szerző:
Kovács Áron - M. László Ferenc

Utolsó nagy csatájára készül Orbán Viktor, aki szerint a 2014-es választások eredményétől függ, hogy beérik-e a hosszú évek óta folytatott háborús politikája, és sikeres államférfiként kerülhet-e be a történelemkönyvekbe. A Fideszben semmit nem bíznak a véletlenre, a kampánystáb által kidolgozott stratégia alapján az MSZP-t balról kell előzni, Bajnait pedig ki kell szorítani a centrumból. Ha kell, még Kádár Jánost is a zászlójukra tűzik.

„A választások előtt megmértük a támogatottságunkat. A jelölt 30 százalékon állt, míg a Fidesz 50-en” – mondta a Fidesz egyik vezető politikusa, hogyan készültek a hétvégén tartott bajai önkormányzati időközi választásokra. A forrás szerint le is vonták az esetből a tanulságot, hiszen ha nagyobb odafigyeléssel választják ki a jelöltet, akkor 8-10 százalékkal többet kaphattak volna – mint fogalmazott: egy széles körben elismert pedagógus például jobb választás lett volna.

Ennek ellenére a Fidesz, ha szűk többséggel is, de megnyerte a bajai választást. A párt a biztonsági őrként dolgozó Kovács Csabát jelölte, az MSZP, Együtt 2014 és a Demokratikus Koalíció közös jelöltje pedig Teket Melinda, helyi televíziós szerkesztő volt. Teket az 5 szavazókörből 3-ban nyert, Kovács csak úgy tudott nyerni 61 vokssal, hogy az egyik szavazókörben kiugróan sok szavazatot kapott. Az alulmaradt MSZP és Együtt óvást jelentett be, szerintük ugyanis a Fidesszel szövetséges Lungo Drom autóval szállította szavazni a környéken élő romákat, de a megyei területi választási bizottság szerdán minden beadványt elutasított.

A bajai szavazást értékelő magas rangú kormánypárti politikus egy szűk körű szerdai sajtóbeszélgetésen azt mondta, a hivatalos pártkommunikáció ellenére a Fidesz nem fektet túl sok energiát az időközi választások kampányába. Ennek ellenére minden forrásunk azt mondta, a pártvezetés már-már görcsölve indul neki a kampánynak, Orbán pedig azért inti óvatosságra párttársait, mert attól tart, ha hibáznak, akkor az új rendszer befejezetlen marad, ő pedig sikertelen politikusként vonulhat be a történelemkönyvekbe.

Nem bízzák a véletlenre

A miniszterelnök-pártelnök is többször figyelmeztette párttársait az utóbbi hónapokban. A visegrádi frakcióülésről kiszivárgottak szerint jelezte, bármennyire is jók a közvélemény-kutatási eredmények, „senki nem dőlhet hátra”, nehogy megismétlődjön a 2002-es helyzet. Az ülésen azt is bejelentette, hogy egyes választókerületi elnökök munkájával elégedetlen – a hvg.hu információi szerint azért, mert kevés rezsicsökkentő aláírást gyűjtöttek össze –, ezért ők nem lesznek képviselőjelöltek 2014-ben. Bár a kormányfő sajtófőnöke igyekezett cáfolni, hogy ez szóba került volna Visegrádon, a sajtó által megnevezett 5 elnökből négyről kiderült, hogy valóban nem indulnak 2014-ben. (Volt, aki azt bizonygatta, nem váltották le, önként vonul vissza az országos politikából.) Orbán nemcsak szeptemberben, hanem még a tavaszi szezonnyitó gyulai frakcióülésen is óvott a túlzott elbizakodottságtól.

„Ismerjük, elérjük a szavazóink többségét, míg az MSZP már nem rendelkezik azzal a szervezeti háttérrel, mint 2002-ben és 2006-ban” – mondta a kormányzati forrás. Szerinte ezért nem kell tartani a 8, illetve a 12 évvel ezelőtti kudarctól – amikor a közvélemény-kutatásokban folyamatosan vezetett a Fidesz, de a bizonytalanok mozgósításával végül az MSZP és az SZDSZ győzött –, mert a baloldalnak kicsi a tartaléka, a bizonytalanok egy jelentős része korábban sem, és most sem fog elmenni szavazni, ráadásul szerinte a szocialisták mozgósító ereje már nem a régi. A politikus szerint az időköziknek nincs nagy tétje, hiszen a Fidesz ellenzékből a 2006-os választások előtt több ilyen voksolást megnyert, hónapokkal később mégis veszítettek.

