Tóta W.: Nem egy az ország
Az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő.
Az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő.
Tudod mit méltányoljál, Zsigó? Hogy szétgályázzuk magunkat, toljuk nektek az adót, amiből a hozzád hasonló ingyenélő senkiket eltartjuk.
Gomperz Tamás
Kétszer is kisegítette a bajból Orbán Viktor a barátjának tekintett Traian Basescut, de a román államfő nem viszonozta a segítséget. Sőt, a tusványosi szabadegyetem egykori előadója két napja nekiment a fideszes rendezvénynek, bírálta Orbánt. Basescu korábban sem szívlelte a magyar politikusokat, de mindig is ügyesen használta őket.
MLF
Az MSZP szerint a Fidesz ahelyett, hogy a fizetések vásárlóerejének 3 éve tartó romlása után csöndben maradna, "továbbra is az ócska sikerpropagandáját fújja". Így reagált az ellenzéki párt a nagyobbik kormányerő keddi, a friss inflációs adatokat kommentáló közleményére.
MTI
Az MSZP szerint a nyírbátori időközi önkormányzati választás azt mutatja, hogy a Fidesz legyőzhető.
MTI
Az MSZP szerint a Fidesz átlépett egy határt azzal, hogy "rasszista alapú gyilkosságok elkövetésével hozta összefüggésbe politikai ellenfeleit". Az ellenzéki párt bocsánatkérést vár.
unknown
"Orbánt Viktor és kormánya több százezer embert elüldözött az országból" - mondta Gúr Nándor. A Fidesz szerint viszont "a Gyurcsány-Bajnai-kormány idején a munkanélküliség megduplázódott, ma 160 ezerrel dolgoznak többen és töretlenül nő a foglalkoztattok száma".
MTI
Ma már szinte elképzelhetetlenül kulturált hangnemben vitatkoztak a parlamenti pártok 1991-ben arról, melyik legyen az ország hivatalos állami ünnepe. Visszatekintve az is érdekes, mit gondolt akkor a Fidesz október 23-ról, és augusztus 20-ról. Munkatársunk, a 19 évig parlamenti tudósítóként dolgozó Domány András visszatekintéseinek harmadik része következik.
Havonta csaknem 40 ezer forintot is jelenthet a családi adókedvezmény kibővítése az átlagos keresetű, három gyerekes családoknak a Fidesz számításai szerint.
MTI
"Méltányolja" a Fidesz a Sanoma Media Budapest Zrt. reakcióját, ám szerintük Szabó György vezérigazgató továbbra is adós maradt az egyenes válaszokkal a feltett kérdésekre.
hvg.hu
A Fidesz szerint a Gyurcsány–Bajnai-szövetség továbbra is úgy gondolja, ha megnyerni nem képes a választásokat, akkor megpróbálja botrányba fullasztani azt. Gulyás Gergely országgyűlési képviselő pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozza, hogy a választási eljárási szabályok az európai gyakorlattal összhangban biztosítják a választójog gyakorlását valamennyi magyar állampolgárnak.
MTI
Tovább könnyíti a kormány az örökbefogadást és a nevelőszülővé válást. A változtatás célja, hogy a jelenleg állami otthonokban élő több ezer gyermek közül minél többen, minél előbb családba kerüljenek - mondta a Fidesz szóvivője pénteken, Helvécián tartott sajtótájékoztatóján.
MTI
A kormánypártok támogatni fogják Székely László ombudsmanná választását. Az LMP csalódott, az MSZP megfontolja a dolgot.
MTI
Viszonylag kevés ember siratja a Gyurcsány–Bajnai-korszak egyik emblematikus figuráját, Hagyó Miklóst amiatt, mert kényelmetlen zárkában töltötte előzetes letartóztatását – mondta a Fidesz szóvivője.
MTI
A Jobbik szerdán benyújtott az Országgyűlésnek a reklámadó bevezetéséről szóló törvényjavaslatot – jelentette be a benyújtó Novák Előd, a párt alelnöke.
MTI
„Mészároltassunk le pár romát”, csillant fel némi tűnődés után Bajnai.
Balavány György
Egy év kihagyás után továbbra is Veres Pál vezeti a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumot. Hoffmann Rózsa államtitkár a városi Fidesz vezetés ellenjavaslatának tudatában nevezte ki a régi-új direktort az intézmény élére.
hvg.hu
Az Együtt–PM szerint a Fidesz szóvivőjének keddi állításával ellentétben nem Bajnai Gordon okozta a Hajdú-Bét csődjét. Az ellenzéki párt szerint emellett elfogadhatatlan, hogy a kormánypárt még a romagyilkosságokba is igyekszik belekeverni a politikai ellenfeleit, ahogyan az is, hogy Zsigó Róbert szerint törvényes és tisztességes hőségriadó idején elzárni a csapokat ott, ahol a legnagyobb a szegénység.
MTI
A Fidesz frakcióvezetője rendkívüli országgyűlési ülés összehívását kezdeményezi augusztus 26-27-re a pedagógusok béremelésével kapcsolatos törvényi változások elfogadása érdekében.
MTI
Három embert tényleges életfogytiglanra, a sofőrként és segédként a gyilkosságsorozatban részt vevő Csontos Istvánt 13 évre ítélték első fokon a romák ellen elkövetett, hat halálos áldozattal járó bűnügyben. Az ítélethirdetést óriási érdeklődés követte, Csontos ítélete hallatán azonban többen elégedetlenkedtek. A maga módján reagált a politika is.
hvg.hu