Tippeljen, a gőzerővel épülő Paks II. megkapta-e már a legfontosabb engedélyét!
Az atomhivatal több, mint egy éve folytat egy eredetileg 120 napra taksált vizsgálatot.
Az atomhivatal több, mint egy éve folytat egy eredetileg 120 napra taksált vizsgálatot.
hvg.hu
Látványos, hogy Nagy Márton olyan miniszteri képet épített fel magáról, amibe Orbán Viktornak – ahogy preferenciáit eddigi működése alapján megismerhettük – bele kellett szeretnie.
300 milliárd forintnak megfelelő uniós forrás érkezett, de további eurómilliók is a tárban vannak már.
hvg.hu
Darabonként 75 centre emelik a Microsoft-részvények után járó negyedéves osztalék mértékét jövőre. Steve Ballmer már dörzsölheti a tenyerét: 333,2 millió részvénye van.
hvg.hu
Januártól vizsgálja a versenyhivatal, hogy milyen hatással van a piaci versenyre és a fogyasztókra a mesterséges intelligencia. Ez a GVH elnökével készült interjúból derül ki, amiben Rigó Csaba Balázs szépen felmondja a kormányzati paneleket, akár az inflációról, akár a családok és a kereszténység védelméről, akár a türk barátokról van szó.
hvg.hu
A 14-18 év között fiatalok 94 százaléka kap zsebpénzt. Ennek mértéke nem sokkal marad el az hasonló korúak ösztöndíjától.
hvg.hu
A többség legfeljebb gazdag szülők vagy öröklés útján juthat saját otthonhoz. Az összes adásvétel vevőinek kevesebb mint fele volt 40 év alatt az elmúlt években.
hvg.hu
A rendszer ugyanis pontosan ezekből tanul, így titkaink is belekerülhetnek a legújabb verziókba.
Lengyel Miklós
A Csok plusz, a Falusi Csok és a Babaváró jócskán felpörgeti az ingatlanpiacot az új évben a Duna House szerint, a pezsgés meg feljebb küldi az árakat.
hvg.hu
Sikeresnek ítélte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évét az elnök, a jövő évtől pedig a teljes magyar gazdaságtól sikereket vár.
MTI
Berobbant a Forbes gazdaglistájára a miniszterelnök veje. Gyarapodásának kulcsa az ingatlanbiznisz, a Waberer's és a magántőkealapok, de Tiborcz a sajtóértesülések szerint ott tevékenykedik a Budapest Airport megvásárlásánál is. Orbán Ráhel férje számára a jövő is fényesnek ígérkezik.
hvg.hu
Kiszámoltunk, hány másodpercig éri meg nekik lehajolni egy utcán talált tízezresért.
hvg.hu
Az akkumulátorgyártás erőltetett fejlesztése éppen abban „segít”, hogy benne maradjunk a közepes jövedelmi csapdában – állítja Éltető Andrea közgazdász-kutató. Az ázsiai cégek betelepítése kapcsán a szükséges víz előteremtése jelenti a legnagyobb problémát.
40-45-ről 4-5 százalékra zuhant a kontinens részesedése az oroszok olaj- és olajtermék-exportjából.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Ezt a csomagot nem tudná blokkolni a magyar miniszterelnök. Akár február elsején megegyezhetnek róla.
hvg.hu
A Forbes éves listáján Csányi Sándor visszacsúszott a dobogó második fokára. Tiborcz István pedig idén már befért a top 50-be, rögtön a mezőny közepén foglalt helyet.
hvg.hu
2023 kulcsszava a gazdaságban az infláció volt, nemcsak Magyarországon, hanem nagyjából az egész világon. A legdurvább részen már túl vagyunk, de most jön egy elég kínos szakasz: amikor azzal kellene kezdeni valamit, hogy a nagy inflációból ugyan közepeset csináltak, de abból kicsi csak jó sokára lesz.
Sztojcsev Iván
Az izraeli kormány beleegyezett abba, hogy 3,2 milliárd dollár támogatást nyújt az amerikai Intel cégnek egy új, Izrael déli részén megépülő 25 milliárd dolláros összköltségű chipgyár megépítéséhez - közölték a felek kedden.
MTI
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 4,9 százalék volt a munkanélküliség októberben a szeptemberi 4,8 százalék után, a ráta már több mint egy éve 5 százalék alatt mozog.
MTI
Kína a jövő évtized második felében átveheti az első helyet az Egyesült Államoktól, de mindkettőjüket megelőzi hosszú távon India. Magyarország az előrejelzési távlat végéig várhatóan megőrzi helyét a lista felső harmadában.
MTI