Tállai szerint a kormány nem hajt végre megszorításokat, olyan csak 2010 előtt volt
Több minisztérium is kapott megkeresést a DK politikusaitól, végül viszont mindannyiuk nevében válaszolt Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára.
Több minisztérium is kapott megkeresést a DK politikusaitól, végül viszont mindannyiuk nevében válaszolt Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára.
hvg.hu
A Gazdasági Versenyhivatal elnöke szerint részben az árösszehasonlító portáljuk miatt csökkent az élelmiszer-infláció júliusban, a látogatottsági adatok szerint viszont az állami árfigyelő szinte senkit sem érdekel.
hvg.hu
Orbán Viktor azzal rúgta be a pénteket, hogy közölte: a multi kiskerláncok árspekulánsok. Hogy lehet, hogy mégis ők a legolcsóbbak? Júliusi bevásárlókörünk során erre is kerestük a választ. Na meg arra, milyen árakon mondhatunk búcsút a talán túl hosszú ideig velünk maradt árstopoknak.
Reagáltak a kormány által július 17-én bejelentett szén-dioxid-adóra az építőanyag-gyártókat tömörítő szövetségek. Ami közös a véleményekben: pénzügyileg nem kigazdálkodható a jelen gazdasági környezetben, emellett jogi szempontból is aggályos.
Fülöp István
4,7 milliárdos ajánlatot adtak rá.
hvg.hu
Politikusok, művészek, szakértők, üzletemberek elmúlt 20 éves pályaívét néztük végig, találtunk nagy kiugrásokat, de bőven voltak hullámvölgyek is. A Magyar Hírlap 20 évvel ezelőtti listáján szereplők közül többen szereztek nemzetközi hírnevet, akár úgy is, hogy az országot sem hagyták el. Van, aki több mint 20 éve dolgozik ugyanannál a cégnél, egyre feljebb menetelve. Van tudós, akit haza lehetett csábítani, másnál olyan erős a szellemi pezsgés hatása, hogy elképzelhetetlennek tartja a hazatérést. Többek életfilozófiája is változott: rájöttek, nem attól lesz sikeres valaki, hogy éjjel-nappal dolgozik. Mielőtt bemutatnánk a 20 évvel ezelőtti lista top10 szereplőjét, összefoglaljuk, mit tudtunk meg a 11-50. helyre rangsorolt tehetséges egykori fiatalokról.
Csatári Flóra
Csatári Flóra
Horn Andrea
Windisch Judit
Jászai Gellért 4iG-vezér és Dritan Abazović, Montenegró miniszterelnöke szándéknyilatkozatot írt alá a nyugat-balkáni ország digitális átállásának felgyorsítására.
hvg.hu
Közel húszmilliárdos profitot hozott össze a Tesco egy év alatt, de ha csak a bolti vásárlásokon múlt volna, mínuszba fordultak volna.
hvg.hu
Míg a magyar sportmédiát továbbra is Kerkez Milos, Szalai Attila és legfőképp Szoboszlai Dominik átigazolása tartja lázban, a nemzetközi futballközvélemény a szaúdi nyári átigazolási politikát kíséri kitüntetett figyelemmel. Őrültség vagy van benne rendszer?
Dénes Ferenc
A külügyminiszter beszélt az orosz miniszterelnök-helyettessel is, az orosz gáz- és olajszállítmányok jövőjéről.
hvg.hu
Az amerikaiak szerint a kormány politikája révén jó néhány külföldi befektető eladta részesedését az államnak vagy más ágazatokban működő állami vállalatoknak.
hvg.hu
Az orosz elnök szerint az afrikai országok a jövőben a legfontosabb partnereik közt lesznek.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
12 hónap alatt is ki lehet fizetni az átalányfizetőkhöz kiküldött magas gázszámlákat.
hvg.hu
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal többségében nem tapasztalt szabálytalanságokat.
hvg.hu
Nem lehet véletlen, hogy a kormány éppen akkor vetett ki egy újabb különadót a légszennyező nagyvállalatokra, amikor Mészáros Lőrinc bejelentette: cementgyárat vesz Bosznia-Hercegovinában.
Fülöp István
Minden egyes töltőpont 150 kW beépített kapacitással rendelkezik majd.
hvg.hu
Szijjártó Péter újabb bejelentést tett. A Sunwoda első körben egy 93 milliárdos beruházást hoz Magyarországra, csak a későbbi ütemekben fogják elérni a miniszter által ígért 580 milliárd forintot. Nyíregyházán ez lesz a második akkumulátorgyár: tavaly októberben jelentette be Szijjártó a W-Scope érkezését.
Még most is sokan tartanak tőle, ha kvízjátékokról van szó.
hvg.hu
Sok dolog változik, így például az is, hogy mikor fizet kamatot az új papír.
hvg.hu