Karácsony Gergely útjára indította a fényflottát
Nem sci-fi, csak a BKV ünnepi villamosai.
Ünnepi díszbe öltöztették a varsói M1-es vonalán a metrókocsikat.
Ezúttal csak egy szerelvényt díszítenek fel energiatakarékos fénysorral.
Egy egyszerű kérdés, amit majdnem sikerült megválaszolni.
Karácsonyi villamost indít a BKV, de nem lesz fényfűzérekkel kidekorálva. Van, aki szerint a spórolásnál fontosabb lenne a meghitt hangulat megteremtése.
Idén először a Combino is kapott a karácsonyi hangulatból.
Negyedszer is a miskolcit választották a legszebb európai adventi villamosnak, közel 3,46 millióan szavaztak rá.
Ismét jár az adventi időszak egyik legnépszerűbb látványossága.
Különleges villamosjárat tesz egy nagy kört Budapesten január 8-án, szombaton este. A fényvillamos küldik pályára Zuglóban, és érinti majd egyebek mellett a Móricz Zsigmond körteret, a Széll Kálmán teret és a Blaha Lujza teret. Elsősorban a fotósoknak akar vele kedveskedni a BKK, ezért nem a megállókban, hanem a nyílt pályán állnak meg a járművel, hogy könnyebb legyen fényképezni.
Egyik olyan város sem marad itthon karácsonyi troli nélkül, ahol jár trolibusz. Budapesten már jár a Mikulástroli, Szegeden 6-a óta közlekedik az AdvenTroli, Debrecenben pedig vasárnap mutatják be az adventi trolibuszt.
Idén is elindult az ünnepi fényvillamos, ami január 6-ig a 2-es, a 4-es és a 47-es villamosvonalon közlekedik. Az indulás pillanatát élvezték a gyerekek és azoka felnőttek is, akiknek a gyerekkorukat idézte fel a fényvillamos. Videós riportunk.
Hétfő este jár utoljára a fényvillamos Budapesten.
Míg Budapesten, Miskolcon és Debrecenben fényvillamost indítottak karácsony előtt, Szeged utcáit az AdvenTroli járja.
György István főpolgármester-helyettes, Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója és Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója kapcsolta fel az adventi fényvillamos fényeit pénteken a Batthyány téren. A karácsonyi fényvillamos december 6. és január 6. között járja a várost.
Kárpitot cseréltek, korlátot festettek, kívül-belül feldíszítették az ország egyik leghosszabb vonalán közlekedő miskolci villamos adventi díszkocsiját. A díszítésről videó is készült.
Idén is jár fényvillamos Budapesten mikulástól vízkeresztig. Hétköznap Budán a 19-es, hétvégén és ünnepnapokon pedig Pesten, a 2-es vonalon jár majd az izzókkal feldíszített villamos. Debrecenben már vasárnap elindult a fényvillamos az 1-es vonalon.