Budapesten az edzőtermekre, Zalában a pékségekre, Pécsen pedig az iskolai iskolabüfékre fog rászállni a NAV
Veszprém vármegyében viszont a ruházati boltok készülhetnek ellenőrzésre.
Veszprém vármegyében viszont a ruházati boltok készülhetnek ellenőrzésre.
Finn módszer szerint valamennyi áthaladó autósra sor került.
A rendőrök ötszáznál is több embert igazoltattak, és tucatnyi embert állítottak elő.
A sofőrre büntetés vár, amiért ennyi embert szállított.
Félszáznál többször büntettek.
Az egyenruhások öt sofőrt el is fogtak, három közülük ittasan vezetett.
Blokkolna bizonyos funkciókat a Twitter az olyan fiókoknak, melyek mögött feltehetően nem áll valódi személy.
A fogyasztók továbbra is bízhatnak a hazai tej- és tejtermékekben, írta kérdéseinkre a Nébih. A vizsgálatok mostanáig nem tártak fel újabb szennyezett késztermékeket.
A hivatal az önellenőrzés fontosságát is hangsúlyozta közleményében.
Egy hétig fog egyeztetni a két küldöttség.
A végrehajtói kar Schadl novemberi őrizetbe vétele után egészen februárig nem vizsgálta az alájuk tartozók működését.
Ezúttal a teherautósokat ellenőrizték a rendőrök Somogy megyében, hogy minél kevesebb szabálytalankodó legyen az utakon.
A régóta fennálló problémák miatt.
A tésztát építőipari keverőgéppel keverték a Budafoki úti vendéglátóhelyen.
Gulyás Gergely hagyhatja majd jóvá az állami szervek ügyvédi szerződéseit. A rendelet összefügghet azokkal a döntésekkel, amelyek a korrupció elleni fellépést és a közbeszerzések hatékonyabb ellenőrzését célozzák.
A rendőröknek elsőbbségadási szabályok megsértése, tilos jelzésen áthaladás és előzési tilalom megsértése miatt kellett intézkedniük.
A kasszaszoftver mondja meg az eladónak, hogy hány éves a vásárló. Az áruházlánc szerint az életkoron kívül nem ellenőriznek semmit, adatot pedig nem tárolnak.
Hétfőn és kedden tartott ellenőrzéseket a rendőrség.
Súlyos járvány- és élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő körülményeket tártak fel az ellenőrök.
Szükség esetén pedig haladéktalanul vizsgálatot indítanak a jogsértő pénzügyi intézményekkel szemben – közölte a jegybank.