Az Egyesült Királyság is technikai recesszióba került
2023 harmadik és negyedik negyedévében is visszaesett a brit gazdaság negyedéves alapon, ez technikai recessziónak számít. Az év egészét tekintve a brit gazdaság stagnált.
2023 harmadik és negyedik negyedévében is visszaesett a brit gazdaság negyedéves alapon, ez technikai recessziónak számít. Az év egészét tekintve a brit gazdaság stagnált.
MTI
Vagyonnyilatkozata szerint a havi 1 millió – 5 millió forintos sávban keres a CEA-n, a Miskolci Egyetem egyik egységén oktatással és mentorálással. A CEA szerint számítanak a további munkájára.
hvg.hu
A japán gazdaság visszaesett, így a német lett a világ harmadik legnagyobb gazdasága.
hvg.hu
Az EU-s szabályokból lényegében semmiféle jelentős minimálbér-emelési kényszer nem következik. A szakszervezetek mindenesetre szükségesnek látják a minimálbér felzárkóztatását, és ebben jó eséllyel partnerre találnak a gazdaságélénkítésben utazó kormányban.
hvg.hu
Egy finn leányon keresztül a TRP Hungary tulajdonába kerül a KymiRing versenypálya. A cég egyik tulajdonosa a külgazdasági miniszter testvére.
hvg.hu
Trükkös úton jutott pénzhez a libanoni Hezbollah, amely rendszeresen támadja Izraelt, és a jemeni húszik, akik rakétáikkal akadályozzák a forgalmat a Vörös-tengeren – írja hírszerzői jelentésekre támaszkodva a brüsszeli Politico.
hvg.hu
A Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke szerint nem lehet rezsicsökkentésnek nevezni, ha a piaci ár több mint hétszerese a gázszámla.
hvg.hu
A pénzügyminiszter azt mondta, korai lenne arról beszélni, beülhet-e az MNB-be, amikor jövőre lejár Matolcsy György mandátuma.
hvg.hu
Sikerült tompítani a háború és a szankciók hatásait – mondta a pénzügyminiszter, de azt is elismerte, hogy a kormány hivatalos prognózisa 2024-re már csak a lehető legjobb forgatókönyv megvalósulásakor jöhetne be.
hvg.hu
Alulmúlta a GDP-adat az elemzői véleményeket, nagyon nagy kiugrásokra lenne szükség 2024-ben ahhoz, hogy bejöjjenek a kormány tervei.
hvg.hu
Csak átmeneti a GDP megtorpanása – próbál nyugtatni a nemzetgazdasági miniszter.
hvg.hu
0,8 százalékkal volt gyengébb a magyar gazdaság 2023-ban, mint egy évvel korábban – számolt a KSH. Az év utolsó három hónapjában stagnált a teljesítmény.
Sztojcsev Iván
A dollár a 362-es szint közelében ragadt.
hvg.hu
Százezer foglalkoztatottra már "csak" 1,31 halálos munkabaleset jut.
hvg.hu
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében összesen mintegy 910 milliárd forint EU-forrás meghirdetése várható a következő hónapokban, amelyből két pályázati keretösszeget már jövő héten közzétesz a kormány.
hvg.hu
Egy, a letelepedési biznisz nyertesei közé tartozó kínai férfi vezette offshore cég beletett 1,6 milliárd forintot egy magyar zrt.-be, aztán lelépett. A zrt. előbb egy svájci cég tulajdonába került, ám idén év eleje óta a Rogán Antalhoz közel álló Kertész családhoz köthető vagyonkezelő a tulajdonosa.
Magasabb kamat a Babakötvényes családoknak, bezárt kiskapu a szabályokkal visszaélőknek – sulykolja a pénzügyminiszter.
hvg.hu
A babaváró hitel iránt érdeklődő párok 41,7 százaléka teljesítette az összes jogosultsági feltételt 2024 első hónapjában, ami 10 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest – derül ki a Bankmonitor jogosultság ellenőrző kalkulátor adataiból. Legtöbbeknek a legalább 3 éves folyamatos tb jogviszony igazolása okoz nehézséget (28,1%), de az életkor 30 évre leszállítása miatt is sokan elvéreznek.
Bankmonitor
Bécs orvosolná az orosz gáztól való 98 százalékos függőségét, de ez nem lesz egyszerű.
hvg.hu
Az Elon Musk tulajdonában álló Starlink szolgáltatása eddig Ukrajnának nyújtott kulcsfontosságú segítséget a harctéri kommunikációban.
MTI