Egyensúly Intézet: idén 5 százalék körüli lehet a költségvetési hiány, a túlzottdeficit-eljárás fenyeget
Csak a növekedés korlátozásával lehetne tartani a kitűzött hiánycélt - erre figyelmeztet egy friss elemzés.
Csak a növekedés korlátozásával lehetne tartani a kitűzött hiánycélt - erre figyelmeztet egy friss elemzés.
Topál Dániel, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont kutatója szekcióvezető szerzőként jegyzi azt tanulmányt, melynek eredményei segíthetik a felgyorsult globális tengerszint-emelkedés jövőbeli előrejelzésének pontosítását.
Felerősödik a háborús fáradtság. Varsó Brüsszelhez való közeledése távolabbra viszi az országot Magyarországtól. Németországban, Franciaországban és Olaszországban “politikai zavarok” lesznek. A tagállamokban előretörő szélsőjobboldali erők megnehezítik majd az unión belüli konszenzus kialakítását. Ezt jósolja az idei évre az amerikai geopolitikai elemző cég.
Több mint 40 ezer beteget vontak be brit kutatók abba a vizsgálatba, amelyben azt akarták kideríteni, milyen hatással van a mesterséges intelligencia a szív-CT eredményének elemzésére. Mint kiderült, a technológia hozzásegítheti az orvosokat a korábban elképzelhetetlenül korai előrejelzésbe.
Az Egyensúly Intézet előrejelzése szerint egyáltalán nem zárható ki, hogy hamarosan ismét rekordmélységekben lesz a magyar fizetőeszköz.
Az első tesztek alapján egész pontos az az új mesterségesintelligencia-modell, amelyet a Texasi Egyetem kutatói fejlesztettek a földrengések előrejelzésére. A földrengések 70 százalékát egy héttel azok bekövetkezte előtt megjósolhatja.
A csúcshőmérséklet 23 és 29 fok között alakul, csak az ország keleti csücskében jöhetnek elő az esőfelhők.
Már egy bokáig érő villámárvíz is ledöntheti az embert a lábáról.
Kedden jön a hidegfront, tíz fokkal visszaesik a hőmérséklet.
Csütörtökön és pénteken azonban még érdemes mindenkinek magánál tartani az esődzsekijét, ernyőjét.
Itt a kánikula, amit majd csak a hét közepén fog megtörni egy gyenge hidegfront.
Nem változtatott az irányadó kamaton, emellett javított idei gazdasági növekedési prognózisán és javulást vár a foglalkoztatás alakulásában is az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed. Az idei GDP-növekedést 1 százalékra emelte a testület.
Szürke csütörtök, után pénteken már lekezd felszakadozni a felhőzet.
Az ország kilenc megyéjére adtak ki riasztást.
A Nemzetközi Valutaalap javított az idei, de rontott a jövő évi világgazdasági növekedési előrejelzésén.
A Nap légkörének felsőbb rétegében talált nyomok segíthetnek a tudósoknak abban, hogy mikor és hol történik a következő kitörés.
Nagy eséllyel alakul ki az év második felében az El Niño jelenség, ami a globális felmelegedés mellett további hőmérséklet-emelkedéssel járhat. Kutatók szerint a következő öt évben a Föld felmelegedésének mértéke jó eséllyel eléri az 1,5 Celsius-fokot.
Egy friss tanulmány felvázolta a legjobb és a legrosszabb forgatókönyveket is a Föld melegedése okozta gleccserolvadásra.
A Zempléni-hegységben és az Aggteleki-karszt területén is komolyabb hólepelre lehet számítani.