Úgy került mélypontra a forint az euróval szemben, hogy az európai pénz is húszéves mélyponton van
2002 vége óta nem volt ennyire gyenge az euró.
2002 vége óta nem volt ennyire gyenge az euró.
Sem az euróhoz, sem a dollárhoz képest nem volt még soha ennyire gyenge a forint. A magyar deviza jóval gyengébben teljesít, mint Közép-Európa más pénzei.
Az MNB kamatemelése annyira volt elég, hogy két és fél napig kicsit megnyugtassa a piacot, de mostanra visszaesett a forint az emelés előtti szintre.
A jegybank nagyot emelt az alapkamaton, ugyanakkor annak egyhetes betéti kamattal való összezárása miatt ez effektíve csak 0,5 százalékpontos emelést jelent. A jegybank közben rontott az inflációs és gazdasági előrejelzésén. Miközben az állami költségvetéssel és a kormány költségvetési politikájával kapcsolatban továbbra is sok a bizonytalanság.
Ilyen gyenge még sosem volt a magyar fizetőeszköz az unióssal szemben.
A magyarországi élelmiszerárak kétszer olyan gyorsan nőnek, mint az euróövezetiek. A magyarázat a bérköltségek növekedésétől a hurráköltekezésen át a forint erőteljes leértékelődéséig terjed.
Két nap is eltelt úgy egymás után, hogy 400 forintnál kevesebbe került egy euró, de most újra gyengülni kezdett a magyar deviza.
Történelmi beszakadással elérte a forint a 400-as szintet az euróval szemben, miközben sorra jelentették be a fapados légitársaságok, hogy a vásárlókra tolják tovább a kormány "extraprofit"-különadóját. A Ryanair vezére Nagy Márton minisztert idiótázta. Tűz ütött ki a Mol százhalombattai finomítójában, vissza is esett a termelés. Kamatot emelt az MNB, tereket venne el a fővárostól az V. kerület, árstopot hosszabbított Orbán Viktor, megnyugtatta a rémült katát Gulyás Gergely. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Péntek késő délután 401 körül mozog az euró-forint árfolyam.
A megszokott menetrenden kívül és váratlanul nagy mértékben emelt a jegybank az irányadó rátán. A forint a hírre 395 alá erősödött az euróval szemben.
Orbán Viktor sajtófőnöke szerint a háború vége az, ami leginkább erősítheti a forintot.
Nem először szólal fel a rapper a közéletet érintő kérdésekben.
Sajnos nem tudjuk kivonni magunkat a globális folyamatok hatása alól – magyarázta a gazdaságfejlesztési miniszter a 400 forintos euróárfolyam okait, a magyar kormány és a jegybank felelősségéről egy szót sem ejtve. Az elemzői vélemény szerint a külső okok mellett azt sem szabad elfelejteni, hogy a kormány több lépése nem tűnik befektetőbarátnak, a kiigazító csomag nem elég, és az MNB-től is tempósabb szigorítást vár a piac.
A történelmi mélypont után picit visszakapaszkodott a forint.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő FED napokban esedékes kamatdöntésével kapcsolatos várakozások miatt esett a lélektani határ alá hétfőn a forint, ami eleve süllyedő pályán volt az uniós támogatások visszatartása és a kormány külpolitikája miatt. A lélektani határ átlépése feltehetően a spekulánsokat is felbátorította. A trendfordulóra még várhatunk.
2020 elején még az is hír volt, hogy 340 forintot kértek a közös európai pénzért, mostanra a 400-as szintet is átlépte az árfolyam. Az elmúlt kicsit több, mint két évben nem egy gyors, látványos zuhanást és jó pár részleges, pár hétig vagy hónapig tartó visszaerősödést láttunk – most megnéztük, hogy ezek mennyire magyarázhatóak a Magyarországon kívüli okokkal, és mennyire az országokon belül kell keresni a választ a gyengülésre.
Délelőtt már 399-nél járt a forintárfolyam az euróhoz képest, és ugyan rövid időre onnan még sikerült visszaerősödni, délután elérte az árfolyam a valaha volt leggyengébb szintjét, a 400-as határt is áttörte. A dollárral szemben is történelmi mélyponton áll a magyar deviza.
A dollárral szemben újabb történelmi mélypontot ért el a forint, az euróhoz képest csak nagyon közel járt hozzá, de egyelőre nem lépte át a 400-as határt.