Hosszú, közös ordítás, szexi holdjáró csizma és a megénekelt sezlony – megnéztük a Wet Leget a Pohodán
Budapesttől 300 kilométerre lépett fel az egyik legígéretesebb feltörekvő zenekar, a Wet Leg. De koncertezett a reptéri fesztiválon még a Viagra Boys, Suzanne Vega és Sofi Tukker is.
Szerencse is kell egy ütős zenei fesztiválprogram kialakításához, de jó, ha van egy-két „jó fülű” szervező, aki figyel arra, mi történik a popzenei világban, és már a feltörekvő előadók közül ki tudja válogatni, kiket érdemes meghívni.
Ezek a feltételek (a szerencse és jó fül) Szlovákia legnagyobb fesztiválján, a trencséni Pohoda fesztiválon mintha évek óta meglennének. Ott ugyanis sokszor elkapni olyan fellépőket, akiket, mondjuk Magyarországon még egyáltalán nem láttunk, vagy ha igen, legfeljebb kisebb, néhány száz fős koncerttermekben. A napi harmincezres fesztivál sosem akart részt venni a gigasztár-headliner versenyben, ott inkább a hazai előadókat favorizálják, másrészt az ígéretes nemzetközi újdonságokat próbálják becserkészni a programba, amely végül mindig nagyon sokszínű: a stílus-paletta a komolyzenei produkcióktól a punkig, a családi műsoroktól a durva technóig és a kísérleti zenéig tart.
A rendezvény helyszíne amúgy egy katonai repülőtér, amit a szlovák Honvédelmi Minisztérium ad bérbe erre pár júliusi napra a szervezőknek. Ez elsőre riasztó lehet: egy hatalmas betonsíkság, némi füves területtel. De egyrészt, miután felhúztak ide egy csomó színpadot, sátrat, óriáskereket, lelátót, speciális homokozót, és benépesül a terület büfékkel, sportolásra, játszásra alkalmas terekkel, egy egészen barátságos hellyé varázsolódik. Másrészt nyoma sincs itt a pornak: a sátraknak kijelölt terület a füves részen van, minden más a kifutópályákon és a repülő-parkolókon.
Nagy fesztiválnak kicsi, kis fesztiválnak nagy a Pohoda, de összességében kifejezetten barátságos. A nagy területen eloszlik a napi harmincezer ember, nem kell órákig állni sörért (és milyen jó sört mérnek, többfélét!), kajáért. A kiszolgálók barátságosak („kérek két mosolyt is” – mondja a „mennyi lesz” kérdésre egy pultos), a kiszolgálás jól megszervezett (külön emberek veszik fel a rendelést és kezelik a fizetést, és külön emberek csapolják a söröket pl.)
Az árak nem olcsók (sör: 2,9-3,2 euro; burgerek:10-12 euro), de megfizethetők, lehet fizetni pénzzel, kártyával. A re-poharak itt tényleg re-poharak: a felszámolt 2 eurót több helyen visszaadják.
Délután belefutottunk a zseniális punk-diszkót nyomó Viagra Boys koncertjébe, ahol a színpad előtt álló morcona biztonsági emberek mellett ott voltak a jó fej stábtagok is, akik vizet kínáltak az első sorokban ugráló fiataloknak. Fent a teletetovált őrjöngő punk itta színpadiasan az Absolut vodkát, alant a nép ásványvízzel harcolt a tűző nap és a kapitalizmus ellen.
Az egész fesztiválon érződik, hogy tényleg úgy van minden kitalálva, hogy a látogatók jól érezzék magukat. Talán a mobil WC-k és a vizes helyiségek tekintetében volna még mit fejlődni, de összességében nem lehet panasz az infrastruktúrára.
