#Fidesz








Fidesz-MSZP csörte: a politológusok cáfolják a trendfordulót

Egyelőre nem lehet trendfordulóról beszélni a Magyar Szocialista Párt esetében, ehhez még szükség van arra, hogy a párt további időközi választásokon is jól szerepeljen, és lehetőleg nem hagyományosan baloldali városokban - vélik elemzők, akiket a Független Hírügynökség kérdezett meg.


Fideszes etikai vizsgálat Zsiga Marcell ügyében

Bár minden országgyűlési képviselőt figyelmeztetett januárban a parlament gazdasági főigazgatósága, hogy nem vehetnek fel két helyről költségtérítést, Zsiga Marcell fideszes honatya mégis ezt csinálta - írja hétfői számában a Blikk.





A rezsibefagyasztás veszélyes játék

Elszoktunk már a rendszeres áramkimaradásoktól, vagy a tőlünk keletebbre esetenként napokig tartó fűtéskimaradásoktól, és nem lenne jó ezt újra megtapasztalni - olvasható a Véleményvezér blogon.



MSZP: tisztességtelenül vettek fel milliókat fideszes politikusok

Az MSZP szerint egyes fideszes politikusok tisztességtelenül vettek fel több millió forintot, ezért a szocialisták annak visszafizetésére szólítják fel őket. Török Zsolt szóvivő csütörtökön sajtótájékoztatón példaként hozta Esztergom korábbi alpolgármestereit, akik az önkormányzat által fizetett életbiztosításukból összesen nyolcmillió forintot vettek fel.


Mit akar a kormány a gyerekekkel?

Büntethetőség már 12 éves kortól, tankötelesség mindössze 15 éves korig, és persze a szavazati jog kiterjesztése: a fiatalok jogi helyzetét valamiért újra akarják szabni.



Németh Zsolt a Fideszről és az erdélyi magyarságról

Az erdélyi Kórinkában közölt interjúban Németh Zsolt elfogadhatatlan vádaknak nevezte az RMDSZ politikusainak azon kijelentéseit, melyek szerint a magyar kormány a demokrácia-központokon keresztül finanszírozza az új erdélyi magyar párt létrehozását.


Végleg leszerepelt Magyarország az EU előtt?

Valószínűleg a kormány legrosszabb rémálmait is felülmúlta mindaz, amit az elmúlt két hónapban a magyar EU-elnökségnek el kellett szenvednie. Történt mindez úgy, hogy a Külügyminisztérium EU-elnökségért felelős stábja egyetlen komolyabb hibát sem követett el. A nagypolitika azonban átnyúlt felettük - olvasható a Politika 2.0 blogon.