Újabb 60 ezer hektár földet ver dobra az állam
Pénteken indult a földárverések újabb üteme.
A földügyekért felelős államtitkár azt mondta, csak a fociról beszélgetett Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterrel, aki eddig számos földárverésen nyert. A legközelebbi árverések májusban lesznek.
Mégis elindult a nyomozás a Nemzeti Földalapkezelő elnöke, Nagy János és a szervezet alkalmazottai ellen hűtlen kezelés gyanúja miatt – értesült az Index.
Tanulmányt tett közzé Ángyán József a földárverésekkel kapcsolatban. Az árveréseken a területek százmilliós kikiáltási árral indultak, így a helyi gazdák nem voltak eléggé tőkeerősek. Bár egymás közt megegyeztek, és minden birtoktestre volt helyi pályázó is, a helyiek egyetlen hektár állami földhöz sem jutottak hozzá.
A felcsúti polgármestert újabb eladó húsgyár körül látták, kiderült, amit eddig is sejteni lehetett: a magyarok legtöbbnyire aljamunkát végeznek Angliában. Az Alkotmánybíróság kinyiffantotta a jegybanki omerta-törvényt, az MKB Bankot meg titokzatos konzorcium vásárolta meg. Burgenlandba lépett le egy magyar cég, amely kamionsofőröket oktat, az Ubert pedig elkezdte módszeresen szívatni a kormányzat. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Egy ügyvédet bízhatott meg, hogy 44,4 millióért megvegye a területet az Orbán Viktor jóbarátjaként számon tartott polgármester. Az ügyvéd Töröcskei Istvánhoz köthető cégeknél is feltűnt. És most a Puskás Akadémia elnökségének a tagja, ahol Orbán az elnök.
Orbán Viktor családjának birtokába kerülhet az a Hatvanpuszta-közeli földdarab, amelyet ma reggel árvereznek el Székesfehérváron – véli Juhász Péter. Az Együtt autós demonstrációt tart az árverés helyszínénél, az aktivisták próbálnak bejutni a licitre.
A földművelésügyi miniszter szerint még nem döntöttek arról, lesz-e harmadik kör a földértékesítésben. Az viszont biztos, hogy lesz még egy olyan forduló, amelyben halastavakat, gyümölcsösöket lehet majd megszerezni – írja a Magyar Hírlap.
A Fejér megyében tartott földárveréseken újabb földrészeket vásárolt magának a miniszterelnök veje, és családja.
Az agrarszektor.hu levezetése szerint simán átverhető az állam a termőföldek elárverezésekor. Nem kell mást tenni, minthogy a területeket szándékosan felértékeljék. Az más kérdés, hogy ki az, aki ebben segédkezik - akár az államal szemben is.
Újabb mezőhegyesi földterületet nem írnak ki árverésre, a már árverésre került földek esetén nem kötik meg a szerződést, és a már megkötött, az új gazdaság alapját képező területekre vonatkozó földbérleti szerződéseket is szeretnék mihamarabb felbontani, illetve hamarosan határozat születik a kártalanításról – ezt mondta a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok újjászervezésének a koordinálásáért felelős kormánybiztos hétfőn Mezőhegyesen.
Horváth István korábban Szekszárd fideszes polgármestere volt, ám a trafikbotrányt követően nem ő indult a városvezetői tisztségért a pártból. Felesége Bikácson nyert el árverés útján egy jó fekvésű 3,1 hektáros állami területet.
A kvótanépszavazás engedélyezésén felbátorodva a Jobbik is beadott egy korábban elutasított népszavazási kezdeményezést, ami az uniós csatlakozási szerződéshez nyúlna hozzá a magyar termőföld védelméért.
Óvónőből is lehet újdonsült földbirtokost: Nagyné Baracsi Éva paksi óvónő ugyanis kerek ötszázmillió forintért nyert el egy 210 hektáros földet az állami árverésen decemberben - írja a Blikk.hu.