Orbán Viktor Kötcsén – harcra fel
©

A fideszes forrás szavait támasztják alá az elmúlt napokban nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatások is. A Medián HVG-ben megjelenő kutatása szerint a Fidesz újra kétharmadot szerezne, ha most lennének a választások, a Tárki szerdán bemutatott mérése szerint a kormánypárt támogatottsága kétéves csúcson van, az MSZP viszont nem tudott elmozdulni a 10-11 százalékos szintről. A Political Capital mandátumkalkulátora is olyan eredményeket dob ki, mely szerint ismét kétharmadot tud majd szerezni a Fidesz az új választási rendszerben.

Bár több fideszes forrás is hasonló magabiztossággal beszélt a 2014-es választási szereplésről, a cikk elején idézett politikustól eltérően azt hangsúlyozták, hogy semmit sem bíznak a véletlenre még az időközi választásokon sem. Forrásaink szerint a bajai mozgósítást Kindlovits Máté, Kubatov Gábor pártigazgató személyi titkára koordinálta – ő tűnt fel egy, a Facebookra felkerült képen azon fiatalok körében, akik megzavarták Bajnai Gordon bajai látogatását. Kindlovitsot a Fidesz egyik legbefolyásosabb fiatal titánjának tartják, hétről hétre végigüli a folyosón a parlamenti üléseket, ő fogadja a képviselők pártigazgatóhoz címzett kéréseit, Kubatov első számú bizalmasa. A bajai kampányban feltűnt két olyan fiatal is, akik szerepelnek azon a 2009-es videón, amely a Kubatov főhadiszállásán zajló munkát mutatja be. (A felvételt Tomanovics Gergely, a kampánystáb volt tagja hozta nyilvánosságra tavaly decemberben.)

Ez a harc lesz a végső

A hvg.hu-nak a kormány egyik vezető politikusa azt mondta, mint minden választás előtt, most is készített belső használatra a Fidesz különféle méréseket. Ezek a közvélemény-kutatók által nyilvánosságra hozott felmérésekkel ellentétben azt mutatják szerinte, hogy ha politikai oldalakat mérnek – nem pártokat – a kormányváltó hangulattal összefüggésben, akkor az látszik, hogy a Fidesz csak hibaszázalékon belül vezet.

A 2010-es kampányzáró – az utolsó rohamra indul
©

Információink szerint szintén belső használatra a szocialistáknál is készült június-július fordulóján egy mérés arról, hogyan áll a baloldal Budapesten. Úgy tudjuk, ebből az derült ki, hogy a fővárosban hajszállal ugyan, de vezet az ellenzék, ám az is jól látszik, hogy a szegényebb kerületekben – ahova a párt az erőforrásait akarja koncentrálni – hat a rezsicsökkentés.

Több, a legfelsőbb döntéshozatalra rálátó kormánypárti forrás szerint éppen ezért a vezetőség egyáltalán nem elbizakodott. Így a párt elnöksége számít arra, hogy a Mesterházy Attila és Bajnai Gordon kötötte szeptemberi megállapodás – mely szerint nem lesz közös lista és közös miniszterelnök-jelölt – csak átmeneti, idén vagy legkésőbb jövő januárban új, szorosabb együttműködést eredményező verzióval állnak majd elő. Volt olyan fideszes forrásunk, aki arra számít, akár még egy harmadik, integráló személyt is „előhúzhatnak a kalapból”, az új felállás pedig a kampánystratégia átírására kényszerítheti a Fideszt.

Egy magas rangú fideszes vezető egyenesen arról beszélt a hvg.hu-nak, hogy maga a miniszterelnök-pártelnök a legóvatosabb. Eredetileg a pártvezetésben úgy számoltak, hogy a ciklus felére a legtöbb átalakítás lezárul, már csak a rendszerátalakításokkal szükségszerűen együtt járó működési zavarok kiküszöbölés marad hátra – erről a „konszolidációról” beszélt több interjújában Lázár János is 2012 elején. Információink szerint ebben az időszakban komolyan felmerült, hogy a szocialisták egy „halk szavú”, nyugalmat sugárzó politikust állítanak a „háborús politikát” folytató Orbánnal szemben, amire válaszként egy hasonló miniszterelnök-jelölttel kell előállnia a Fidesznek is, miközben a pártelnök a háttérből irányítana. Ekkoriban forgott a pártban Varga Mihály neve, mint egy ilyen helyzetben bevethető kormányfőjelölt.

