Minden rendben - megint eurómilliárdokat utalnak a görögöknek
Három részletben, április és július közöttösszesen 8,3 milliárd eurós pénzügyi mentőcsomagot kap Görögország. Erről döntöttek kedden az Eurócsoport pénzügyminiszterei Athénban.
Három részletben, április és július közöttösszesen 8,3 milliárd eurós pénzügyi mentőcsomagot kap Görögország. Erről döntöttek kedden az Eurócsoport pénzügyminiszterei Athénban.
hvg.hu
Az ukrán törvényhozás a keddi szavazással engedélyt adott arra, hogy az ország területére külföldi erők lépjenek a 2014-re tervezett, összesen hét hadgyakorlat idejére. 17 nemzet 7000 katonáját mozgatják meg a nyári hadgyakorlaton.
MTI
Budapest politikája azonos európai partnereiével - jelentette ki Martonyi János a CNN-nek adott interjújában. A külügyminiszter szerint az Oroszország elleni esetleges gazdasági szankciók különböző mértékben érnék a különböző EU-tagországokat, emiatt a felmerülő terheket meg kell osztani. Orbán Viktor korábban azt mondta: a szélesebb körű gazdasági szankciók bevezetése Magyarországnak nem érdeke.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Grúzia augusztus helyett már júniusban szeretné aláírni az Európai Unióval a társulási és szabadkereskedelmi megállapodást. Ezt mondta a grúz miniszterelnök csütörtökön Tbilisziben.
MTI
Minden új épületnek közel nulla energiaszintűnek kell lennie – ez a szabály a középületekre 2019-től, minden más épületre 2021-től kötelező. Plusz a felhasznált energia negyedét megújuló energiából kell produkálni.
hvg.hu
Brüsszel feladata kidolgozni azokat a gazdasági szankciókat Oroszország ellen, amiket abban az esetben léptetnének életbe, ha tovább mélyülne az ukrán válság - jelentette be Angela Merkel német kancellár az EU-csúcson.
MTI
Az EU-tagországok külügyminiszterei hétfőn 21 főt – 13 oroszországi orosz, valamint 8 krími oroszbarát tisztségviselőt – helyeztek arra a feketelistára, amely az ukrajnai válság miatt európai uniós vízumtilalommal és vagyonbefagyasztással sújtott személyek nevét tartalmazza. Az új nevekről nem lehet többet tudni.
MTI
Az Európai Parlament elnöke, Martin Schulz szerint a Krímben kialakult helyzet súlyos fenyegetést jelent az Európában kialakított biztonsági rendszerre nézve.
MTI
A Nemzetgazdasági Minisztériumban már készül a tanulmány arról, az Oroszországgal szembeni uniós gazdasági szankciók milyen következményekkel járnak Magyarországra.
hvg.hu
Az Ipsos tíz tagállamban – köztük Magyarországon – végzett felmérése azt mutatja, hogy az emberek 68 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok az EU-ban. Ennek ellenére csak kevesen, 19 százaléknyian szeretnének kilépni az európai közösségből.
hvg.hu
Az EU-országok külügyminiszterei elfogadták hétfői brüsszeli tanácskozásukon az unió több orosz és ukrán vezető elleni szankcióit az ukrajnai válsággal kapcsolatban. A korlátozó intézkedések között utazási tilalmak és bankszámlák befagyasztása szerepel.
MTI
Évente 25 millió eurós új uniós forrás nyílik innovatív kis- és középvállalkozásoknak, így ebben az évben 500 innovatív projekt juthat egyenként 50 ezer eurós támogatáshoz az uniós Horizont 2020 program keretében meghirdetett KKV Eszköz révén. A kutatás-fejlesztési háttér vagy innovációs tapasztalat nemcsak a cégeknél, de a pályázatírók oldalán is komoly előny lehet.
hvg.hu
Az Egyesült Államok és az Európai Unió nagyon komoly lépések sorozatával fog válaszolni Oroszországnak, ha az Ukrajnához tartozó Krímben vasárnap megtartják a félsziget elszakadásáról szóló népszavazást - jelentette ki csütörtöki szenátusi meghallgatásán John Kerry amerikai külügyminiszter.
MTI
Európának Ukrajnát pénzügyi és technikai támogatásban kellene részesítenie, nem pedig oroszországi kapcsolatainak elvágásában segédkeznie – mondta egy interjúban a pénzügyi szakember.
MTI
A külügyminiszter a nemzetbiztonsági bizottság ülésén beszélt az oroszok elleni EU-szankciók lehetséges kimeneteléről.
MTI
Az ország egyharmada, az Alföld egésze ellátatlanul maradhat, ha a kormány nem gondoskodik időben „a nyugdíjba készülő” mentőhelikopterek pótlásáról. A minisztérium azt ígéri, rövidesen kiírják a közbeszerzést, ám az eredeti terv az volt, hogy a honvédséggel együtt vásárolnak gépeket. Ilyen sok pénz viszont nincs a költségvetésben.
MLF
Az Európai Unió (EU) társulási és szabadkereskedelmi megállapodásának politikai részét már jövő héten aláírhatják Ukrajnával - jelentette be szerdán Varsóban a lengyel kormányfő a német kancellárral folytatott megbeszélését követően.
MTI
Fazekas Sándor agrárminiszter szerint az EU illetékes bizottsága egy olyan szabályozást kíván megvalósítani, amelynek révén beleszólhat abba, milyen fák legyenek a hazai erdőkben, és milyeneket ültessenek.
MTI
Európa csak akkor úszhatja meg a stagnálást, ha szorosabban integrálja országait és rendbe teszi pénzügyi rendszerét - mondta a pénzügyi szakember.
MTI
Az Európai Unió jövő hétfőtől szankciókat léptet életbe Oroszországgal szemben a Krím félszigeti katonai intervenció miatt – jelentette ki kedden Varsóban Donald Tusk lengyel miniszterelnök.
MTI