Félt az erőszakos férjétől, a rendőrök elvitték a férfi fegyvereit is
Egy soproni családban történ, hogy egy nő kihívta a rendőrséget, mert félt a férjétől, nagy halom fegyverre leltek a bűnüldözők.
Egy soproni családban történ, hogy egy nő kihívta a rendőrséget, mert félt a férjétől, nagy halom fegyverre leltek a bűnüldözők.
Különböző fegyvereket, lőszereket foglaltak le Biatorbágyon egy házban.
A HM szerint nincs csúszás, jövő januárban indulna a gyártás.
Négyszer tesztelték Oroszország új, állítólag végtelen hatótávolságú rakétáit, ám a nukleáris hajtóművelt felszerelt eszközök egyszer sem működtek megfelelően: az egyik negyven kilométert repült, de olyan is akadt, amely csak nyolc kilométerig bírta.
Távcsöves puskát, egy flóbert pisztolyt és több mint ezer darab lőszert találtak a javítandó autók mellett a rendőrök.
A számos rendelkezést tartalmazó törvényjavaslatot a floridai képviselőház is megszavazta, most Rick Scott kormányzó aláírására vár.
Golyóálló mellényeket, sisakokat vásárolt az Országgyűlési Őrség 2017 végén, így már egész takaros kommandós arzenál áll Kövér László és a Parlament védelmezőinek rendelkezésére.
Lőfegyvereket és nagy mennyiségű lőszert foglaltak le a veszprémi rendőrök egy 42 éves hajmáskéri férfi lakásában.
Korábban is gyanították már a rendőrök, hogy a múlt vasárnapi lövöldöző szállodai szobájában megtalált, kézzel írt feljegyzéseknek nagy jelentősége lehet.
Nő a terrorfenyegetettség, sok a vétlen sérülés - így hát kell a gépkarabély az elfogó háló a parlamenti őröknek.
Meg kellett halnia egy rendőrnek, hogy a hatóságok érdemben fellépjenek a fegyverarzenált rejtegető gyűlöletcsoport ellen. Hasonló szervezetekből van még jó pár itthon.
„Ez a kis szobor 60 ezer euró” – mondta a maffia műkereskedője az álruhás újságírónak. Líbiából érkezett teszi hozzá. A jelenet helyszíne a maffia mészárszéke, Itália déli részén, valahol Calabriában.
Nyolc fegyvert és több mint 2500 lőszert találtak a rendőrök egy Debrecen-józsai családi házban, ahol állampolgári bejelentésre tartottak házkutatást pénteken
A 20 éves kisújszállási férfit őrizetbe vették a rendőrök.
A védelmi ipar fejlesztését véli az egyik kitörési pontnak a kormányzat. Ehhez azonban előbb újjá kellene éleszteni a teljesen szétesett iparágat.
Kiskunhalas központjában csaptak le a maroklőfegyverekkel, hangtompítókkal és töltényekkel közlekedő férfira. A TEK a rendőrségnek adta át az ügyet.
Egy golyós és egy sörétes vadászpuskát, lőszereket, egy televíziót és pénzt tulajdonítottak el betörők egy családi házból a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ópályiban - közölte pénteken a rendőrség.
Egy német fegyverkereskedőnél vásárolhatták az internet "sötét bugyrában" a Párizsban használt fegyvereket a terroristák egy német lap szerint.
A globális fegyverkereskedelem szálai ezer szállal kötődnek a brutális terrortámadásokról elhíresült ISIS-hez is, de mégis mellbevágó látni, hogy kelet-európai kapcsolatai is vannak a globális gyilkológépnek.