46 foglyot engedett szabadon az Iszlám Állam
Gombászás közben raboltak el ötven embert, de a nagyrészüket szabadon engedték.
Gombászás közben raboltak el ötven embert, de a nagyrészüket szabadon engedték.
A televíziós bemutató december végén lesz, mozikban csak exkluzív vetítések keretében lehet majd megnézni az ötvenes évek Magyarországán játszódó filmet.
Mióta a karakán gyerekkórusról szóló Mindenki című rövidfilmje másfél éve Oscart nyert, elvesztettük szem elől Deák Kristófot. Egy Andrássy úti bérházban bukkanunk rá, ahol ávósok több mint egy tucat embert ejtettek túszul egy lakásban. Az Oscar-díjas rendező épp Foglyok című tévéfilmjét forgatja Szamosi Zsófiával, Fekete Ernővel, Sodró Elizával. A levéltárból előásott, valóban megtörtént esetből olyan abszurd humorú fekete komédiát szeretne gyúrni, mint amilyen az Isten hozta, őrnagy úr! Ez lesz az első egész estés filmje, amúgy Hollywoodban készül egy gyerekasztronautákról szóló családi mozira.
2019-ben kerül majd adásba a Mindenki rendezőjének tévéfilmje.
Megérkeztek az Egyesült Államokba azok az amerikaiak, akiket Észak-Korea engedett szabadon még szerdán.
A német külügyminiszter azonnali cselekvést követel Moszkvától a Kelet-Ukrajnában elfogott EBESZ-megfigyelők kiszabadulása érdekében.
Az Egyesült Államok heves tiltakozása ellenére az afgán hatóságok elrendelték 65 olyan fogoly szabadon engedését, akiket Washington katonai szempontból rendkívül veszélyesnek ítél – közölte kedden az amerikai hadsereg.
Általánosan elterjedt a kínzás és az embertelen bánásmód azokban a líbiai fogházakban, amelyeket a 2011-es forradalom alatt verbuválódott milíciák üzemeltetnek – írta egy kedden közzétett közös jelentésében az ENSZ líbiai támogató missziója és a világszervezet emberi jogi főbiztossága.
Az érvényes megállapodások ellenére az amerikai erők fogságában lévő több tucatnyi fogoly szabadon engedésére és átadására szólított fel szerdán az afgán elnök.
Lemondott a grúz büntetés-végrehajtási miniszter szerdán, miután előző este két helyi televízió rabok megkínzásáról szóló videofelvételeket mutatott be, és több grúziai városban spontán tüntetések törtek ki. A belügyminisztérium a közelgő választásokra időzített politikai provokációt emlegetett.
Kína csütörtöki állásfoglalása szerint "biztosan aláássa" Peking és Svájc viszonyát, hogy az alpesi ország befogad Guantánamóról szabadon bocsátott ujgur foglyokat.
Írország befogad két guantánamói foglyot a következő hónapokban - közölte szerdán a dublini kormány igazságügyi minisztere.
Késve nyújtják be jelentésüket azokat a munkacsoportok, amelyeket a guantánamói fogolytábor bezárásának keretében a terrorizmussal gyanúsított személyek fogva tartására és kihallgatására vonatkozó ajánlatok kidolgozásával bízott meg Barack Obama amerikai elnök - közölték magas rangú kormányilletékesek.