Na, de térjünk vissza zenére. Az idei legnagyobb durranás a brit Wet Leg szerződtetése volt. Korábban hosszabban írtunk erről a duóról, amely 2019-ben alakult. Két barátnő imádott fesztiválokra járni, de sokallta a belépőket, ezért inkább csináltak egy zenekart, hogy ingyen járhassanak bulizni. Rhian Teasdale és Hester Chambers amúgy egy Wight-szigeti zenei iskolából ismerte egymást, úgyhogy egyikük lakásában gyorsan írtak is néhány dalt, például arról, ahogy ott hédereznek egy heverőn (sezlonyon) és nem csinálnak semmi különöset. A Chaise Longue című dalt később kiadták kislemezen, csináltak hozzá egy low budget klipet. Néhány rádió fel is kapta az új hullámos, poszt-punkos, de leginkább nagyon vicces indie-dalt.
Az ingyenbulikat ígérő mesterterv kitalálása 2019-ben, a kislemez megjelenése 2021-ben történt, rá egy évre már nyilván le kellett szerződniük a Pohodával. A fesztivál a programok kezdeti beharangozásánál még a felvezető, délutáni idősávba pozícionálta az akkor még alig ismert Wet Leget.
Ám 2022-ben kijött a debütáló album, ami berobbantotta a zenekart. Megnyertek két Grammy-díjat, felfigyelt rájuk nemcsak a kritika és a közönség, hanem számos menő popzenész is Elton Johntól a Pulpig, felléptek a legnagyobb fesztiválokon. Most is Harry Styles-szal turnéznak, de játszottak stadionokban a Pulppal és nemrég derült ki, igy jövőre Foo Fighters előtt is felhangzik majd a híres sezlonyról szóló opus.
Így aztán az egyik legígéretesebb feltörekvő zenekarból mára az egyik legkeresettebb, legmenőbb új sztár lett a Wet Leg, amelynek egyelőre a naptárából fájóan hiányzott mindenféle ká-európai helyszín. Egyedül Bécsben nézhettük volna meg őket szombaton, ahol Harry Styles előtt léptek fel. (De kit érdekel Harry Styles?) Viszont valószínűleg ez az a szerencse faktor, ami kellett ahhoz, hogy Trencsénben is fellépjenek Teasdale-ék. Ugyanis így egy nappal a bécsi buli előtt ki tudtak ruccanni Szlovákiába, hogy a Pohodán – naná, hogy most már nem a délutáni műsorsávban, hanem fő fellépőként – kápráztassák el, és vidítsák fel a közönséget.
A nagyszínpadon péntek délután a szlovákok legmenőbb énekese, Jana Kirschner melegítette be a közönséget, majd Suzanne Vega adott gyönyörű koncertet egy be-beugró szlovák hegedűssel és Gerry Leonard gitárossal, aki többek között David Bowie-val, Laurie Andersonnal, Rufus Wainwright-tal zenélt együtt. Suzanne Vega pedig olyan, mintha nem fogna rajta az idő, ugyanolyan kislányos bájjal adta elő most is a dalait, mint 30 éve. Két számot az ukrán népnek ajánlott (egyébként az egész fesztivál tele volt az ukránok melletti kiállással: elhangzott itt szimfónia Ukrajnáért, volt gyűjtés, voltak különböző performanszok, kiállítások a témában stb.), és volt két szám is a „tü-ttü-tttü-tttü-rü”-vonalon. Egyrészt elővezették Lou Red Take a Walk On The Wild Side-ját, másrészt, természetesen nem maradhatott a Pohoda népe a Tom’s Diner nélkül sem, ami egészen különösen szólt ebben a hangszerelésben.
Igazi csajos este volt tehát a pénteki, fél tízkor ezt tetőzték be Wight-szigeti vendégek, akik Bach orgonahangjaira vonultak be és kezdtek bele az amúgy az albumukat is nyitó Being in Love-ba.
