RTL: Van, aki a kormány érvelése alapján sokkal inkább megérdemelné a fizetésemelést, mint Orbán Viktor
Igen, a pedagógusokról és az egészségügyi szakdolgozókról van szó.
Igen, a pedagógusokról és az egészségügyi szakdolgozókról van szó.
A miniszterelnök havi bruttó bevétele 4,8 millióra ugrik.
A párt törvénymódosító javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek arról, hogy egy kezdő tanár fizetése legalább havi bruttó 533 ezer forint legyen.
A miniszterelnök politikai igazgatója, vagyis Orbán Balázs számára is megnyílik a lehetőség, hogy diplomata-útlevelet használhasson. De, ami még jobb, hogy ezentúl a fizetését sem törvény, hanem Orbán Viktor maga szabja majd meg.
Minden szombathelyi óvodának négy darab Epipen injekció jut.
A dolgozókat állásidőre küldték, az üzemben szünetel a gyártás.
A parlament kedden szavazta meg azt a törvénycsomagot, amelynek értelmében a kormányfő fizetése jelentősen emelkedik.
Ha így lesz, a kormányfő a jövőben azonos díjazásban részesülne, mint Kövér László házelnök.
Négy nő indított pert a tech-óriás ellen. Azzal vádolták a Google-t, hogy alacsonyabb beosztásba kerültek, mint azonos képzettségekkel és képességekkel rendelkező férfi kollégáik, és mellőzték őket előléptetéseknél.
Az iparban továbbra is dinamikus béremelkedés tapasztalható egy új felmérés szerint.
Ezentúl nem bonyolult szorzók, szabályok és táblázatok alapján számítják majd a kormánytagok fizetését, hanem azt a közvetlen főnökük, vagyis a miniszterelnök szabadon határozza majd meg egy friss kormány-előterjesztés szerint.
A mostani 1,5 millióról Kövér házelnöki fizetésével egy szintre, havi bruttó 3,5 millióra emelné Orbán Viktor miniszterelnöki tiszteletdíját egy frissen benyújtott salátatörvény. Persze Orbán emellett megkapja a képviselői alapfizetést is, ami további bruttó 1,3 millió havi fix.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke arról beszélt az ATV-nek, hogy ő is volt fiatal és tanár akart lenni.
A katolikus egyház magyarországi vezetésének valahogy csak a választások után esett le, hogy nincsenek megbecsülve a pedagógusaik.
Az Európai Bizottság tisztázta, hogyan tudnak a tagállamok az orosz gázért fizetni anélkül, hogy megsértenék az Európai Unió által Oroszországra kivetett szankciókat.
A válaszadók több mint 40 százaléka preferálja a rugalmas munkaidőt, a többség viszont a fix munkaidőre szavaz.
A Google lehetővé teszi, hogy a Chrome böngészőben egy virtuális kártya segítségével fizessünk. A cég szerint így nagyobb biztonságban lesznek a kártyaadatok.
A munkavállalók többsége kapott idén béremelést, de nem annyit, amennyi kompenzálná az inflációt – derül ki egy friss kutatásból.
Esélyük azonban arra sincs, hogy ez egyáltalán az Országgyűlés elé kerüljön, hiszen délelőtt éppen az ellenkezőjéről szavazott a parlamenti többség.
Új szabványokat vezet be a Mastercard, amihez bankok, kereskedők és technológiai szolgáltatók is csatlakozhatnak.