Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#fogyatékos

Gergely Zsófia Itthon

Te edzenél együtt egy mozgássérülttel?

Miközben a virtuális népharag a Down-szindrómás srácot kinéző konditermet büntette, sok más edzőteremben is nehéz dolga lenne egy fogyatékkal élőnek. „Jaj, szegények” – mondják rájuk, pedig ők is szeretnének sportolni, kikapcsolódni, és talán még zuhanyozni is utána. Lesz egy sportközpont, ahol természetes lesz, ha a látássérült, a szellemi fogyatékos és kilóival küzdő ép társuk "integráltan" izzad a futópadon.

hvg.hu Vállalkozás

“Kész csoda, hogy most itt vagyunk” - videó

Budapest egyetlen olyan kávézójában jártunk, ahol szinte kizárólag fogyatékos emberek dolgoznak. A vendégek elégedettek, jól érzik magukat, az ott dolgozóknak egy a szokásosnál is többet jelent. Videó.

Molnár Csaba Vállalkozás

Ilyen kávézóból nincs több Budapesten

Lett egy kávézó Budapesten, ahol szinte semmi sem olyan, mint a többiben, mégis minden nagyon rendben van, a kávé finom, a süti omlós, a kiszolgálás gyors és pontos. A nyitás után két nappal már telt házzal mentek, pedig messze vannak a bulinegyedtől, és a kollégák többsége nemhogy a vendéglátásban nem dolgozott még, de sehol sem. Budapest első olyan kávézójában jártunk, ahol szinte csak fogyatékos emberek dolgoznak. Ők szolgálnak fel, ők készítik a sütiket, ők főzik a kávét. És ők örülnek a legjobban, ők a legelégedettebbek.

Molnár Barbara Vállalkozás

Olyan játszótér épül Magyarországon, amilyen még nem volt

Nyolcezer fontot, azaz 3,2 millió forintot próbál összegyűjteni egy magyar társadalmi vállalkozás, amelyet öt, sérült gyereket nevelő szülő alapított. A pénzből olyan játszótéri játékot gyártanának, amelyet súlyosan sérült és egészséges gyerekek együtt használhatnának. A játék ötletében az a nóvum, hogy bár Európában egyre több játszótér akadálymentes, de ez csak azt jelenti, hogy a sérült gyerekek a kerekesszékükkel tudnak akadálytalanul közlekedni és játszani, ám nem tudnak például egy másik – egészséges – gyerekkel közösen mérleghintázni. Márpedig a valódi integráció valahol itt kezdődik.

Kocsis Andrea - Neuberger Eszter Itthon

"Hosszú combú nők" – Jó szándékú, ám vitatott kiadvány, állami támogatással

Felháborított több nőjogi szervezetet egy az értelmi fogyatékossággal élő nőknek szánt, gyógypedagógusok által szerkesztett, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megjelent kiadvány. A szakértők nevével jegyzett füzet egy olyan ideális nő képét vázolja fel példaként, aki szépítkezik, sokat fecseg, de azért tudja hol a helye a családban. A gyógypedagógus szakma és a fogyatékosokat segítő szervezetek arról beszélnek, hogy a kezdeményezés hiánypótló és nagyra becsülendő.

hvg.hu Plázs

Fogyatékosfesztivál lesz a hétvégén

Pénteken indul a fogyatékkal élők összművészeti fesztiváljának számító Speciális Művészeti Fesztivál Veszprémben, melynek célja, hogy bemutassa a fogyatékos emberekkel foglalkozó intézményekben zajló művészeti tevékenységeket.

hvg.hu Itthon

Eltörölnék az akadálymentesítési határidőket

Nem szabályozná a kormány a jövőben törvényi szinten az akadálymentesítési határidőket. A mozgáskorlátozottak szövetsége szerint mindezzel több évtizedes visszalépés várható a fogyatékosügyben. Egy szervezet tiltakozó akciót szervezett szerdára.

MTI Karrier

Új rendszerben működik majd a fogyatékosok foglalkoztatása

Új, egységes és egyszerűbb rendszerben működik a fogyatékos és a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása jövőre; az átalakításnak köszönhetően hétezerrel nő a támogatott foglalkoztatottak száma - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Bakos Dalma Karrier

"Még az állásinterjúig sem jutottam el"

Tünde 41 éves, Down-szindrómás. Családja nincs, egy otthonban él. Mostani munkahelyét egy speciális alapítványnak köszönheti. Túl negatív tapasztalatai elmondása szerint eddigi álláskeresései alatt még nem voltak, ugyanis vagy védett munkahelyen dolgozott, vagy pedig az állásinterjúig sem jutott el.

MTI Világ

Az ENSZ bizottsága is vizsgálja az új magyar Ptk. tervezetét

Civil szervezetek vitték az ENSZ fogyatékosügyi bizottsága elé az új magyar polgári törvénykönyv (Ptk.) tervezetét. A nemzetközi szervezet szakbizottsága szerdán Genfben hallgatta meg a bejelentőket - tájékoztatta pénteki közleményében az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) az MTI-t.

life-style.hu Shake

Torzszülöttek cirkusza vagy harc az előítéletek ellen?

A Channel 4 angol kereskedelmi csatorna új dokumentum sorozatában külsejükkel elégedetlen szépségeket és arcukon súlyosan deformált egyéneket párosított össze a reakció kedvéért, és hogy a „szépség fogalmát újradefiniálja.” A közvéleményt alaposan megosztotta a téma, az angol sajtó fórumai ismét felizzottak.

Travelline Shake

A síelés élménye fogyatékkal élőknek is

Az nem újdonság, hogy egy sírégió felkészül a nagycsaládosok fogadására, külön síoktatást tart gyerekeknek, de arról ritkábban hallani, hogy mozgássérültek vagy fogyatékkal élők támogatásáról is gondoskodnak.

1 2
Nőnap NAV módra: fokozott figyelemre számíthatnak a virág- és ajándékárusok

Nőnap NAV módra: fokozott figyelemre számíthatnak a virág- és ajándékárusok

Donald Trump nevét senki sem ejtette ki az Oscar-gálán

Donald Trump nevét senki sem ejtette ki az Oscar-gálán

Telelés közben vettek videóra egy denevért a Királyréten

Telelés közben vettek videóra egy denevért a Királyréten

Így futotta a közpénzjellegét elveszítő százmilliárdokból Matolcsy György fia és barátai luxuséletmódjára

Így futotta a közpénzjellegét elveszítő százmilliárdokból Matolcsy György fia és barátai luxuséletmódjára

Lech Walesa: Sértő, hogy Trump hálát és tisztelet vár az Ukrajnának nyújtott támogatásért

Lech Walesa: Sértő, hogy Trump hálát és tisztelet vár az Ukrajnának nyújtott támogatásért

Szijjártó szerint az EU megsértette a Magyarország felé vállalt energiabiztonsági garanciáit

Szijjártó szerint az EU megsértette a Magyarország felé vállalt energiabiztonsági garanciáit

Vatikán: A pápánál hétfőn két alkalommal is akut légzési elégtelenség merült fel

Vatikán: A pápánál hétfőn két alkalommal is akut légzési elégtelenség merült fel

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Az evangélikusok vették át Iványiék intézményeinek egy részét

Az evangélikusok vették át Iványiék intézményeinek egy részét

A címlapról ajánljuk