#Fidesz

Orbán fél Szeged szocialista polgármesterétől?

A választások eredménye alapján a Fidesz az obstrukció és az együttműködés között választhat Szegeden. A Fidesz szempontjából mindkét stratégia értelmesnek tűnhet, de a város szempontjából csak az együttműködés lehet eredményes. Kérdés persze, mit akar a pártközpont - olvasható a Best of Szeged blogon.


Meddig tart a Fidesz óriási népszerűségi előnye?

A jelenlegi politikai erőviszonyok annyira egyértelműek, hogy a közbeszédben a leggyakrabban a jövőre vonatkozó kérdések fogalmazódnak meg. Meddig tarthat a Fidesz óriási népszerűségi előnye? Felerősödhetnek-e a párton belüli ellentétek?


Miért vesztett az MSZP Nyíregyházán?

Nyíregyháza, Magyarország hetedik legnagyobb városa sokáig az MSZP fontos bázisa volt, aminek fő oka az volt, hogy a párthoz tartozó Csabai Lászlóné az ottani szavazók többségének megelégedésére irányította a szabolcsi megyeszékhelyet. Az MSZP ereje megtörhetetlennek tűnt, ám ez évre itt is lehanyatlott. De miért? - tette fel a kérdést Nagy Attila Tibor politikai elemző a blogján.


A Fidesz mostantól a hatalom pártja

Kétharmados parlamenti többség, Budapest, az összes megye, az összes megyei jogú város (kivéve Szeged), a legtöbb közepes és nagyváros - a Fidesz mindent megnyert, amit demokratikus körülmények között egy párt megnyerhet - olvasható a Mandiner blogon.



Ahol a Fidesz nem tudott győzni

Az önkormányzati választásokon elsöprő sikert aratott a Fidesz-KDNP, de néhány agglomerációs településen, illetve Budapesthez közeli városban meglepetések érték a pártot, amikor a helyi erős emberekkel szemben próbálták a pártközpont jelöltjeit átpasszírozni.


Lázár éjszaka, hajnalban, délelőtt és délután is dolgoztatna

A 226 tagú parlamenti Fidesz-frakció egyharmadát, 76 országgyűlési képviselőt választottak meg valamely település polgármesterévé a vasárnapi önkormányzati választáson - közölte Lázár János, miután a képviselőcsoport hétfői ülésén értékelték a helyhatósági választást. Hétfőtől él a Fidesz-frakcióban a "bennülési" rend.


Tölgyessy: nehéz döntések várnak a győztesekre

A Fidesz az önkormányzati választásokon olyan arányban győzött, ami a nyugati világ versenyző többpártrendszerében egészen kivételes - értékelte az önkormányzati választások eredményét Tölgyessy Péter az MR1-Kossuth Rádiónak.


Botka: lehet rajtunk gyakorolni a nemzeti együttműködést

Botka László nyerte az önkormányzati választások talán legizgalmasabb csatáját. A rendkívül erős szegedi kampány után a két jelölt népszerűsége nagyjából egyezett a városban, mégis nagy meglepetést okozott Botka meggyőző szereplése. Különösen annak fényében volt meglepő a markáns előny, hogy a választás előtt egy nappal a helyi Jobbik polgármesterjelölt bejelentette, hogy visszalép a fideszes B. Nagy László javára.



Videó: fideszes városban lesz jó élni?

Egy önkormányzat problémáinak megoldásában nem feltétlenül használ az ellenzékiség manapság - tudtuk meg Szijjártó Pétertől a Fidesz-KDNP eredményváró rendezvényén. Rogán Antal azt mondta, kevés olyan MSZP-s polgármestert látott az elmúlt ciklusban, akivel jól tudna együttműködni a kormányzat. Semjén Zsolt szerint a balliberális tábor megosztott volt, sokan otthon maradtak, vagy a Fidesz-KDNP-re szavaztak.


Mit tud a Fidesz, amit más nem?

A Fidesz a magyar politikát nyilvánvalóan nagyon érti, és valamit nagyon jól is csinál. Közben az MSZP felszámolta magát, az LMP és a Jobbik meg egyszerűen csak kipukkadt - olvasható a Véleményvezér blogon.



Török Gábor: a választás értékelése

Bármennyire furcsa ezt mondani egy 1990 után eddig nem látott, elsöprő győzelem esetén, de az önkormányzati választáson valójában papírforma eredmény született - írja Török Gábor politológus.


Újra fideszes vezetése van Miskolcnak

Nyolc év után újra polgári vezetése van Miskolcnak, és ez csak a miskolciak összefogásával jöhetett létre - mondta Kriza Ákos, Miskolc új polgármestere vasárnap esti sajtótájékoztatóján.


Fidesz "kampányzáró séta" Budapesten

Elindultak a Fidesz választási "kampányzáró sétájának" résztvevői szombat délután, három óra után a budapesti Március 15. térről, a Petőfi-szobortól a Városháza elé.



Nem a Fidesz tévesztette meg a zuglóiakat

Korábban közöltük, hogy a zuglói Fidesz által kiadott szórólapon megtévesztették a szavazókat, s a Helyi Választási Bizottság megállapította, hogy jogsértés történt. A Fidesztől arról értesültünk, hogy ismeretlenek a párt nevével visszaélve hamis információt közöltek.


Megfutamodott az MSZP és a Fidesz

A parlamenti pártok közül csak a Lehet Más a Politika képviseltette magát azon a csütörtöki budapesti szakértői és politikusi, a Transparency International Magyarország által jegyzett megbeszélésen, amelyen a meghívott vendégek a kampányfinanszírozás átláthatóvá tételéről fejtették ki álláspontjukat – s tették mindezt egy 1962-ben gyártott Ikarus cabrio fedélzetén.


Fideszes ütött arcon fideszest?

Megpofozta párttársát és összetörte annak szemüvegét Papcsák Ferenc egyik zuglói embere, Pusztai Péter – tudta meg a hvg.hu. Pusztai szerint semmi sem történt. A rendőrség rongálás alapos gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben nyomoz.