Tavaly a dolgozók harmada távozott a gyermekvédelemből
Mindössze 75 esetben állapítottak meg kifogásolható életvitelt 2024-ben, pedig több mint 13 ezer vizsgálatot végeztek el.
Mindössze 75 esetben állapítottak meg kifogásolható életvitelt 2024-ben, pedig több mint 13 ezer vizsgálatot végeztek el.
A budapesti ellenőrzések tapasztalatai nyomán indul az országos vizsgálat.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivataltól egyelőre csak annyit tudtak kiperelni, hogy 15 alkalommal fordult elő ilyen.
Jobb, ha odafigyelnek a nagy adózók és a bevallásokban notóriusan hibázók, de nem ússzák meg a rendezvényszervezők, az autókereskedők vagy épp az áfával trükközni próbálók sem.
Nem megfelelően feltüntetett származási hely, takarítás hiánya, nyomon követhetetlen élelmiszer, és tárolási problémák is felmerültek.
Jogsértést nem tapasztaltak, egy-két helyszíni bírságot osztottak csak ki.
A hangszórók, fülhallgatók, szerszámok lítiumos akkujai gyulladhatnak, robbanhatnak.
Több korábban vizsgált intézményben pedig már utóellenőrzés is történt.
A cég a munkamorálra hivatkozik, a szakszervezet felháborítónak tartja a döntést.
A strandbüféknél, food truckoknál sokféle hibát találtak a szakemberek.
Úgy érzi, az orvosok gazdasági és politikai megbecsültsége alacsony, nem tárgyalnak velük, hanem utasítják őket, sőt, időnként olyan dolgokra kényszerítik őket, aminek pont az ellenkezője szerepel a munkaszerződésükben.
Az előállítottak közül többeket már köröztek.
Lázár János csütörtök este megjelent rendelete a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft.-re bízza a feladatot.
A feladatot az NVSZ látja majd el.
Régi vád az egészségügyben, hogy az orvosok munkaidőben átjárnak maszekolni, vagy hogy a kórházak trükköznek a betegszámokkal, úgyhogy most az állam külön kis csapatokkal ellenőrzi a doktorok és a betegek jelenlétét is. Információnk szerint azonban banális szabálytalanságokért is osztogattak büntetéseket.
Igazoltatni nem igazoltatják, ellenőrizni azonban ellenőrizni fogják a Belügyminisztérium dolgozió a kórházban fekvő betegeket.
Volt olyan sofőr is, aki kábítószer hatása alatt, jogosítvány nélkül, kétszeres eltiltás ellenére vezetett. Az igazán meglepő, hogy ez nem egyedi eset volt.
Emiatt pedig mindkét pénzintézet kapott 10 millió forint bírságot.
Tavaly már a szélsőjobbos megemlékezés előtti napokban antifasiszta csoportok támadtak emberekre a fővárosban.