Rhian Teasdale, hatalmas, holdjáró méretű talpas csizmában hol a legnagyobb rock and roll arc formát hozta, hol egy megszeppent kislányt, aki el sem hiszi, hogy itt van, és érte jött ide néhány tízezer ember. Úgy tűnt, épp olyan zavartan mosolyog, mint amikor átvette a Grammy-t, vagy amikor Eltonnal beszélgetett annak rádióműsorában, noha az utóbbi hetekben megjárta már a Wembley-t, vagy a Glastonbury fesztivált is. De a nagyobb zenei beindulásoknál mindig odament a sokkal visszafogottabb stílust nyomó barátnőjéhez, hogy vadóc módra, együtt tomboljanak.
Mivel egylemezes zenekarról van szó, amelyről gyakorlatilag minden dal már slágernek számít, nem tudnak hibázni, mindenre vevő a közönség. Ráadásul sugárzik róluk, hogy imádnak zenélni. Szigorúan egy órájuk volt (ezt mindenki pontosan tartotta a Pohodán), egy óra tömény buli. „Partizene szomorú embereknek, szomorú zene partiarcoknak” – írta róluk valaki, de itt a „szomorú zene” egyáltalán nem volt értelmezhető. Hogy lenne szomorú valami, ami nem csak beindít, hanem tízezernyi mosolyt varázsol egy órás intervallumra a trencséni repülőtérre?
Időnként elmondta Teasdal – mert ő az abszolút főszereplő, a szexi díva, aki egyben „bocs hogy élek, és imádom, hogy szeretnek”-frontember –, mennyire jó, hogy itt lehet, majd végig kérdezi nem csak a közönséget, hanem a zenekar tagjait is, hogy hogy érzik magukat.
Persze, mindenki nagyon jól, úgyhogy jöhetett a Wet Leg-koncertek (eddig számomra csak felvételről ismert) fő eseménye, az amúgy durva káromkodásokat sem mellőző Ur Mum című dal.
Az énekes előtte felhívja a figyelmet arra, hogy lesz itt majd egy rész, amikor majd számít a közönségre, mert a „világ leghosszabb közös üvöltését” szeretné hallani. „Mindenkinek vidám kiáltást” kívánva (na, jó, azt nem mondta, hogy csináljunk tölcsért is a kezünkből) kezdett bele a számba, aminek egy adott pontján beszámolt. A zene leállt, jött az üvöltés. A színpadon a zenészek szaladgáltak, földre vetették magukat, rázták a fejület és üvöltöttek, síkítottak, a közönség szintén, teli torokból, levegővétel nélkül. Nem tudom, a világ leghosszabbja volt-e, de az egyik legvidámabbja mindenképp. Majd valahogy ez után az őrület után visszatért még a zene, hogy rendesen befejezzék a dalt.
És persze a koncert záró opusa, a mára világhírű sezlonyról szóló Chaise Longue volt, amiben pedig a szokásos koreográfia az, hogy a dalszövegben felhangzó „excuse me” után a közönség kérdez vissza, hogy „what?”. És ezt mintha mindenki tudta volna Trencsénben, senki nem hibázott.
Aztán már csak néhány „d’akujem” és meghajlás következett, majd a koncert végét könyörtelenül jelezte a hangfalakból felhangzó Careless Whisper-szaxofondallam.
A fesztiválról kivezető utunk sem volt egyszerű, ugyanis kiderült, az egyik sátorban a Sofi Tukker duó (Sophie Hawley-Weld és Tucker Halpern) lép fel, gondoltunk belenézünk a már szerencsére Magyarországon is többször megrendezett partijukba. Nem tudom ezen voltak-e többen, vagy a Wet Legen, de mintha az egész Szlovákia ott táncolt volna a sátorban és környékén.
Amikor sikerült kiszabadulnunk e bűvkörből is, kifelé még összegeztük: kell annál jobb program egy péntek estére, mint a Viagra Boys – Suzanne Vega – Wet Leg - Sofi Tukker-menü?
És mindezért csak pár órát kellett autózni. Lehet, hogy az új Volt lesz az - egyébként már 1997 óta megrendezett - egyre jobb Pohoda?
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
