#elnökválasztás

Venezuelai elnökválasztás - Megkezdődött a szavazás

Megkezdődött vasárnap a venezuelai elnökválasztás, amelyen a polgároknak arról kell dönteniük, hogy hatalmon maradjon-e a dél-amerikai országot 1999 óta irányító baloldali-populista Hugo Chávez, vagy inkább az ellenzéki kihívónak, Henrique Capriles Radonskinak szavaznak bizalmat.


Kiéleződött a harc Obama és Romney között

Mitt Romney republikánus elnökjelölt behozta hátrányát, sőt, előzni is tudott egyes, úgynevezett "csatatérállamokban" az amerikai elnökjelöltek első tévévitája nyomán - derült ki a Rasmussen Reports által pénteken nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból.


Romney visszavonta egyik korábbi kijelentését

A republikánus elnökjelölt visszavonta a Fox News televíziónak adott csütörtöki nyilatkozatában azt a korábbi kijelentését, miszerint az amerikaiak 47 százaléka áldozatnak gondolja magát és az állami támogatástól függ.


Mesterházy is ott lesz Obama jelölésén

Az amerikai Demokrata Párt meghívásának eleget téve Mesterházy Attila részt vesz a Charlotte-ban rendezendő Demokrata Konvención, ahol Barack Obama elnököt hivatalosan is újrajelölik, mint az Egyesült Államok demokratapárti elnökjelöltjét.




Hazaküldhetik Obama szavazóit az urnáktól

Több millió amerikai szavazót elküldhetnek az urnáktól a novemberi elnökválasztáson azok miatt az új, szigorú személyazonosítási előírások miatt, amelyek szakértők szerint azt a célt szolgálják, hogy távol tartsanak a szavazástól két, hagyományosan a Demokrata Párthoz húzó réteget, a kisebbségeket és a fiatalokat.



Elnökválasztás Indiában

A kormányzó Indiai Nemzeti Kongresszus Párt jelöltje nyerte meg vasárnap az indiai elnökválasztást, a szavazatok több mint felét megszerezve - jelentette a PTI indiai hírügynökség.








Romney beérte Obamát - de legyőzheti-e?

Az amerikai munkanélküliségi ráta 30 éve nem volt olyan magas mint ma, nem véletlen, hogy a munkahelyteremtés a legfontosabb téma az elnökválasztási kampányban. A melegszervezetek elérték, amiért évek óta küzdenek, Obama végre színt vallott – támogatja a melegházasságot. Romney alacsonyabb adókulcsokkal ösztönözné a vállalkozásokat.