Kubica három hét múlva mankóval lábra állhat
Leghamarabb három hét múlva próbálkozhat meg először a lábra állással és a járással Robert Kubica, a Renault Forma-1-es istálló ralibalesetet szenvedett lengyel pilótája.
Leghamarabb három hét múlva próbálkozhat meg először a lábra állással és a járással Robert Kubica, a Renault Forma-1-es istálló ralibalesetet szenvedett lengyel pilótája.
MTI
Bernie Ecclestone szerint ennek a két csapatnak túl drága ez a sport, és a tízcsapatos mezőnyt belefoglalná a 2013-as Concorde Egyezménybe is.
hvg.hu
Michael Schumacher, a tavaly visszatért hétszeres Forma-1-es világbajnok célja a 2011-es szezonban az, hogy minél többször álljon dobogóra, és a futamgyőzelmet sem tartja elérhetetlennek.
hvg.hu
Lewis Hamilton, a McLaren világbajnok pilótája karrierjét 2010-ig édesapja segítette, azóta azonban várt a döntéssel. Egy év halogatás után viszont most végre megnevezte menedzserét.
hvg.hu
Két pilótája közreműködésével bemutatta új tervezésű autóját a Forma-1-es világbajnoki sorozatban szereplő Hispania istálló.
MTI
A hétszeres világbajnok német Michael Schumacher volt a leggyorsabb pénteken, a Forma-1-es istállók barcelonai tesztelésének negyedik napján.
unknown
Szombaton negyedszer is megoperálják, ezúttal a könyökén Robert Kubicát, a Renault Forma-1-es csapat ralibalesetet szenvedett pilótáját.
MTI
Fél évre bevonták Ron Dennisnek, a Forma-1-es McLaren csapat korábbi első emberének jogosítványát.
MTI
Sergio Pérez, a Sauber újonc mexikói pilótája volt a leggyorsabb csütörtökön, a Forma-1-es istállók barcelonai tesztelésének harmadik napján.
MTI
A McLaren két világbajnok pilótája a gyengébb tesztek után megerősítette, hogy az istálló autóival valóban gondok vannak, és nem biztos, hogy versenyben lesznek a vb-címért.
hvg.hu
Sebastian Vettel, a Red Bull Racing világbajnok pilótája elmondta, hogy a 2010-es idényben nem volt igazán kiegyensúlyozott kapcsolata ferraris riválisával, Fernando Alonsóval.
hvg.hu
A Forma-1-ben címvédő Sebastian Vettel szerint az idei világbajnokságon a Ferrari lesz a legjobb.
MTI
Mark Webber, a Red Bull ausztrál pilótája érte el a legjobb időt kedden, a Forma-1-es istállók barcelonai tesztelésének első napján.
MTI
A Red Bull Racing tulajdonosa kedden azt nyilatkozta, hogy ha távozni akar, nem áll világbajnok pilótája, Sebastian Vettel útjába.
hvg.hu
Mark Webber, a Red Bull Racing ausztrál pilótája magasan a legjobb időt autózta az utolsó szezon előtti tesztelés első napján.
hvg.hu
Jacques Villeneuve, az 1997-es Forma-1-es világbajnok szerint egykori riválisa, Michael Schumacher hiába tért vissza a sportba, már nem elég motivált.
hvg.hu
Fernando Alonso, a Ferrari Forma-1-es pilótája bevallotta, hogy pályája kezdetén majdnem tesztpilóta lett az olaszoknál, és nem azért kezdett versenyezni, hogy népszerű legyen.
hvg.hu
Korábbi javaslatát megváltoztatva nem augusztusban, hanem az év végén pótolná Bernie Ecclestone, a Forma-1 elsőszámú irányítója a bizonytalan politikai helyzet miatt március 13-ról törölt Bahreini Nagydíjat.
MTI
Niki Lauda háromszoros Forma-1-es világbajnok elképesztő történetet mesélt a friss vb-győztes Sebastian Vettelnek egy közös interjúban.
hvg.hu
Bernie Ecclestone, a Forma-1 gazdasági igazgatója szerint izgalmasabbá kell tenni a futamokat oly módon, hogy a futam közben mesterséges esőt hoznak létre.
hvg.hu