A magyarok nem akarnak több felelősséggel járó munkát
A Workmonitor felmérése szerint az alulfizetettség és a képzések hiányának következménye, hogy a magyar munkavállalók nem akarnak több felelősséget munkájukban.
A Workmonitor felmérése szerint az alulfizetettség és a képzések hiányának következménye, hogy a magyar munkavállalók nem akarnak több felelősséget munkájukban.
A Workania állásportál által működtetett Fizetesek.hu oldal legutóbbi felmérésében a rendvédelmi dolgozók béreit hasonlította össze szlovákiai és csehországi kollégáikéval.
Ellentétben azzal a népszerű vélekedéssel, hogy a Facebook használata megfosztja az embereket a barátkozásra való képességüktől, egy felmérés azt mutatta, a közösségi portál tagjai a világhálón kívül is jól tudnak kapcsolatot teremteni.
Az orvosok és a lakosság véleménye is romlott a hazai egészségügyről, és már az előttünk álló öt évre sem várnak jelentős javulást. Elsősorban terveket és ötleteket látnak, a megvalósítást nem tapasztalják. Ezzel szemben jelentős forráskivonást észlelnek. A lakosság az egészségügy helyzetének romlását érzékelve egyre inkább úgy gondolja, hogy érdemes a saját egészsége fenntartására és fejlesztésére többet fordítani – mutat rá a GfK Hungária és a Szinapszis legfrissebb közös kutatása.
A magyar felnőtt korú lakosság fele tud legalább egyet említeni a Széll Kálmán Terv egészségüggyel kapcsolatos intézkedéseiből - olvasható az Ipsos és az UBM Medica felmérésében.
Idén a Kelet-Közép Európai Legjobb Munkahely Felmérés rangsorát kisvállalati kategóriában a Philip Morris (Szlovákia), középvállalati kategóriában az Intel (Lengyelország), nagyvállalati kategóriában pedig az Operator Gazociągów Przesyłowych Gaz System (Lengyelország) vezeti.
A romák várható élettartama jelentősen elmarad a többség várható élettartamától, a háztartások 55 százalékának egyetlen dolgozó tagja sincs, a felnőtt korú romák pedig a teljes népességet meghaladó arányban élnek házas- vagy élettársi kapcsolatban - többek között e megállapításokat tartalmazza a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet átfogó kutatása.
A 18 és 25 év közötti pályakezdők átlagosan bruttó 160 ezer forintot keresnek, a legmagasabb, 209 ezer forintos átlagfizetést a egyetemi végzettségű pályakezdők, míg a legalacsonyabbat (118 ezer forint) az általános iskolát végzettek kapják kézhez - derül ki a Workania internetes állásportál által működtetett Fizetesek.hu legfrissebb felméréséből.
A Deloitte Business Sentiment Index (DBSI) vállalati felmérés legfrissebb kiadásának eredményei szerint a közép-európai régió cégvezetői körében érezhetően nőtt a beruházási kedv. A válaszadó vállalatvezetők több mint kétszer akkora valószínűségét érzik annak, hogy a következő 12 hónap során beruházásokat indítanak, mint a 2009. szeptemberi, első felmérés idején. A hat ország cégvezetői körében végzett kutatás eredményei a régión belüli különbségekre is felhívják a figyelmet.
Magyarországon egyre többen látják úgy, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer önmagában hosszú távon nem biztosít megfelelő életszínvonalú időskort, ezért mindenképpen szükséges a pénzügyi öngondoskodás valamilyen formája. A Generali-Providencia Biztosító legutóbbi felmérése szerint a jelenlegi munkaképes lakosság mintegy kétharmada úgy véli, várható nyugdíja nem lesz elegendő a kívánt színvonalú életvitelre, és csupán tört része gondolja, hogy nyugdíjából kellő módon meg tud majd élni. A kutatást a keddi Generali Nyugdíjkonferencián mutatta be Paál Zoltán ügyvezető igazgató.
A legifjabb banki ügyfelek képesek akár fél évig is takarékoskodni, ha valamire igazán vágynak; legtöbben nyaralásra, laptopra és autóra gyűjtenek, miközben a célcsoport harmada az elmúlt két évben százezer forintnál is többet tett félre, hogy megvalósíthassa céljait – derül ki a TakarékPont hálózat legfrissebb felméréséből.
Berlinben minden harmadik egyetemi hallgató vállalna szexmunkát, hogy így teremtse elő a pénzt tanulmányaihoz, vagy legalábbis fontolóra venné a lehetőséget - áll egy berlini tanulmányban.
A franciák több mint fele arra gyanakszik, hogy "felültették" a Nemzetközi Valutaalap nemi erőszakkal vádolt vezérigazgatóját - tűnik ki egy szerdán megjelent felmérésből.
Egyelőre elmaradt a 2010 első féléve után várt fellendülés a fúziók és felvásárlások (M&A) magyarországi piacán a PricewaterhouseCoopers legfrissebb felmérése szerint, az idén tovább stabilizálódó gazdaságpolitikai helyzet, valamint a javuló országkockázati besorolás azonban elősegítheti a magyar piac iránti bizalom erősödését és így a felvásárlások piacának élénkülését.
Az Európai Unió polgárainak többsége, azaz a 27 tagállam lakosságának 57,6 százaléka az EU-n belül tervezi az idei nyaralását - derül ki az Európai Bizottság pénteken közzétett felméréséből.
A twitterező sztárok hamarabb veszítik el a rajongók érdeklődését, mint azok a hírességek, akik kevésbé vannak jelen a közösségi portálokon - derül ki egy friss felmérésből.
Az elmúlt években kedvezőbbé vált az Európai Unió megítélése Magyarországon, így a tagállamok között az utolsók közül a középmezőnybe került az ország az EU iránti bizalom alapján - mondta Duránszkai Gábor, a TNS Hoffmann ügyvezető igazgatója pénteken.
A hazai vállalkozások úgy ítélik meg, hogy 2011 tavaszára kedvezőbbek lettek a kilátások, ugyanakkor a várakozásokat némi bizonytalanság is beárnyékolja; egyfelől a külpiaci környezet alakulása, másfelől a magyar gazdaság lassú és vontatott növekedése miatt. Legalábbis ez derül ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézetének (GVI) legfrissebb felméréséből.
A GfK a ConsumerScan kutatásának keretében a magyar háztartások gyógyszervásárlási szokásait vizsgálta. Ez alapján a nemzetközi szakirodalomban drug-holiday-nek nevezett "gyógyszerszabadság" Magyarországon is megfigyelhető.
Az elnök egy hónap alatt három, január óta pedig hét százalékot veszített.