Modernkori ÁVH-t emleget a Fidesz Bús Balázsék őrizetbe vétele után
Az ellenzéki párt szerint a Tisza pártirányítás alá vonta a rendőrséget és az ügyészséget.
Az ellenzéki párt szerint a Tisza pártirányítás alá vonta a rendőrséget és az ügyészséget.
HVG
Hogy a kormányváltás mit jelent a Fradi számára, azt a volt politikus még nem látja, ugyanakkor azt már elmondta, hogy személyesen jó kapcsolatot ápol az új sportállamtitkárral.
HVG
A fideszes politikus az ÖT műsorában fejtette meg a választási vereséget.
HVG
A volt kormánypárt mindhárom törvényre nemmel voksolt.
HVG
Őri László azt mondta a döntéséről, hogy nem egyeztetett róla a pártközponttal, vagy Orbán Viktorral.
HVG
Interjút adott a miniszterelnök a 444-nek, ebben elmondta, hogy Sulyok Tamással nem a politikai nézetkülönbségük van, hanem az a baj vele, hogy semmit sem tett.
HVG
„13 órától a Parlamentben ismertetem a bábok eltávolítását és a Vagyonvisszaszerzési Hivatalt. + még valamit” – írta Magyar Péter.
HVG
A Fidesz azzal vádolta a Tisza jogi szakértőjét, hogy paktumot kötött azokkal az alkotmánybírókkal, akik nem engedték napirendre Sulyok Tamás beadványát.
HVG
Az Élvonalnak több százmilliárdos támogatást ítélt oda a Hankó-féle Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Tisza-kormány azonban felbontotta a szerződést.
HVG
Az államosított közmédia újraszabályozása. Az emberközelivé tett harácsolás, a luxizás. A Magyar-kormány által fontolgatott vagyonadó és az igazságtétel. Trump születésnapi ketrecharcosai és az iráni béke meg nem talált megoldóképlete. Farkas Zoltán ajánl cikkeket az e heti HVG-ből.
Az RTL szerint a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodától érkezett a legtöbb pénz a szervezetekhez.
HVG
Az egykori kulturális államtitkár szerint Orbán ugyanúgy csalódott, mint 2002-ben.
HVG
A Fidesz volt országgyűlési képviselője szerint párttársai nagyot tévednek, ha továbbra is úgy gondolják, hogy az áprilisi vereséget valamilyen külső hatás okozta.
HVG
Mindössze két hónappal a választás után megkezdődött a fideszes gigakiadó, a Mediaworks szétesése: az állami reklámok eltűntek, piaci hirdető nincs, az olvasótábor pedig fogyatkozik. Az Indexre maradhat a Fidesz üzeneteinek sulykolása.
Kedden több dolgozót is elküldtek a Fidesz-közeli Mediaworks-höz tartozó laptól, amely hamarosan hetilappá alakulhat.
HVG
A Telex kiderítette, hogy a békési település művelődési házába egy fideszes polgármester alapítványa szervezhetett „közösségépítő programot”. A Magyar Sámsonok elnevezésű szervezet kétszer kapott 50-50 milliót az NKA szinte csak kampányeseményekre elkülönített összegéből.
HVG
Hiába sorolták fel a Fidesz-kongresszus küldöttei, milyen hibákat követtek el az elmúlt 16 évben, egyelőre nem látni, kikkel teszik ismét vonzóvá a pártot. A legfontosabb döntéseket továbbra is Orbán Viktor hozza meg, az uniós pénzek miatt pedig a Tisza-kormány összeomlásának víziója is halványodik.
HVG
A volt kormánypárti képviselőjelölt Király Nóra nem első alkalommal ment neki a pártnak. Most az apropót a hétvégi kongresszus adta, ahol a politikus szerint még mindig nem történt meg a szembenézés.
HVG
Sőt, még Trump elnök úr is!
HVG
A választási mozgósítás szerinte rendben volt, ahogy az ukrán- vagy az EU-ellenes üzenetek is – erről is beszélt a Fidesz pártelnöke az Indexnek adott interjúban. Decemberre nagy országos gyűlést terveznek, ahol a Tisza-kormány munkáját fogják értékelni.
HVG