Viszont forrásaink szerint ma már Orbán úgy látja, 2014 után is a harcos politika folytatására lesz szükség, mert az átalakítások egy része nem zárult le, másokat még elkezdeni sem sikerült, és vereség esetén szerinte a kétharmados törvények, a 9 évre kinevezett vezetők ellenére a folyamatok egy része visszafordítható. Mint egy magas rangú fideszes vezető a hvg.hu-nak mondta, Orbán már a „történelemkönyv” miatt is újabb ciklust akar vállalni, mert a miniszterelnök szerint csakis az átalakítási folyamatok végigvitelével lehet bebizonyítani, hogy „helyes az irány”. A Népszabadság és a Heti Válasz értesülései szerint erre mind Visegrádon, mint a rá következő, jobboldali értelmiségieknek tartott kötcsei találkozón is kitért, ahol 2014-et a „posztkommunisták ellen” folytatott 25 éves háborúja végső csatájaként harangozta be.     

Hivatkozzanak csak Kádárra!

A kampánystábból származó információi alapján a Magyar Narancs két héttel ezelőtti számában arról írt, hogy most is a miniszterelnök főtanácsadója, Habony Árpád a karmester, a szakmai hátteret pedig a kormánnyal milliárdos szerződést kötő Századvég adja.

Horn Gyula temetésén – a posztkommunistákat nem, Kádárt megszerette
©

Forrásaink szerint Habony döntései nemcsak a pártszervezetre, hanem a kormányra is kihatnak. A pártban mindenki úgy tudja, az ő találmánya a „rezsiharc”, amit akkor dobott be a kormány, amikor 2012 végén olyan nem hivatalos jelzéseket kaptak az Alkotmánybíróságtól, hogy a testület meg fogja vétózni a választási regisztrációt. (Mint arról korábban a hvg.hu többször beszámolt, a regisztrációval a fix pártpreferenciákkal nem rendelkező, jóléti ígéretekkel mozgósítható rétegeket akarták távol tartani az urnáktól, az Ab január első hetében semmisítette meg a választójogi törvény vonatkozó részét.)

Mint a szocialisták mérése is mutatja, a rezsicsökkentésnek érdemi hatása van a szegényebb társadalmi rétegekre még a fővárosi panelnegyedekben is. A hvg.hu-nak az egyik, neve elhallgatását kérő államtitkár azt mondta, legalább három szempont együttese dobta ki a rezsicsökkentést. Olyan megoldást kerestek, amely az MSZP egykori vagy potenciális szavazóit célozza (akinek egy része 2010-re elpártolt a szocialistáktól), hogy a párt ne állhasson talpra 2014-ben. Ugyanakkor azt is nézték, hogy túl sok pénzébe ne kerüljön a költségvetésnek, és még a választások előtt megvalósuljon, hogy megmutassák, „a Fidesz nemcsak ígérget, be is tartja a szavát” – elébe vágva ezzel az ellenzéknek, amely helyzetéből adódóan csak ígérgethet.

A téli fűtési szezonban megvalósuló újabb csökkentésről a múlt héten lakossági fórumsorozat kezdődött, és értesüléseink szerint elvárás, hogy minél több kormánytag, államtitkár vegyen ezeken részt. Forrásunk szerint olyan jelzéseket kaptak a pártvezetéstől, hogy bátran hozakodjanak elő Kádár János nevével, építsenek erre a nosztalgiára. (Orbán szeptember 6-án a Kossuth rádióban azt mondta, „ilyen rezsicsökkentés még a népbarát kommunista kormányok, még a Kádár-rendszerben sem történt”.)

Bajnait tovább lövik, az LMP-t veszélytelennek tartják

Míg a rezsicsökkentéssel „balról” szorongatnák az MSZP-t, a Bajnai Gordon személye elleni támadások egy, a kormánypárti kommunikációra rálátó forrás szerint arra szolgálnak, hogy a politikai közepet se tudja elfoglalni az ellenzék. Forrásunk szerint a Fideszben úgy látják, a közép balra húzna, és mindig inkább az MSZP szövetségese lenne. Ezzel pedig újra létrejönne a 2002-es és 2006-os felállás, amikor az MSZP az SZDSZ segítségével szerezte meg azokat a voksokat, amiket egyedül nem tudott volna.

