#forintárfolyam











380-ig esett a forint
 

380-ig esett a forint

Nem tesz jót a forintnak a nagy piaci bizonytalanság, és az MNB keddi kamatemelése sem volt elég a gyengülés megállítására.

hvg.hu hvg.hu





És akkor új fogalmat tanulhattunk meg: visszaélésszerű tankolás
 

És akkor új fogalmat tanulhattunk meg: visszaélésszerű tankolás

A kormányzati szankciók után szinte minden fontos nyugati cég elhagyta Oroszországot; kétségbeesetten küzd a magyar kormány, hogy rend és nyugalom legyen a benzinkutakon; 399,87 forint is volt egy euró ára; kiderült, hogy az MKB volt az a magyar bank, amely négymilliárd forintos hitelt adott Marine Le Pen kampányára. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

hvg.hu hvg.hu

Mindenkit a háború foglalkoztatott, aztán jött a forint
 

Mindenkit a háború foglalkoztatott, aztán jött a forint

A magyar társadalom többsége soha nem érzékelt katonai konfliktust ilyen közel a lakóhelyéhez, ezért Ukrajna lerohanása után az interneten megnövekedett az érdeklődés a háborús tartalmak iránt. Az ország keleti felét még mindig a konkrét harci események kötik le, a nyugati határ mentén azonban a forint történelmi gyengülése elvonta a figyelmet.

Fenyvesi Dávid Fenyvesi Dávid