#Fidesz


Csalás a Kósa elleni videó

Valótlan állításokat tartalmaz és kényszer hatása alatt született az az interneten közzétett videófelvétel, amelyben egy férfi vesztegetéssel vádolja Kósa Lajos debreceni polgármestert és a város vagyonkezelő cégét - írta a Népszabadság, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap szerdai számában.





LB: jogsértő a Fidesz-KDNP "dupla műsorideje"

Sérti a jelölőszervezetek egyenlőségének elvét, hogy a Magyar Televízió (MTV) "dupla műsoridőt" biztosított a Fidesz-KDNP-nek a választási műsorában, külön jelölőszervezetnek tekintve a közösen országos listát állító pártokat - mondta ki hétfőn a Legfelsőbb Bíróság (LB), helybenhagyva az Országos Választási Bizottság (OVB) múlt csütörtöki határozatát.


Századvég: a Jobbik megelőzte az MSZP-t

A Jobbik, ha hibahatáron belül is, de márciusban több támogatóval rendelkezik, mint a Magyar Szocialista Párt, állapítja meg a Századvégnek a Kóddal közösen végzett kérdőíves közvélemény-kutatása. A kutatást 2010. március 16-22 között végezték: eszerint csak három párt jutna be biztosan a Parlamentbe. A Fidesz tartja jelentős fölényét versenytársaival szemben, a második helyért folyik a küzdelem az MSZP és a Jobbik között.


Minden párt ígér munkahelyeket

Kiemelt helyen szerepel a hat, országos listát állító párt választási programjában a munkahelyteremtés, a növekedést számszerűsítő célkitűzés a Fidesz-KDNP-nél egymillió új munkahely tíz év alatt, az MSZP-nél a foglalkoztatottság évi egy százalékos növelése négy évre, az MDF-nél 10 év alatt 10 százalékpontos javítása - derül ki a választási programokból.





A bérlakásépítést szinte minden párt ösztönözné

A meglévő lakások energiatakarékossá tétele, bérlakásépítés indítása, és az építőipari lánctartozások felszámolása - ezek a leggyakoribb szakpolitikai elemek a pártok választási programjaiban a lakáspolitikát érintő részeknél.


A Fidesz ismertette az elszámoltatás menetrendjét

Az elmúlt nyolc évben a kormányzó politikusok üzletszerűen fosztogatták magánérdekből az államkasszát -- fejtegette Lázár János fideszes országgyűlési képviselő március 26-i sajtóértekezletén. Egyben bejelentette, amennyiben Fidesz kormány alakul, 10+1 üggyel fogják elkezdeni az elszámoltatást, kezdve a BKV szétlopásától az állami vezetők offshore dolgáig. De ez csak a kezdet – tette hozzá.


Héttagúra bővült az OVB: beült a testületbe a Fidesz-KDNP delegáltja

Héttagúra bővült az Országos Választási Bizottság (OVB), miután az országos lista állítása jogán a Fidesz-KDNP delegáltja, Sasvári Róbert ügyvéd is beült a testületbe. A pártdelegálttal kibővült bizottság péntek délután megkezdte ülését, és várhatóan dönt az MDF országos listájának nyilvántartása vétele tárgyában is.



Pintér esete az osztrák üzletemberrel

Zalában nagy port vert fel a HVG-ben illetve annak internetes portálján, a hvg.hu-n megjelent írás Pintér László, korábbi kisgazda, ma fideszes képviselőjelölt homályos földügyletéről. Pintér tagadja, hogy törvénytelenséget követett volna el.


Politikusfigyelő adatbázis a hvg.hu-n

Kíváncsi arra, mi jelent meg egy-egy politikusról a hvg.hu-n az elmúlt években? Vagy csak megnézné egy honatya, szakpolitikus vagy önkormányzati vezető weboldalát, blogját, facebookos vagy twitteres oldalát? Itt mindent megtalál, egy helyen.



Mementó 1990: az első szabad választás

Negyvenhárom évvel az utolsó szabad - bár egy kicsit kékcédulás - választás, az 1947-es szavazás után, a rendszerváltáskor 1990-ben választhattak ismét több párt közül a magyar polgárok. A választás eredménye közismert: az első forduló, amely napra pontosan húsz éve zajlott, az MDF minimális fölényét hozta, ami a második fordulóra elsöprő győzelemmé változott.


Kopogtatócédulák mindhalálig

Minden jel szerint a Parlamentbe kerülő pártoknak eszük ágában sem lesz feladni a kopogtatócédulák jelenlegi rendszerét és váltani, például a kauciós megoldásra. Az ajánlószelvények nagy számban, kellő gyorsasággal történő begyűjtése a pártok országosan kiépített szervezeti rendszerére támaszkodik, ezt az „infrastruktúrát” pedig nem kívánják feleslegessé tenni - mutat rá Halasi Endre, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatója.