#elnökválasztás

Új elnököt választott a Mabisz

Pandurics Anettet, a Magyar Posta Biztosító és a Magyar Posta Életbiztosító elnök-vezérigazgatóját választották meg a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) elnökének, helyettese Erdős Mihály, a Generali-Providencia Biztosító vezérigazgatója - közölte a szövetség.






Ciprusi elnökválasztás: Anasztasziadesz lett az első

Nikosz Anasztasziadesz, a jelenlegi legnagyobb ellenzéki párt, a konzervatív Demokratikus Tömörülés vezetője szerezte a legtöbb szavazatot a vasárnapi ciprusi elnökválasztáson, mivel azonban végül nem kapta meg a voksok több mint 50 százalékát, egy hét múlva második fordulóra kell az urnákhoz hívni a lakosságot.



Élesen elhatárolódtak a Benes-dekrétumokat elítélő cseh államfőjelölttől

Milos Zeman cseh államfőjelölt pénteken kijelentette: elfogadhatatlannak tartja, hogy vetélytársa, Karel Schwarzenberg a Cseh Köztársaság elnöke legyen. A volt miniszterelnök tiltakozásuk cseh zászlót tűzött a zakójára. Schwarzenberg a cseh televízióban azt állította, hogy az emberi jogok megsértésének minősíthető mai szempontok szerint a németek második világháború utáni kitelepítése Csehszlovákiából.






Kihallgatták Nicolas Sarkozyt

Tizenkét órás kihallgatása után nem emelt vádat Nicolas Sarkozy ellen az a bordeaux-i vizsgálóbíró, aki a volt államfő 2007-es elnökválasztási kampányának állítólagos illegális finanszírozását vizsgálja - közölte csütörtök este Thierry Herzog, az exelnök ügyvédje.


Elnököt választanak a szlovének

Megkezdődött vasárnap reggel a szlovéniai elnökválasztás: három jelölt verseng, legesélyesebb közülük Danilo Türk hivatalban lévő államfő. A baloldali Türk egy szintén baloldali politikussal, Borut Pahorral, illetve egy jobboldali jelölttel, Milan Zverrel verseng. A szavazásra jogosult 1,7 millió ember este hétig voksolhat.






Neked is jó volt, drágám?

Tűkön ülve vártuk a második tévés vitát elnök és elnökjelölt közt, Obamának az első után volt mit feljavítania. Beváltotta ígéretét, és szenvedélyesebb volt, de Romney is sokáig állta a sarat. De ki beszélt jobban? Kisházy Gergely igazságügyi pszichológus elemezte a beszédstílust kérésünkre.