A magyarok szerint nagyon rossz ötlet kilépni az EU-ból
Egy felmérés szerint a magyarok érzik leginkább úgy, hogy negatívan érinti a Brexit az Európai Uniót.
Egy felmérés szerint a magyarok érzik leginkább úgy, hogy negatívan érinti a Brexit az Európai Uniót.
hvg.hu
Bojko Boriszov bolgár kormányfő szombaton bejelentette, további 6 millió euróra számíthat határvédelmének megerősítésére az Európai Bizottságtól.
MTI
Katalónia mindenképp kiválik Spanyolországból. Erről beszélt a katalán parlament elnöke és Katalónia külügyminisztere a brit Guardian tudósítójának. A Brexit nem jó hír Európának és az egész európai elképzelésnek, így Katalóniának sem. De azt megmutatta: a demokrácia a problémák megoldásának útja- hangsúlyozta a két függetlenségpárti politikus.
hvg.hu
A Fidesz frakcióvezetője szerint a miniszterelnök tusnádfürdői beszéde azt támasztotta alá, hogy egyike azon kevés európai politikusoknak, akinek érvényes álláspontja és programja van Európával kapcsolatban, és ezt úgy tudja megfogalmazni, hogy nem lehet félreérteni.
MTI
David Cameron volt brit miniszterelnök az EU-tagságról tartott júniusi népszavazás előtt nem sokkal megpróbálta rávenni Angela Merkel német kancellárt egy olyan nyilatkozat támogatására, amelyben Berlin, Párizs és az Európai Unió más vezetői engedményeket helyeztek volna kilátásba az unión belüli szabad mozgás alapelvében arra az esetre, ha Nagy-Britannia az EU tagja marad – értesült a BBC.
MTI
Az Európai Unió nem hagyta jóvá, hogy a jövő év elejétől 27 százalékról 18-ra csökkenjen az internet-előfizetés áfája – jelentette be Tuzson Bence kommunikációs államtitkár.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Már jövőre is megrendezhetik a Skócia függetlenné válásáról szóló újabb népszavazást – jelentette be Nicola Sturgeon, a Nagy-Britanniához tartozó Skócia első minisztere.
hvg.hu
Az új kilépésügyi miniszter szerint "a realitásokra alapozva" kell döntést hozni.
MTI
Úgy fest, a britek egy részét annyira megviselte az EU-ból való távozás, hogy le is lépnének Nagy-Britanniából. Írország evidens megoldásnak látszik, de Gibraltár és Skócia is népszerű lehet.
hvg.hu
Magyarországról nézve elképesztő fordulatnak tűnik, hogy az orosz atomenergetikai óriás (értsd: épít, tervez, más ország vezetésénél is lobbizik érte, üzemeltet stb.) szélerőmű beruházásba fogott. Pedig csak annyi történt, hogy a Roszatom a saját jól felfogott érdekeinek engedelmeskedve nem tud többé elmenni ilyen jó üzletek mellett. De ki mondja ezt meg Orbán Viktornak?
hvg.hu
Magyarországgal is foglalkozott a Handelsblatt az uniós intézményeknek az EU-szabályok érvényesítésével kapcsolatos gyakorlatáról közölt vezércikkében.
MTI
Az Európai Bizottság elnöke szerint az egypártrendszer uralta Kínai Népköztársaság egy irányba halad az EU-val, és együtt sikeresen oldhatják meg az előttük álló kihívásokat. Juncker Nagy-Britanniáról már mint volt tagállamról beszélt a 18. EU-Kína csúcson Pekingben.
hvg.hu
A Brexitről egyeztetett brit kollegájával a magyar külgazdasági és külügyminiszter. Magyarország két nagyon fontos érdeket fog képviselni a kilépésről szóló tárgyalásokon, erről is szó volt.
MTI
Újabb egyeztetés zajlott le az EU-s ügyészségről, és az érintett uniós biztos optimista. Magyarország támogatja az intézményt, de fél, hogy csorbul a magyar ügyészi hatóság szuverenitása.
MTI
A magyar energiapolitika egyik legfőbb baja ma az, hogy a rövid távú haszonszerzésre törekvő politikusok félnek a hosszú távú megoldásoktól. Az energiahatékonysági projekteknél is megelégednek azzal, hogy adnak félmilliárd forintot hűtőgépcserére, mert akkor szerintük már zöld mázzal lekenhető a költségvetés. Az Energiaklub élén szerzett tapasztalatait most uniós szinten kamatoztató Ámon Adát kérdeztük.
Ezt mondta Francois Hollande és Federica Mogherini a balkáni országok csúcstalálkozóján. A várható csatlakozási időpontokról nem beszéltek.
MTI
A brit népszavazás utáni első uniós javaslatok az Európai Unió (EU) további dezintegrációját eredményezhetik, Lengyelországnak ezzel szemben a "reintegrációt" kell szorgalmaznia - jelentette ki Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó Jog és Igazság (PiS) elnöke szombaton Varsóban.
MTI
Az unió előnyös Magyarországnak, attól, hogy rosszul működik, még nem feltétlenül kell kilépni belőle, meg kell próbálni változtatni rajta - nyilatkozta.
MTI
Egy dolgot jó volt látni: a szavazás másnapján azonnal megkezdődött a lövészárkok betemetése, a párbeszéd és a kármentés. Vélemény.
Keresztúri Gábor