#Fidesz





Lehet belpolitikai nyertese a lehallgatási ügynek? Megérinti-e a bizonytalanokat? Ranschburg Zoltán a lebutított történetek csatájáról

A kormány eddig is a nyugati befolyás eszközeként tekintett Panyi Szabolcs újságíróra, az ellenzék pedig évek óta oroszbarátsággal vádolja Szijjártó Pétert, így Ranschburg Zoltán szerint nem valószínű, hogy a választás kimenetelére hatása lenne a hétfőn kirobbant botránynak. A politikai elemző szerint Orbán Anita számára kényelmetlen az ügy, de a politikai táborok már annyira stabilizálódtak, hogy a voksolásig hátralévő három hétben csak valami egészen új téma bizonytalaníthatja el a szavazókat.






Joci, Feró, Gabi és a többiek: sokkal többet ad a Fidesz az általa behálózott influenszereknek a pénznél, de cserébe rengeteget is kér

Látványosan kihasználja celebseregét a Fidesz a kampányban, de az már csak a kulisszák mögé nézve sejlik fel, hogy a hírességek kiválasztása, elérésük növelése és bevetésük mögött kimunkált politikai-kommunikációs koncepció – meg rengeteg közpénz – áll.








„Katasztrófaturistaként jöttünk, hogy megnézzük Orbán Viktort még így, utoljára” – Hódmezővásárhelyen járt a miniszterelnök, ahol tiltakozók hangja a színpadig is elért

Olyan hangosan kiabáltak a rendszerváltást követelők Orbán eheti turnéjának utolsó állomásán Hódmezővásárhelyen, hogy rájuk kellett küldeni a kormánypártot támogató résztvevőket, akik próbálták náluk hangosabban kiabálni, hogy „hajrá, Fidesz!” A miniszterelnök ismét nem volt hajlandó találkozni Márki-Zay Péterrel, a helyi polgármester pedig teával várta, bár egy nappal korábban megszervezett egy „Fidesz-búcsúztatót” is pontosan ott, ahol Orbán és Lázár másnap beszédet mondott. Helyszíni riportunk a kormánypárt kampányrendezvényéről.