Erdő megáldotta a Mátyás-templom harangjait, latinul misézett
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek megáldotta a Mátyás-templom két régi és négy új harangját vasárnap a budai Várban.
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek megáldotta a Mátyás-templom két régi és négy új harangját vasárnap a budai Várban.
MTI
MTI
hvg.hu
Az ország katolikus közösségét változatlanul foglalkoztatja a Magyar Katolikus Rádió középhullámú adásának megszüntetése. Meglepő módon a Püspöki Konferencia titkársága a tervezett rádió melletti szolidaritási sétát provokációnak nevezte. A szerző az ügy további fejleményeiről fejti ki véleményét.
Elek István
Idén Magyarországot is sújtották katasztrófák, ekkor mutatkozott meg, hogy él még az emberek szívében a segítőkészség, hogy nem csak adományokkal, de önkéntes munkával és törődéssel is tudnak egymáson segíteni – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szombaton Budapesten, a Szent István-bazilikában tartott karácsonyi éjféli misén.
MTI
Makovecz Imre a Heti Válasznak adott interjújában elmondta: az unitáriusoknak is tervezett templomot, és zsinagógát is tervezne, ha megkérnék rá.
hvg.hu
A katolikus egyházfő szerint az alkotmány megváltoztatása az állam-egyház viszony újragondolásának szükségességét is felveti. Erről a Magyar Nemzet szerdai számában beszél Erdő Péter bíboros.
MTI
Erdő Péter bíboros, prímás szerint nem motiválhatja az egyházakat a bosszúállás és a keserűség a múltfeltárásban, a történelmi igazság azonban mindig hasznos, ha azt korrekt módon, világosan, a teljesség igényével adják elő. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke erről az Egyházüldözés és egyházüldözők a Kádár-korszakban című, csütörtökön kezdődött kétnapos budapesti konferencián beszélt.
MTI
Szlovákia és Magyarország lakosságának többségében nincs gyűlölet a másik nemzet iránt - állították szlovák és magyar katolikus egyházi vezetők csütörtökön Pozsonyban.
MTI
A hajdani betlehemi történet ránk vonatkozik, a mi életünket változtatja meg, ezért van a karácsonyi öröm – mondta Erdő Péter bíboros, prímás a karácsonyi éjféli misén Budapesten.
hvg.hu
A pápa könnyűnek számító házi balesete kapcsán egy amerikai hírmagazin latolgatni kezdte, kik esélyesek XVI. Benedek utódlására.
MTI
Nekünk kell továbbadni húsvét igazságát és örömét; a minket körülvevő világ felé szól küldetésünk, ha változik is az emberek közötti gondolatközlés módja és nyelvezete, ha sokszor szétszórt és kiábrándult emberek figyelmét kell is megragadnunk - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek húsvét vasárnapi szentmiséjén Esztergomban.
MTI