#felújítás

"Két hónapja lett volna hátra a kisfiamnak"

120 millió forintot próbál összekalapozni a Démétér Alapítvány, hogy vissza tudja fizetni a támogatójától kapott kölcsönt. A transzplantált gyerekek és családjuk számára fenntartott épület kicsi, így kibővítik azt. A tervek szerint jövő nyárra elkészül a felújított épület, melynek jelképes alapkőletételénél ott voltak gyógyult gyerekek is.



Hozzáfogtak a korszerűsítéshez a méregdrága szerb-magyar vasútvonal szerbiai részén

A Budapest és Belgrád közötti vasútvonal felújítása és korszerűsítése után az ígéretek szerint 3,5 órára csökken a menetidő a két főváros között, valamint fellendülhet a teherforgalom. A beruházást a költségei miatt sokan bírálják. A szerbiai szakasz egy részein 200 kilométer/órával is mehetnek majd a vonatok, és a vonalon nem lesznek átkelők, csak alul- és felüljárók.




Ezért a legmenőbb gyárban dolgozni

Az elmúlt tíz évben jelentősen leszűkült az irodaépítésre alkalmas, üres belvárosi telkek száma, így a fejlesztők a külföldön jól bevált gyakorlatnak megfelelően sokszor régebbi épületeket, például gyárakat újítanak fel úgy, hogy megfeleljenek a 21. századi igényeknek. A legtrendibb budapesti gyárirodák és szövevényes történeteik következnek.


Hónapokat kell várni egy kőművesre

Hatalmas a szakemberhiány az építőiparban, ha kivárjuk, hogy munkába álljon a kőműves, akkor is folyamatosak a fennakadások, az OKJ-s utánpótlásképzéssel is vannak gondok, miközben a magyar vállalkozó nem tud versenyezni a külföldi fizetésekkel.











Mi lesz a Keleti és a Nyugati pályaudvarral? Valami elindult

Még az idén megkötheti a támogatási szerződéseket a Keleti és Nyugati pályaudvar felújításának előkészítésére a MÁV Zrt.-vel az állam. A kormány az előkészítési feladatok elvégzéséhez két-két milliárd forint forrást biztosított – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.



Elkaptuk a múló időt – a 3-as metró nemsokára eltűnő műalkotásai

A november végén induló felújítás előtt számos festményt, domborművet fotóztunk a Lehel tér és Újpest-Központ között, olyan alkotásokat, amelyek nagy részét nemigen láthatjuk többé eredeti helyén. Íme, az eredeti állapot, képekben. Ez a cikk egyben Városbújócska címmel induló, városi tájképekkel, ismert és kevésbé ismert, de mindenképpen fontos és bemutatásra méltó köz(vagy magán-)terekkel, azok történetével és esztétikájával és azok különféle kontextusaival foglalkozó sorozatunk első darabja.