Elképesztő Lego felvételekkel rukkolt elő a fiatal magyar fotós
Lampert Benedek digitális trükkök nélkül, valódi effektekkel varázsolta élettel teli felvételekké ezeket az F1 tematikájú képeket.
Lampert Benedek digitális trükkök nélkül, valódi effektekkel varázsolta élettel teli felvételekké ezeket az F1 tematikájú képeket.
Az olasz fotós korábban a Benetton kreatív igazgatója volt.
Thomas D. Mangelsen célja az volt, hogy eloszlassa a Yellowstone környékén élő grizzlykről szóló tévhiteket.
A hírt bejelentő Bánkitó Fesztivál úgy fogalmazott, ő volt „Magyarország egyik legjobb fesztivál- és bulifotósa”.
Furcsa, hogy Magyarország, azaz a szomszédunk az, aki minden lehetőséget megragad arra, hogy nehezebbé tegye a mi életünket itt Ukrajnában, miközben az egész nyugati világ egyesült, hogy segítsen nekünk” – mondta az ukrán fotográfus a 444-nek.
Makai Gergely nem ma kezdte a ralifotós szakmát, 2016-ban egyszer már a világ legjobbjának választották.
Az esetet már kivizsgálták.
A fotós nem is tudta, hogy kit fényképezett le Szíjj László luxushajóján. A parton derült ki, hogy igazi nagyhalat fogott.
Pierre Zakrzewski ugyanakkor szenvedett halálos sérüléseket, amikor a csatorna tudósítója, Benjamin Hall is megsebesült.
Létezik már klasszikus értelemben vett háttérkép az Apple új operációs rendszeréhez, a macOS Monterey-hez. Nem hivatalos, de akár az is lehetne.
A tökéletes eljegyzési fotó készítése nem könnyű.
Egyes szolgáltatók már a következő hetekre is be vannak táblázva, másoknál azonban továbbra is szünetel a bevételszerzés lehetősége.
Alekszej Kolganov korcsolyázás közben vette fel az elképesztő zajokat, amelyeket lelassítva mutatott be. A végeredményt lehetetlen szavakkal leírni.
A tárca szerint „versenyképes piaci bér nélkül megfelelő munkaerő alkalmazása lehetetlen".
Mintha bolygókat látna az ember, olyan hatása van Kiss Krisztina képeinek. Ezek azonban buborékok.
Ravi Hong gyerekeit Canonnak, Epsonnak és Nikonnak hívják.
Július 18-án vasárnap, 68 éves korában elhunyt Lugosi Lugo László fotográfus – írja az Artportal.
Az amszterdami Bas Uterwijk még 2019-ben készítette el az első képét, amin Billy, a kölyök élethű arcképét lehetett látni. Azóta már elkészült a Doomguy is.