Szívmelengető videó: Miskolcon nagyon komolyan vették az adventi villamost
Kárpitot cseréltek, korlátot festettek, kívül-belül feldíszítették az ország egyik leghosszabb vonalán közlekedő miskolci villamos adventi díszkocsiját. A díszítésről videó is készült.
Január 10-ig közlekedik Miskolcon az adventi villamos, amelyhez idén a tavalyinál is hangulatosabb dekoráció készült – mondta Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője.
December 1-jén, advent első vasárnapján indult először útnak idén a miskolci adventi villamos. A kívül-belül ünnepi díszbe öltözött jármű vízkereszt hetéig várja az utasokat.
Pásztor Imre felidézte, hogy az adventi villamos az elmúlt esztendőben is nagy sikert aratott a miskolciak körében, így idén még a tavalyinál is hangulatosabb díszítéssel készültek a cég munkatársai, akik csaknem egy héten át dekorálták az egyik Tátra villamost.
Hatszáz méter díszítőszalag, százméternyi fényfüzér- és háló, illetve kétszáztíz méter fénycső, valamint több száz karácsonyi dísz ad igazi ünnepi hangulatot az idei adventi villamosnak, amely kívül-belül óarany színben pompázik.
Az ünnepi járat egészen január 10-ig közlekedik a miskolci síneken az 1-es villamos vonalán, a Tiszai pályaudvar és Felső-Majláth között. A villamoson érvényes jeggyel, bérlettel, illetve utazásra jogosító okmánnyal lehet utazni.
Ünnepi villamosok országszerte
Mint arról beszámoltunk, elkészültek már a debreceni és a budapesti fényvillamosok is. Budapesten mikulástól vízkeresztig jár a fényvillamos. Hétköznap Budán a 19-es, hétvégén és ünnepnapokon pedig Pesten, a 2-es vonalon jár majd az izzókkal feldíszített villamos. Debrecenben az égősorral feldíszített jármű az ünnepi díszkivilágítás felkapcsolásakor gördült át először a Kossuth téren vasárnap. Január 6-ig minden nap jár.