A hvg.hu információi szerint a kormánypártok nyáron megrendeltek egy olyan közvélemény-kutatást is, amelyben azt vizsgálták, hogy veszélyes lehet-e számukra egy jobbra forduló, a Fidesztől távolságot tartó LMP. Ennek előzménye az volt, hogy június elején az LMP pártalapítványának konferenciáján felszólalt Sólyom László volt köztársasági elnök és Ángyán József volt vidékfejlesztési államtitkár is. Mivel az LMP-t a Fidesz nem támadja, sőt, a frakcióalakítást is lehetővé tette számukra, valószínű, hogy végül veszélytelennek találták.

Több fideszes és kormányzati forrásunk is arról számolt be, hogy nyár óta minden belső fórum, gyakran még a kormányülések is a kampányról, a 2014-es stratégiáról szólnak. Államtitkár forrásunk szerint a pedagógusok béremeléséről döntő augusztusi parlamenti szavazás előtt is arról beszéltek a frakcióülésen, hogy ez hozhat-e majd valamit a Fidesz konyhájára. Információink szerint egyes képviselők felvetették, a 2011-es tervekhez képest jóval kisebb béremelés túl nagy terhet ró a költségvetésre, miközben a tanárok többsége biztos pártválasztó, nehezen befolyásolhatóak.  

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
hvg.hu Itthon

Egy bajai szavazókört kellett megtolni a Fidesz-győzelemhez

A Baja környéki tanyavilágból érkező szavazók segítették győzelemhez vasárnap a Fidesz jelöltjét, a részletes szavazóköri eredmények ezt egyértelműen megmutatják. A választáson alulmaradt ellenzéki pártok szerint csalás történt, mivel autóval szállították a helyi romákat, és a nevezetes szavazókör részvételi adatai valóban kiemelkedőek lettek. A cigány szavazók toborzásának nagy hagyományai vannak Magyarországon, nem ez volt az első választás, amit így nyert meg valaki.

hvg.hu Gazdaság

Rogán: ősszel jön a 11,1 százalékos rezsicsökkentés

A Fidesz frakcióvezetője újabb, 11,1 százalékos rezsicsökkentést jelentett be a visegrádi kihelyezett frakcióülésen. Utána felszólította a bankokat, hogy november 1-jéig rendezzék a devizahitel-szerződések ügyét. Január elsejével bővítik a családi adókedvezményt – erről is döntött az elmúlt éjjel és délelőtt a Fidesz frakciója. Miközben a Fidesz a rezsicsökkentésről tárgyalt, fél Visegrádon kiment az áram.

MLF Itthon

Félelem és "szabotázs" bénítja a reformokkal megcsúszó kormányt

Rettegnek attól a kormánypolitikusok, hogy megcsúszott reformok miatt a minisztériumi tisztviselők sokat hibáznak majd a kampányban. Az apparátus viszont attól fél, hogy a politikusok diktálta rohamtempó miatt megúszhatatlanok a bakik, a felelősség pedig az ő nyakukba hullik. Kölcsönös félelmek bénítják az erőteljesen központosított kormányzat működését fél évvel a választások előtt. Lázár János már tavasszal arról beszélt lapunknak, 500-600 ember akadályozza meg az apparátusban hatékonyan a Fidesz országátalakító tevékenységét. A türelmetlenséget jelzi, hogy miniszteri biztost ültettek a Klik nyakába.

2019 végére kész lehet az egységes busz- és vonatmenetrend

2019 végére kész lehet az egységes busz- és vonatmenetrend

Véletlenül 9,6 millió forintot utalt több száz dolgozójának egy gyár

Véletlenül 9,6 millió forintot utalt több száz dolgozójának egy gyár

"Az informatikát a könyvtáros tartja, 25 évvel ezelőtti anyagokból"

"Az informatikát a könyvtáros tartja, 25 évvel ezelőtti anyagokból"

Határon túliak az EP-választáson: eltérően szavazott az MSZP és a Párbeszéd

Határon túliak az EP-választáson: eltérően szavazott az MSZP és a Párbeszéd

Megkezdődtek a minimálbér-tárgyalások

Megkezdődtek a minimálbér-tárgyalások

Jobb későn? Csak 2020-ban jelenhet meg az 5G-s iPhone

Jobb későn? Csak 2020-ban jelenhet meg az 5G-s iPhone