Még mindig felkészületlenül állunk, miközben dübörög az internetkorszak
Tudjuk, hogy mi jön, azt is, hogy mit kellene tenni, mégsem megyünk sokra vele.
Tudjuk, hogy mi jön, azt is, hogy mit kellene tenni, mégsem megyünk sokra vele.
hvg.hu
Autósok és nem autósok válaszait is várják, hogy kiderüljön, hogyan látjuk a jövő autóiparát.
hvg.hu
A németek 61 százaléka egyáltalán nem, vagy csak kissé aggódik amiatt, hogy a menekültek beáramlása jelentősen megváltoztathatja az ország lakosságának együttélését és veszélyeztetheti az értékeket. A felmérésben részt vevők 69 százaléka helyesnek tartaná, ha pénzügyi szankcióval sújtanák a menekültkvótától elzárkózó országokat, így például Magyarországot.
MTI
Az Y generáció vásárlási szokásait vizsgáló felmérés meglepő eredményre jutott.
hvg.hu
Minden hetedik-nyolcadik 50 éven felüli magyar vak vagy látássérült. Az esetek többségében az időskori makula-degeneráció és egyéb látóhártya-betegségek, a szürkehályog, a zöldhályog és a cukorbetegség áll a háttérben.
MTI
Az Egyesült Királyságban a második, a hatodik és a kilencedik évfolyamos diákoknak kötelező tesztet kell tenniük: ez az úgynevezett SATS (Standard Assessment Tests), amelynek szabályai szerint a hatodikosok a májusi időszakban mérettetnek meg angol nyelvtanból. A kérdések egy nappal a teszt előtt kiszivárogtak, így pont össze lehetett belőlük állítani egy kvízt.
hvg.hu
Egy felmérés szerint nagyon bezárkóznak a németek, a lakosság 62 százaléka nem is ismer muszlimokat.
MTI
A magyarok döntő része nem tudja, hova érdemes tenni a megtakarítást.
hvg.hu
Különösen a gyártásban dolgozók és a vezetők hajszolják túl magukat – derült ki a Randstad felméréséből. A válaszadók fele extra pénzért még több túlórát vállalna, és mindössze 5 százalékuk mondana le a pénzről a több szabadidő kedvéért.
MTI
Az MNB nyomja a mezőgazdaságot.
hvg.hu
A vidéki városok közül Pécs, Szeged és Debrecen a menő.
hvg.hu
A magyar társadalom harmada erősen vagy mérsékelten antiszemita – derül ki a Medián felméréséből. A jobbikosok kétharmada, a fideszesek 40 százaléka antiszemita a kutatás szerint.
MTI
Az Ipsos-közeli Závecz Research a vasárnapi boltzár visszavonása előtt vett fel adatokat a pártpreferenciákról. Az MSZP tartja magát, a DK egy kicsit feljött, és Gyurcsány választói eléggé elkötelezettek is.
hvg.hu
Miközben a hatalom visszás ügyei miatt az átlagpolgár utálja a politikai elitet, mégis azt várja, hogy az állam „jobbítsa meg az életét”. Az emberek bíznak ugyan a civilekben, őket tartják hitelesnek, köztük a leginkább Sándor Máriát, mégis azt gondolják, hogy problémáikat a politikusok oldják majd meg – egyebek mellett ezt állapították meg az elemzők a Publicus Intézet legfrissebb kutatásának eredményei alapján.
hvg.hu
Csak a déli megyékből közel ötszáz üzlet tűnt el.
MTI
A kétszobás lakásban élők hallottak a Magyary-tervről? – ehhez hasonló kérdésekre adott választ a Századvég.
hvg.hu
Ugyan nagyratörőek és optimisták a kisvállalatok a jövőjükkel kapcsolatban, azonban tudatos stratégiával és üzleti tervvel csak nagyon kevesek rendelkeznek – derül ki a CIB Bank és a BellResearch közös kutatásából.
hvg.hu
Az angol statisztikák megerősítik, amit eddig is sejtettünk: elég nyomorúságos a kint dolgozó magyarok helyzete. A kelet-európaiak – köztük a magyarok – az Egyesült Királyságban többet dolgoznak, de jóval kevesebb pénzért, mint a helyiek, és többnyire olyan munkákat végeznek el, amelyekért az ottani fiatalok nem akarnak vagy nem tudnak lehajolni. Eközben kevesebb szociális juttatást vesznek igénybe, mint a született britek, ráadásul a külföldről érkező munkavállalók magasabban kvalifikáltabbak, mint az adott munkakörben dolgozó britek.
Torontáli Zoltán
Magyarország az ott élő emberek boldogsági rangsorában éppen, hogy megelőzi Pakisztánt, 157 országból a 91. helyet sikerült csak megcsípni.
MTI
Miközben egy hónap alatt a német kancellár népszerűsége 46-ról 54 százalékra nőtt, politikai ellenlábasa, a bajor kormányfő népszerűsége hasonló mértékben csökkent. A merkeli menekültpolitikával ugyanakkor még mindig nem elégedett a németek többsége, kivéve az ellenzéki zöldek híveit. Sokat elmond a németek kultúrájáról, hogy miközben nagy részük nem támogatja a nyitott kapuk politikáját, nagy többségük szégyenkezik a menekültek elleni erőszakos támadások miatt.
hvg.hu