900 százalékkal nőtt a veleszületett szifiliszes csecsemők száma egy amerikai államban 5 év alatt
Mississippi államban 2016-ban 10 újszülöttet kezeltek szifilisz miatt, 2021-ben azonban ez a szám már 102 volt, és legalább egy gyermek elhunyt.
Mississippi államban 2016-ban 10 újszülöttet kezeltek szifilisz miatt, 2021-ben azonban ez a szám már 102 volt, és legalább egy gyermek elhunyt.
Romániában csaknem négyszer annyi új koronavírusos megfertőződést jegyeztek ezen a héten, mint az előző héten - derült ki a stratégiai kommunikációs törzs által naponta közölt hivatalos adatok statisztikájából.
A maszkviselés kérdése a járvány kezdete óta megosztott a lakosság körében, ám egy újabb vizsgálat ráerősít az eddigiekre: vegyük fel, mert tényleg működik.
Európa valamennyi államában folyamatosan romlanak a Covid–19-járvány terjedését jelző adatok, a legrosszabb helyzet Csehországban és Belgiumban alakult ki, de Oroszországban is sorra dőlnek meg a napi fertőzési rekordok. A járványt másképpen kezelő Svédországban is megjelent a második hullám, a skandináv országban viszont feltűnően alacsony a halottak száma.
Minden korábbinál többet, 10925 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak szombaton Olaszországban. Pénteken is sok – 10010 – volt az újonnan nyilvántartásba vett vírushordozók száma.
A növekvő esetszám ellenére harmadával kevesebb beteget ápolnak kórházban, mint egy hónapja.
Több mint kétszázezer ember került ismét karanténba a Spanyolország észak-keleti részén lévő Katalóniában, ahol az utóbbi napokban ismét jelentősen megugrott az új koronavírusos fertőzések száma. Ausztráliában is romlik a helyzet, Melbourne-ben kilenc toronyházban rendeltek el teljes zárlatot.
Bár sok országban igyekeznek úgy tenni, mintha már elmúlt volna a koronavírus-veszély, a számok egészen másról tanúskodnak. Világszerte rendületlenül nő a fertőzöttek száma, az USA és Brazília nagyon rosszul áll és Európában, többek között Magyarország szomszédjainál is visszatérőben van a kór. Aki siet az enyhítéssel, az pórul járhat.
A koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások több mint két hónappal ezelőtti bevezetése óta nem mért mélypontra csökkent az újonnan kimutatott fertőzések és a halálesetek száma Nagy-Britanniában.
Alig több mint két héttel a tízezres küszöb átlépése után szombaton meghaladta a 15 ezret Romániában a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma.