#felújítás


Így spórol milliókat a Debreceni Egyetem
 

Így spórol milliókat a Debreceni Egyetem

Befejezték a Debreceni Egyetem két intézményének energetikai korszerűsítését. A zeneművészeti kar valamint a Hajdúböszörmény belvárosában található gyermeknevelési és felnőttképzési kar oktatási épületeinek energetikai felújítása összesen 569,97 millió forintba került, amelyből csaknem 500 milliót adott ez Európai Unió.

MTI MTI

Nagyobb lehet a baj a 3-as metróban, mint gondolták
 

Nagyobb lehet a baj a 3-as metróban, mint gondolták

Valószínűleg felgyorsult a pálya állapotának romlása a 3-as metró vonalán, és előfordulhat, hogy kisiklik egy szerelvény, ha a sín valahol oldal irányban, és nem keresztben törik el – egyebek mellett ez derül ki abból a levélből, amelyet a műegyetem diákja juttatott el az Indexnek. A hallgató szakmai gyakorlaton dolgozott a metró területén. A Metróért Egyesület szerint a levél igaz. A BKK használt sínekkel orvosolná ideiglenesen a problémát.

Index Index

Több vasút- és útfelújítás indult idén
 

Több vasút- és útfelújítás indult idén

Nőtt a vasút- és útfelújításokra megkötött szerződések száma az idén, ezt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. elsősorban annak tulajdonítja, hogy a közlekedési támogatásokra vonatkozó uniós források lehívását tekintve a korábban tervezett ütemhez képest jobban áll.

MTI MTI

Zöld mintakép lehet a dögei községház
 

Zöld mintakép lehet a dögei községház

A környezettudatosság mintapéldájává akarják tenni a dögei községházát, amelyet uniós pénzből újítanak fel. A jegyző szerint így szeretnék megmutatni a helyieknek, hogyan tehetik energiatakarékossá és környezetkímélővé otthonaikat.

MTI MTI

Felújították a Rudas Fürdőt
 

Felújították a Rudas Fürdőt

Befejeződött a Rudas Gyógyfürdő és Uszoda műemléki rekonstrukciója és turisztikai fejlesztése, a félmilliárd forintos beruházást csütörtökön adta át Szentes Tamás egészségügyi és szociális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes és Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) vezérigazgatója.

MTI MTI


OTP: lakásfelújításra gyűjt a fiatalok döntő többsége
 

OTP: lakásfelújításra gyűjt a fiatalok döntő többsége

A cég saját, 25-40 éves ügyfeleinek körében készített felmérés alapján a lakás-takarékpénztári megtakarítással rendelkező fiatal felnőttek 81 százaléka lakásfelújításra gyűjt. Ház építésére csupán 4 százalékuk használná lakáscélú megtakarítását.

MTI MTI

Visszatért és kávézó marad a 7-es villamos Szegeden
 

Visszatért és kávézó marad a 7-es villamos Szegeden

Egy év után visszagördült megszokott helyére a 7-es villamos Szegeden. Egy öreg villamoskocsiról van szó, amelyet ismét felújítottak, és ezután is kávézóként működik majd. A régi helyére tették vissza, oda, ahol valamikor sín is volt, de a belváros mostani felújításakor eltűntették az egykori villamosvonal maradványait.

delmagyar.hu delmagyar.hu





Megvan, ki újítja fel az Erkel Színházat
 

Megvan, ki újítja fel az Erkel Színházat

A Laki Épületszobrász Zrt. nyerte a Magyar Állami Operaház (MÁO) kezelésében lévő Erkel Színház "játékra alkalmas állapotig történő felújításának" kivitelezésére kiírt közbeszerzési pályázatot - tájékoztatott szerdán az operaház.

MTI MTI




Napi: kiírták a tendert a Várbazár felújításáról
 

Napi: kiírták a tendert a Várbazár felújításáról

Kiírta a budai Várbazár rekonstrukciójáról szóló közbeszerzési eljárást a Várgondnokság Nonprofit Kft. és az I. kerületi önkormányzat. A munka elszámolható költsége legfeljebb 8,16 milliárd forint plusz áfa lehet - írta a Napi Gazdaság hétfőn az uniós közbeszerzési értesítő alapján.

MTI/Napi Gazdaság MTI/Napi Gazdaság