Kitartó gyűjtögetők: a fiatalok máshogy állnak a bankoláshoz

A legifjabb banki ügyfelek képesek akár fél évig is takarékoskodni, ha valamire igazán vágynak; legtöbben nyaralásra, laptopra és autóra gyűjtenek, miközben a célcsoport harmada az elmúlt két évben százezer forintnál is többet tett félre, hogy megvalósíthassa céljait – derül ki a TakarékPont hálózat legfrissebb felméréséből.

  • MTI MTI
Kitartó gyűjtögetők: a fiatalok máshogy állnak a bankoláshoz

A TakarékPont felmérése a hálózat Facebook-oldalán a fiatal (14-30 éves) „tagok” megkérdezésével készült. Az eredmények meglepőek, a fiatalok döntő többségének (84 százaléknak) van megtakarítása, akár több tízezer forint is.

Takarékbank

Úgy tűnik, céljai megvalósítása érdekében a fiatal korosztály képes igazán tudatosan kezelni pénzügyeit. A (döntően 14-27 éves) fiatalok kevesebb mint tíz százaléka nyilatkozott úgy, hogy vágyai tárgyát inkább hitelből vagy baráti kölcsönből finanszírozná, miközben a válaszadók zöme legalább 2-3 hónapig, de legtöbben akár fél évnél is tovább képesek tartalékolni az áhított tárgyért vagy utazásért. Ez különösen pozitív pénzügyi hozzáállást mutat, hiszen a felmérés szerint a megkérdezett fiatalok zöme (39 százalék) havonta legfeljebb 30 ezer forintból gazdálkodik. Az 50, 100, 200 ezer forintos havi apanázs már csak a válaszadók ötödére jellemző, arról pedig mindössze nyolc százalékuk számolt be, hogy 200 ezer forintnál is nagyobb összeg felett rendelkezne havonta.

„A takarékszövetkezetek egységesített, azonos termékeket kínáló TakarékPont hálózata már hosszabb ideje vizsgálja a fiatalok pénzügyi szokásait, a mostani felmérés ugyanakkor minket is meglepett, hogy mennyire pozitívan állnak a megtakarításokhoz” – mondta Brezina Szabolcs, a pénzintézet ügyvezető igazgatója.

Takarékbank

A megtakarítási szokásokat firtató kérdés, illetve az erre adott válaszok alapján jól látható: a fiatalok mindössze 11 százaléka mondta, hogy nem takarít meg rendszeresen, a túlnyomó többség ugyanakkor határozottan állította, hogy akár 10 ezer forintnál kevesebbet, de rendszeresen félretesz. Érdekesség, hogy a válaszadók harmada bankban tartja spórolt pénzét, további 12 százalékuk időnként le is köti azt, míg három százalék arról is beszámolt, hogy néha tőzsdére viszi megtakarításait.

„A fiatalok már új igényeket támasztanak, másként állnak pénzügyeikhez, mint szüleik, nagyszüleik korosztálya, éppen ezért ma már nem lepődünk meg, ha banki ügyeiket kizárólag az interneten intézik, Facebook-oldalunkon tájékozódnak, vagy akár tőzsdéznek” – fejtette ki az ügyvezető.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.