Megrángatta a forintot a jegybank kamatdöntése
A vártnál nagyobb alapkamatépítés után hullámvasutazásba kezdett a forint.
A vártnál nagyobb alapkamatépítés után hullámvasutazásba kezdett a forint.
Reggel majdnem 408 is volt.
Mozgalmas nap ez a magyar fizetőeszköznek is.
Kora reggel még 398 is volt, innen indult meg a látványos gyengülés.
Az európai valuta az év eleje óta folyamatosan gyengül a dollárral szemben, aminek a hátterében a gazdasági zavarok és az ukrajnai orosz invázió által kiváltott bizonytalanságok állnak.
Aztán újra elkezdett ingadozni az árfolyama.
Azt azért nem mondhatjuk, hogy szárnyal a forint, de már arra is fel kell figyelni, amikor épp nem esik.
A dollárhoz képest történelmi mélypontra került a forint, az euróhoz viszonyítva már egy százalékon belül van a mélyponttól.
Délelőtt háromnegyed tíz körül kezdett el látványosan gyengülni a magyar fizetőeszköz az unióshoz képest.
Az euróhoz viszonyítva közelíti a forint árfolyama a 410-es szintet, a dollárhoz képest már el is érte.
394 alatt járt az euróval szembeni árfolyam, a dollárral szemben 385 alatt.
Előbb meglepetésszerűen erősödött a magyar fizetőeszköz, aztán fél kilenc felé közeledve megint gyengülni kezdett.
A régióból a magyar fizetőeszköz gyengült a legjobban.
A brüsszeli tárgyalások a forint helyzetére is jó hatással vannak.
Messze kerültünk a 416 forintos rekordtól.
Kora reggel óta gyengül a forint.
Miközben az euró gyengül a dollárhoz képest, a forint mindkettőhöz viszonyítva zuhan, így 412 forintba kerül egy dollár és egy euró is.
Ez egy forinttal több annál, mint amennyit egy euróért kellett fizetni pénteken.