Hamarabb szabadulhat a börtönből VV Aurelio
A Való Világ győztese jó magaviseletért szabadulhat, a börtönben drogterápián is részt vett.
A Való Világ győztese jó magaviseletért szabadulhat, a börtönben drogterápián is részt vett.
Egy nő megrendezte saját elrablását az Egyesült Államokban, akár egy év börtönbüntetésre és 6000 dolláros bírságra is számíthat, ha bűnösnek találják.
A kislányt a 61 éves bűnöző fegyverrel kényszerítette arra, hogy beszálljon az autójába.
A nőt bezárták, a férfi pedig úgy verte meg, hogy eltört a lábujja, és tele volt zúzódásokkal is.
Ramzan Kadirov csecsen diktátor korábban többször is bírálta, megfenyegette Jelena Milasinát, most pedig Csecsenföldön valakik súlyosan bántalmazták is a nőt. A Novaja Gazeta szerkesztőségét nem először éri ilyen támadás: Anna Politkovszkaját 2006-ban csecsenek gyilkolták meg.
A terroristák a helyi hatóságok közleménye szerint a Virunga Nemzeti Park felé menekülnek, az ugandai sereg üldözi őket.
Belgrád szerint a három rendőr állig felfegyverkezve lépett be az ország területére, míg Pristina szerint a szerbek elrabolták a három rendőrt.
Sz. Gábor vallomást nem tett, róla néhány érdekesség kiderült hétfőn a bíróság előtt. Például hogy nyolc osztályt végzett, sofőrként dolgozik, a bíróság kérdéseire pedig nem tud konkrét válaszokat adni.
Az eltűnt fiatalok többsége a gyermekvédelmi szakellátásból jön, és bár a rendszer sok sebből vérzik, a legalapvetőbb gond mégis a kötődés hiánya lehet. Ha ugyanis valami megelőzhetné a szökéseket, az az, hogy a gyerekek ott akarjanak lenni, ahol éppen vannak.
Az amerikai Jennifer DeStefanótól nemrég 1 millió dolláros váltságdíjat követelt egy ismeretlen férfihang, aki azt állította, hogy elrabolta a lányát. Kiderült, egy átverésről van szó, amit a bűnöző a mesterséges intelligenciára épített fel.
Egy autót vagy annak az árát akarták kicsikarni az egyik sértettől.
Pénzt követeltek tőle.
Egyelőre nem világos, hogy a támadásnak tényleg a négy amerikai volt-e a célpontja, esetleg a kartell fegyveresei összetévesztették őket a rivális kábítószerkereskedőkkel, vagy csak rossz helyen voltak rossz időben és belehajtottak egy bandák közötti összecsapásba.
A helyi hatóságok misszionáriusokat kértek fel, hogy közvetítsenek az ügyben.
Emberrablással és súlyos testi sértéssel vádolták meg azt a 21 éves amerikai férfit, aki a lakásán öt napig fogva tartotta és súlyosan bántalmazta a Bumble internetes társkeresőn megismert nő áldozatát.
Elijah Blue Allman és felesége, Marieangela King a széthullóban lévő házasságukat akarták megmenteni egy New York-i hotelben, amikor négy férfi rájuk tört és elhurcolták Allmant.
Az ausztrál férfi most kártérítést fizethet a rendőrségnek.
Atiq Ahmed és a fivére egy gyilkossági ügy gyanúsítottja volt. Rendőrök kísérték őket, amikor a merénylők akcióba léptek.
Valószínűleg tévedésből csaphattak le négy amerikai állampolgárra egy mexikói drogkartell fegyveresei a határmenti Matamorosban, az áldozatok közül ketten meghaltak, ketten pedig mostanra biztonságban hazajutottak.
Samuel Batemant még augusztusban tartóztatták le, amikor valaki gyerekkezeket látott a lakókocsijának a rései között. A férfi 2019-ben prófétának kiáltotta ki magát.