#Fidesz



Heim: Akár 330 forintos euró is jöhet

Tartósan alacsony alapkamattal a 330 forintos euró sem elképzelhetetlen, ugyanakkor a 305-ös szint lenne a gazdaság számára a megfelelő – fejtette ki Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke egy interjúban. A Fidesz holdudvarához tartozó közgazdász szerint itthon kell tartani a fiatal értelmiséget, különben 2020 után visszasüllyedünk a "posványba". Heim számításai szerint a devizahiteles csomag forintosítással együtt akár 1700 milliárd forintjába is fájhat a bankrendszernek, de vélhetően nem lesz ekkora a végső teher. Abból nem sül ki jó, érzékeltette, ha kitekernek valakinek a kezéből bankot olcsón, állami megbízásokkal hizlalják fel, hogy szép nagy nyereség legyen.


Rutinos feljelentgető fideszes nyomta fel a Norvég Civil Alapokat

Fideszes e-mail címről érkezett az a bejelentés, amelynek nyomán az ügyészség vizsgálódni kezdett a Norvég Civil Alapok felhasználásának ügyében, és adatokat kért az Ökotárs Alapítványtól. Tényi István V. kerületi Fidesz-tagot korábban politizálás miatt elbocsátották egy alapítványi iskolából, ő tett bejelentést volt munkaadója ellen. Korábban az őt elbocsátó iskola ellen is bejelentést tett.




Áder: "felelősség terheli az európai országok náci kollaboránsait is"

1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 3-ára virradóra több mint háromezer cigány embert gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban SS-katonák. A nácik által meggyilkolt mintegy félmillió cigány közül 23 ezren haltak meg Auschwitzban, sokan orvosi kísérletek áldozataként. A nemzetközi emléknap alkalmából Magyarországon is országszerte megemlékezéseket tartanak.


"A liberális megszorító jelző" – Konzervatívok az Orbán-beszédről

Hegemóniára törekvő demokráciafelfogás, az erősek mérték- és gátlástalansága vagy az európai szabadságprogram csúcsteljesítménye? A liberális demokrácia, illetve az orbáni értelemben vett "liberális" értelmezésére kértünk magukat konzervatívnak tekintő közírókat, politikai szakértőket, eszmetörténészeket. Bár a legtöbben nem álltak kötélnek, a gyökeresen eltérő definíciókat adó válaszokból az is kiderül, milyen színes világ a konzervatívoké is.


Hogyan nyerhetne a baloldal a választásokon?

A baloldal a parlamenti többséget csak több olyan kerület megnyerésével tudná elméletileg megvalósítani, ahol legalább húsz éve nem vesztett az úgynevezett polgári jobboldal, ennek azonban minimális az esélye – írta legfrissebb tanulmányában a Policy Solutions politikai elemző intézet.


3-as metró: a Fidesz "demszkyzett" egyet

Az MSZP is nagyon aggódik a 3-as metró miatt, a Fidesz pedig megígérte, hogy minden olyan javaslatot támogatni fog, ami a helyzet rendezéséhez szükséges. Azért Demszky Gábort muszáj volt megemlíteniük.


Ipsos: Szavazókat vesztett a Fidesz

Az Ipsos júliusi felmérése alapján a pártok sorában továbbra is a Fidesz áll az első helyen, bár csökkent a kormánypárt támogatottsága. Az MSZP elmozdult múlt havi történelmi mélypontjáról, de így sem tudta utolérni a Jobbikot, amelynek szintén bővült a tábora.


Selmeczi összehozta Bajnait a molesztáló tanár ügyével

Megerősítette a kormányszóvivő, hogy Sipos Pál, a diákjait molesztáló tanár korábban köztársasági érdemrendet kapott, viszont arra nem válaszoltak, hogy esetleg visszavonnák-e. Selmeczi Gabriella a Fidesz nevében a közvélemény előtti felelősségvállalásra szólította fel Sipost, részben pont az állami kitüntetésre hivatkozva. A gimnáziumban, ahol 25 évvel ezelőtt a zaklatások történtek, még szintén gondolkodnak azon, maradhat-e a neve az ismertté vált diákok listáján. Az MTV nem hezitált, kedden kitették Sipos Pált az MTV Örökös Tag Alapítvány kuratóriumából.



Kövér: Rivalizáló érdekek próbálnak érvényesülni a Fideszen keresztül

Az Országgyűlés elnöke szerint ha a kormánypártok támogatóikkal együtt ismét elvégzik a "kötelező munkát", akkor a 2006-os és a 2010-es önkormányzati választáson elért siker megismételhető idén ősszel. Kövér László szerint a különböző, egymással rivalizáló gazdasági és egyéb, egzisztenciális érdekek a Fideszen keresztül próbálnak meg érvényesülni, de a párton belül nem léteznek személyi ellentétek, alapvető politikai különbségek.


"Nem fogok Brüsszelbe rohangálni" – Tarlós István Lázárnak is üzen

Saját tapasztalatai alapján lát kockázatokat a leendő, a Fidesz győzelme érdekében átszabott Fővárosi Közgyűlés működésében Tarlós István főpolgármester, aki ismét a kormánypárt támogatásával indulhat neki a választásoknak. Mi lesz a kétségessé vált fejlesztésekkel? Kihez kerül a BKV és a többi nagy fővárosi cég? És hogy miért is sajnálja a baloldal még mindig ismeretlen jelöltjét? – ezek is szóba kerültek a beszélgetésben.



Habony Árpád kigyulladt szaunája 50 millióba került az Együtt-PM szerint

Az Együtt-PM szerint azért hagynak üresen egy értékes foghíjtelket az V. kerületben, hogy a szomszédos ház luxuslakásának kivételezett lakói – köztük Habony Árpád tanácsadó és Rogán Antal utódjelöltje – behajthassanak a teremgarázsba. Juhász Péter szerint "Rogán az új Hunvald". Az önkormányzat úgy reagált, a Habony lakásában esett tűzkárért nem az adófizetők, hanem a biztosító fizetett, Juhász Péter pedig hazudik. Mint írták, a Szerb utcai épület teremgarázsát bejárat nélkül építették, ezen kellett valahogy segíteni.




Legyőzheti-e még valaha Gyurcsány Orbánt?

Miután két baloldali vetélytársa kiesett a versenyből, Gyurcsány Ferenc marad az egyetlen az egykori Összefogásból, aki hosszabb távon tervezhet. Ám hiába szerepelt jól a két évvel ezelőtt alapított pártja a május 25-i voksoláson, a volt miniszterelnök a legnépszerűtlenebb politikus, taszítja a bizonytalanokat. Megnéztük, mit mutatnak a számok, volt-e olyan politikus a múltban, aki hasonló helyzetből talpra tudott állni. A szakemberek után az olvasóink is szavazhatnak arról, lesz-e még valaha Gyurcsány a népszerűségi lista élén, lehet-e még Orbán kihívója.