Kellett a Fidesznek egy dühös, lakótelepi ember. Megtalálta
Kezd szertefoszlani a fegyelmezett pártkatona Németh Szilárd puritánságának mítosza. Ő is a „nagyfiúk” példáját követheti.
Kezd szertefoszlani a fegyelmezett pártkatona Németh Szilárd puritánságának mítosza. Ő is a „nagyfiúk” példáját követheti.
Ha átveszik a párt módosítóit, megszavazzák a plakáttörvényt – üzente közleményben az Együtt. Két képviselőjük csatlakozása a kormánypártokhoz elég is lenne, hogy pénteken elfogadják a kétharmados törvényt. Nem elrugaszkodottak a feltételeik. A párt elnöke szerint csak akkor szavazzák meg, ha az ellenzék egésze támogatja azt.
hvg.hu
Nem probléma a kormánypártban, hogy a szövetséges ellen másfélmilliárdos csalás vádja miatt nyomoznak.
hvg.hu
Tanulmányozza a Fidesz az MSZP-s javaslatokat a plakáttörvény átírásáról. Két ellenzéki szavazatra lenne szükség, hogy összejöjjön a kétharmad.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Nem akárki került előzetes letartóztatásba: Czeglédy Csaba az MSZP egyik fontos politikusa. Ügyvédként védi a párt vezetőit peres ügyeikben, kiharcolja a szocialistáknak muníciót biztosító papírok nyilvánosságát, és a 2018-as kampányt is ő vezeti Vas megyében. Viszont senki sem mondhatja, hogy a mostani meggyanúsítása előzmény nélküli. Czeglédynek már volt vesztes büntetőpere. Míg a kormánypártok Simon Gábort csinálnának belőle, a szocialistáknál sokan mártírnak látják.
Windisch Judit
Hiába voltak már sokáig terítéken, sőt, indultak egyszer már hanyatlásnak a kormány bevándorlásellenes szólamai, a közelmúltbeli terrorcselekmények miatt akár a választásokig kitarthat az emberek biztonságérzetét fókuszba állító kommunikáció. Az Iszlám Állam és Botka László a fideszesek szerint akarattal sem tolhatná jobban a kormánypártok szekerét.
hvg.hu
Eljött az idő. Szavazzon, mire is termett a Fidesz mindent vivő ütőkártyája, a bulldog módjára soha meg nem álló, még a medvetámadásban is Sorost vizionáló Németh Szilárd.
hvg.hu
Szoros volt a vége. A kormánypártok 131 képviselője megszavazta a kampányfinanszírozás szigorítását célzó törvényjavaslatot, ez a jelenlévő képviselők 66,1 százalékát jelentette. A kétharmadtól így elmaradtak. Az ellenzékből csak Oláh Lajos hiányzott, a DK-s képviselő a szavazás napján lett rosszul. A többi ellenzéki képviselő fegyelmezetten összezárt.
hvg.hu
Ha minden ellenzéki nemmel szavaz, nem megy át a Fidesz kétharmados javaslata, csakhogy egy ellenzéki kiesett.
hvg.hu
Kínos csapdába keverte magát a Jobbik azzal, hogy titkolja az áprilisban indult kormányellenes plakátkampánya költségeit: a milliárdos költekezés vádját már akkor sem mossa le, ha az akció "csak" száznéhány millióba került. A kérdés mindenesetre jogos: miből futotta volna ekkora kampányra. A Fidesz mindenesetre megtorolja a dolgot: a Fidelitas ellenplakátjai után törvényt írt, adóellenőrzés indult az érintett cégeknél, és ÁSZ-jelentés jöhet a legkellemetlenebb pillanatban.
hvg.hu
Orbán Viktor ügyvédként és kutatóként is el tudta magát képzelni a Fidesz jobboldali fordulatának kellős közepén, de még látott kihívást a politikában.
hvg.hu
Dől az állami vállalatok pénze a határon túli magyarok mozgósítására és a hazai kormányközeli média propagandamunkájára.
A Fidesz alelnöke szerint hiába sikeres a pártja, mégsem elég vonzó a fiataloknak, és ezen változtatni kell. Gulyás Gergely a Magyar Időknek adott interjúban beszélt arról is, hogy Németh Szilárd „teleszülős” nyilatkozata „stílusvitát” váltott ki, bár tartalmilag egyetért vele. A politikus az is közölte, hogy az idei Pride helyszínét messziről elkerüli majd.
hvg.hu
Programot dolgoz ki erre a Fidesz budapesti választmánya, öt éven belül megvalósulhat.
hvg.hu
A Fidesz a médiára, a Jobbik autóbérlésre, az MSZP tanulmányokra költ szívesen – derül ki a parlamenti frakciók 2015 és 2017 közötti kiadásainak listájából, amit a Hír TV szerzett meg.
hvg.hu
Választási kampányidőszakon kívül tilos lesz politikai plakátokat szabadtéri reklámhordozón elhelyezni. Ezt javasolja az országgyűlés törvényalkotási bizottsága a jövő heti szavazásra.
A Fidesz közleményben tagadta, hogy a letelepedésikötvény-program újraindítását terveznék.
hvg.hu