Csak a földek felét vitték el Békésben, mégis jön az új licit
Több mint hétezer hektár termőföld árverésével folytatódik a Földet a gazdáknak program Békés megyében márciusban – jelentette be Gajda Róbert megyei kormánymegbízott Békéscsabán.
Több mint hétezer hektár termőföld árverésével folytatódik a Földet a gazdáknak program Békés megyében márciusban – jelentette be Gajda Róbert megyei kormánymegbízott Békéscsabán.
A DK szerint az állami földpályázatok több nyertese sem vehette birtokba Csongrád megyében az általa elnyert területet, ugyanis a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) nem kötött velük szerződést arra hivatkozva, hogy a földek Natura 2000-es területen fekszenek.
Bugyi környékén jutott több száz hektár állami földhöz a Dunakeszi Kinizsi egyik mezszponzora, a holland Joseph Janssen érdekeltségébe tartozó Hunland Trade Kft. – dacára annak a sűrűn hangoztatott elvnek, hogy külföldiek ne juthassanak földhöz Magyarországon. Az Átlátszó szerint megesett, hogy az árveréseken egyazon cég két ügyvezetőjének ügyvédjei srófolták fel az árakat, így gondoskodva arról, hogy a licitáló magyar gazda ne juthasson a kiszemelt földdarabhoz.
Magánszemély legfeljebb 300 hektár földet vehet, de Mészáros Lőrinc valamiért mégis 400-at tudhat magáénak. Hogy ez hogyan lehetséges? A Földművelésügyi Minisztériumnak van magyarázata a dologra.
A hivatalos adatok szerint Lázár János apja és nagybátyja is szerzett már földet a liciteken.
Kapuvári gazdák szerint hiába lenne célja az állami földárveréseknek, hogy a helyi gazdák jussanak állami földekhez, ha egyes nagyobb gazdaságok strómanokon keresztül megszerezhetik a földeket előlük - több ilyen személyt is felfedezni véltek az árveréseken.
130 milliárd folyt be eddig az államiföld-árveréseken - összegzett Fazekas Sándor szakminiszter egy reggeli interjúban. Az állam a bevételből földeket fog venni, mondta egy nappal az után, hogy az Alkotmánybíróság lényegében előírta: csak földvásárlásra fordíthatók a földeladásokból származó összegek.
Nem sok vizet zavar az Alkotmánybíróság: elkaszálta a földosztogatást lehetővé tevő szabályok egyik pontját, de a kormánynak nem lesz sok gondja ezzel. A testület gyakorlatilag áldását adta a földpiac újraosztására. Simicska Lajosék földeket veszítettek, Mészáros Lőrincék vettek az elmúlt hetekben.
A Greenpeace kommandósai megszálltak egy földárverést, mégsincs Marlboro a nemzeti trafikokban, de az áruházakból száműzhetik a kínai méz-utánzatokat. Matolcsy jegybankelnök jelezte: ő bizony erősen belekapaszkodik a kamatlábakba; a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő vezetője pedig azt, hogy a brüsszeli bödönt, amiben a közlekedésfejlesztési mannát tartják, az utolsó cseppig ki fogjuk nyalni. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
A földekért zajló versengés valóságos földháborút szül számos településen – írja az Agrárszektor.
A Fidesz kedvenc civiljeinél érdeklődtünk, elfogadhatónak tartják-e, hogy Orbán Viktor ígérete ellenére, mégis vehetnek magyar földet külföldiek. Egyenes válasz helyett, jogszabályokra és az EU-ra mutogatást kaptunk.
A keddi békéscsabai árverésen meghirdetett öt mezőhegyesi földrészlet közül mindössze egyre akadt jelentkező, egy mezőgazdasági pilóta vette meg az 54,5 hektáros területet, amelyet korábban bérlőként művelt. Az árverések kezdetekor ellenzéki pártok tüntettek Békéscsabán, néhány a licitre is bementek, de nem volt rendbontás.
Győrffy Balázs, a Fidesz képviselője hétfői közleményében hangsúlyozta, hogy nem igazak azok az állítások, mely szerint kihagyta volna vagyonnyilatkozatából a családi földekből befolyó összegeket, ugyanis szerinte azok nem jövedelmek, hanem bevételek. A parlamenti ellenzék vizsgálatot kezdeményezett a képviselő vagyona miatt.
A miniszter családtagjai 753 millió forintért vásároltak földeket Csongrád megyében, 505 hektár állami földet szereztek az összehangolt árveréseken.
Bőségesen bevásárolt L. Simon László felesége földekből a Velencei-tó környékén. Hogy honnan volt rá pénze? Nos, az jó kérdés.
Eddig egyetlen földért sem kellett versenyeznie más licitálókkal Mészáros Lőrincnek, majdnem mindenhol egyedüli indulóként a kikiáltási áron nyerte el az állami földeket. Legújabb szerzeménye Etyek mellett fekszik. Számos nagyvállalkozó jól járt az állami földárverésekkel, Csányi Sándor például azért, mert az által bérelt területeket nem szervezték kalapács alá, így zavartalanul műveltetheti tovább agrárcégeivel.
Az állami földárverések révén további állami földek megszerzésére pályázik L. Simon László felesége, Vass Eszter. A gazdálkodó és borász államtitkár nem szeretné, ha a Velencei-tó körül gazdálkodó családját azért érné hátrányos megkülönböztetés, mert az ő rokonai.
Bombaáron jutott hozzá L. Simon László államtitkár fitneszedző felesége egy földhöz a Velencei-tónál – írja a Blikk.
A keddi és szerdai eladott földek vásárlása is érvénytelen lehet, ha szerepelnek a törvényszéki listán. A Ménesbirtok vezérigazgatója úgy véli, hogy nem teljes a siker, de legalább homok került a gépezetbe.
Egyre drágább az új földbirtokosi garnitúra kiépítése: a kedvezményes földhitel már 300 milliárd forintnál tart, a régi oligarchák közül pedig Simicska Lajos sokmilliárdos kártérítési perrel fenyeget.