#Fidesz



Orbán emberei vagy a szakma legjobbjai az új alkotmánybírók?

Sokan az Alkotmánybíróság "teljes fideszesítésének" tekintik, hogy a parlament szerdai ülésén három, immár csak a Fidesz által delegált taggal végképp többségbe kerülnek azok a bírák, akiket egyértelműen a mai kormánypárthoz közel állónak tartanak. Megpróbáltuk megvizsgálni a három jelölt szakmai tevékenységén keresztül, mennyiben állhatnak meg ezek a vádak. A kép legalábbis összetett.


Tárki: Visszaesett a Fidesz és a Jobbik támogatottsága

A pártok közötti erőviszonyok stabilak ugyan, de kisebb kilengések tapasztalhatók: az elmúlt két hónapban az MSZP és a DK támogatottsága a teljes népesség és a biztos szavazó pártválasztók körében nőtt, míg a Fidesz-KDNP-é és a Jobbiké inkább csökkent – közölte a Tárki Társadalomkutatási Intézet szerdán.



Velük háborúzik Orbán: kijött a fényre Simicska csapata

A hétvégén olyasmi történt, ami még pár hónappal ezelőtt is elképzelhetetlen volt: a nyilvánosság elé lépett Simicska Lajos, akiről több mint 15 éve nem készült hivatalos fotó. De nemcsak a fideszes hátország feje mutatta meg magát, vele tartott több üzletfele, barátja – sőt, felesége is –, pedig korábban ők is kínosan kerülték a nyilvánosságot. Ha megnézzük, kik alkotják Simicska csapatát, és mit csináltak az utóbbi években, akkor a személyek mögött óriási cégbirodalom válik láthatóvá, a háttérben pedig százmilliárdos vagyon sejlik fel. Őket akarja visszaszorítani Orbán Viktor.





Nektek meg kötelet! – összefirkáltak egy Fidesz-irodát

Ismeretlen tettesek megrongálták a Fidesz városi irodáját Tiszaföldváron. A párt polgármesterjelöltjének és önkormányzati képviselőjelöltjeinek plakátjait elcsúfították, az üvegportálra pedig egy fenyegető feliratot írtak – közölte Boldog István, a térség kormánypárti képviselője pénteken.


Közpénzből kampányolással vádolta meg a Jobbik a Fideszt

A város egyik cége, a Cívis Ház Zrt. megjelentette a Városközpont Magazin különszámát, amit 90 ezer példányban minden debreceni háztartásba eljuttattak és benne Kósa Lajos polgármesteri időszakának eredményeit mutatják be. A Jobbik felszólítja a Fideszt, hogy ne közpénzből kampányoljanak.



Tölgyessy: "ha valaki érti az emberek vágyait, az Orbán Viktor"

A politikai elemző nem tart a Jobbik támogatottságának növekedésétől, szerinte októberben a Fidesz kicsit gyengébben szerepel majd, mint tavasszal, az ellenzék pedig alkalmatlan, nincsenek víziói, ráadásul tehetetlen is. Tölgyessy szerint Orbán karakterének jobban megfelelne, ha a parlamentiről áttérnének az elnöki, félelnöki rendszerre.


Ennyire vicces indoklással még nem utasítottak el választási panaszt

Aki a helyi közéletről a város hivatalos honlapján keresztül értesül, azt hiheti, hogy Baján csak a Fidesz indul az önkormányzati választáson, ugyanis a városi cég által működtetett honlap nem tette közzé az ellenzéki Sikeres Bajáért Egyesület jelöltállításról szóló, két hete kelt sajtóközleményét. A helyi választási bizottság szerint mindez nem sérti az esélyegyenlőséget, hiszen a cikk bármikor megjelenhet.




Megint módosítaná a Fidesz a Btk-t

A büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását kezdeményezi a Fidesz, hogy ne évülhessenek el a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények. Pálinkaszabadságharc-ügyben várják a kormány lépéseit.