Ozzy Osbourne nincs jól, lemondta a visszatérő koncertjét
Ozzy az elmúlt időszakban többféle egészségügyi problémával küzdött: néhány éve súlyos gerincsérülést szenvedett, és az is kiderült, hogy Parkinson-kórral diagnosztizálták.
Ozzy az elmúlt időszakban többféle egészségügyi problémával küzdött: néhány éve súlyos gerincsérülést szenvedett, és az is kiderült, hogy Parkinson-kórral diagnosztizálták.
hvg.hu
Budapesttől 300 kilométerre lépett fel az egyik legígéretesebb feltörekvő zenekar, a Wet Leg. De koncertezett a reptéri fesztiválon még a Viagra Boys, Suzanne Vega és Sofi Tukker is.
A Recirquel egyedüli magyar társulatként már negyedszer kapott meghívást a rendezvényre, ahol korábban a My Land című produkciójukat 4200 előadás közül a legjobbnak ítélték a kritikusok. Most az IMA című darabjukat viszik, amit a Guardian is ajánl a fesztiválozóknak.
hvg.hu
Fotókon mutatjuk, hogy csordult túl a boldogság a dél-dunántúli fesztiválon.
hvg.hu
A tihanyi szeizmológiai állomáson szombat este szinte kiakadtak a műszerek.
hvg.hu
A felvonuláson közszolgálati, egészségügyi és rendvédelmi szervezetek, nagy sportklubok képviselői is részt vettek. Sadik Khan polgármester közölte, Londonban mindenki az lehet, aki lenni akar.
MTI
Hakumba, Carson Coma, La Femme, Bohemian Betyars, Óperentzia, telefon nincs, hideg van, mindenkinek nagyon ajánljuk!
Már szerdán alaposan megtelt a fesztivál zamárdi helyszíne, amikor többek között a francia Kungs, az amerikai Kshmr és a holland Hardwell tekergette egyre feljebbb a hangerőt. A hvg.hu fotósai, Túry Gergely és Kriza Márton így látták a Balaton-part legnagyobb partijának nyitányát.
hvg.hu
Elolvadtak a szívek Rick Astley fellépésén a nagy múltú brit fesztiválon.
hvg.hu
Ősrégi, lánctalpas, hippi, szuperhosszú, szirénás, elektromos és limitált Star Wars szériás járgányok is akadnak a világ legnagyobb VW buszfesztiválján - Hannoverben jártunk, ahol Transporterek, Multivanek és ID. Buzzok adtak randevút egymásnak.
Ellepték a fővárost a szabadság amerikai szellemét megtestesítő hangos és csillogó Harley-Davidsonok: ott sorakoznak a szállodák körül, csoportosan vonulgatnak, tömegével gyűlnek össze a Puskás Aréna körül, szombaton pedig a fél várost lezárják miattuk. Kik ezek, miért jöttek ide, és legfőképp, mennyiért?
Krisnás szekérfesztivál is lesz, emiatt a belvárostól az Andrássy úton át a Városligetig kell lezárásokra számítani. A korlátozások idején elsősorban a metrókkal lehet majd közlekedni.
MTI
Őrsi Gergely a környezetet félti, szerinte „sajnos kicsit úgy szerveződött az esemény, mintha a szomszéd nem szólna arról, hogy bulit készül tartani”.
hvg.hu
Ugyanitt: hasznos tanácsok viharos-villámos időre és tömegből kikecmergésre.
hvg.hu
A fesztivál részeként az ország több vidékére szerveznek Budapestről induló vezetett túrákat.
MTI
A Beyond Wonderland fesztivál aznapi műsora még lement, a másnapi programokat már törölték.
hvg.hu
Cseh Tamásra idén lenne 80 éves, rá emlékezik elsősorban az Ördögkatlan fesztivál augusztus 1-től 5-ig. Emellett a Jurányi színházi előadásait, Háy Jánost, Krusovszky Dénest, Nádasdy Ádámot, valamint az Analog Balatont, a Carson Comát, Másik Jánost és többek között Little G Weevilt hívták meg a programba.
hvg.hu
Július 27-én másodszor indul el Zamárdiban a ZamJam fesztivál.
hvg.hu
Lil Frakk, Szinetár Dóra, Lady Dömper, Schiffer András, Törley Katalin, Tibi atya és Ráskó Eszter is jelen lesz a Freeszfe rendezvénysorozatán: kapunyitási pánikról, jogvédelemről és a píszíségről is szólnak majd kerekasztal-beszélgetések, de Csányi Vilmos is előad a harmadik Freeszemlén.
hvg.hu
Pallagi Anikó húsz évig volt a fesztivál programigazgatója.
hvg.hu