#Fidesz

Lázár nem mondta meg, kit jelölnek a legfőbb ügyésznek

Nem árulta el a Fidesz frakcióvezetője, kit jelölnek legfőbb ügyésznek. Lázár János azt állította, az államfővel is csak időpontokról egyeztettek. Leszögezte: a választójog a határon túli magyarokra való kiterjesztéséről nem született döntés




Fidesz-közeli „aranyifjak”: jó időben, jó helyen

A pozícióosztogatás szokása pártfüggetlen, a belőle fakadó elégedettség vagy elégedetlenség pedig egyértelműen pártszimpátia függvénye. Jó időben jó helyen lenni sokat hozhat szakmailag és anyagilag is, s a jelek szerint nem lehet elég korán elkezdeni a kapcsolatépítést.




Sme: A Fidesz újra segít Slotának

A Fidesz újra segít Slotának címmel közöl pénteken a Sme című szlovák napilap kommentárt arról az elképzelésről, hogy a magyar állampolgárság mellé kapjanak választójogot is a határon túli magyarok.


Fidesz és MSZP felcserélt szerepekben

A konzervatív Fidesz-kormány megsarcolja a nagytőkét, míg a szocialisták pártja, amíg hatalmon volt, kiállt a piac mindenhatósága mellett és hátat fordított a kisembereknek. Bal- és jobboldal kölcsönösen a másik mezébe bújt. Kérdés, hogy az előadás folytatódik-e ebben a szereposztásban.


Meggyes Tamás elismerte vereségét

Két héttel a választások után Meggyes Tamás, Esztergom távozó fideszes polgármestere sajtótájékoztatón jelentette be, elismeri vereségét, átadja irodáját az új polgármesternek, lemond a hivatali autó használatáról, és nem vállal vezető szerepet a képviselő-testületben.


A magánnyugdíjpénztár átalakítása egy teljes nyugíjreform első eleme

A kormánypárt nagy lépésre készül a nyugdíjrendszerrel kapcsolatban, ám ennek iránya nem látható egyértelműen: az állami pillér átalakításának hosszú távon pozitív hatásai lehetnek, de a magán-nyugdíjpénztárak elleni összehangolt kormányzati támadás a magyar társadalom legrosszabb beidegződéseit erősítheti fel - olvasható a Political Capital blogon.


Jól jönne-e Orbánéknak a határon túli szavazat?

Várhatóan kiveszik az alkotmányból azt a passzust, amely a választójogot állandó magyarországi lakhelyhez köti, így választójogot kaphatnának a határon túli magyarok. Ám közel sem egyértelmű, hogy ez a Fidesznek kedvezne-e.




A multik visszavágnak a Fidesznek?

"Ha ők így, akkor mi is így" - ne csodálkozzunk, ha a megsarcolt cégek pontosan úgy fognak viselkedni az állammal és a fogyasztókkal szemben, ahogy az állam most velük. Ennek senki nem fog örülni - olvasható a Véleményvezér blogon.




Kinek tetszik és kinek nem a Fidesz kormányzati stílusa?

A közvélemény többségének eddig összességében tetszik az Orbán-kormány határozott, a rendszert gyors döntésekkel átalakító kormányzati stílusa. Van azonban a növekvő állami hatalomnak kockázata is: ha a felsőbb szinten vezetők hibáznak, a hatalom központosított jellege és a visszacsatolás nehézkessége miatt nehezebb a hibákat korrigálni, illetve már eleve elkerülni. Mint Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatója megállapítja: Orbán Viktor kormányzásának nagy kérdése, lehet-e jól kormányozni az IMF-fel és a multinacionális cégekkel szemben.


Könnyen elgáncsolhatja a Fidesz Botkát és Tétényit

Hiába nem a Fidesz jelöltjei győztek Esztergomban és Szegeden, a jobboldali többség döntheti el még ezekben a városokban is, mire jut pénz, és mire nem. Márpedig ha egy polgármester képtelen önállóan komoly intézkedéseket meghozni, akkor a testületi többség számára szimpatikusabb politikus kerülhet a polgármesteri székbe – véli Nagy Attila Tibor politológus.


A Fidesz tizenkilencre húzott lapot

Sokak szerint leginkább egy zseniális bűvész trükkjeihez hasonítható, ahogyan a kormány újabb és újabb mutatványokkal egyensúlyoz a hőn áhított hiánycél felé - olvasható az El Mondo blogon.