NAV: Az igazán bátrak tőlünk vesznek alkoholt
Több mint 350 millió forint értékű alkoholt árverez el az adóhatóság.
Több mint 350 millió forint értékű alkoholt árverez el az adóhatóság.
hvg.hu
Új jelenség, hogy megjelent a körbetartozás az intézményeknél. Októberben kilőtt a adósságállomány, egyetlen hónap alatt 42 milliárd forinttal lett több.
hvg.hu
Leginkább versenysportra ment pénz, a tömegsportra csupán alig több mint 23 milliárd forint jutott.
hvg.hu
Több feltételnek is teljesülnie kell ahhoz, hogy maradjon az ársapka.
hvg.hu
Az energiaárak meredek emelkedése mellett a klímaváltozás elleni harc is a termelési- és energiahatékonyság javítására sarkallja a cégeket.
4iG Csoport
A Belügyminisztérium idei kiadási főösszegén hatalmasat dobott, hogy odakerült a közoktatás és az egészségügy. Közben az idei büdzsé november eleje óta terven felül működik a törvényhez képest, vagyis a valósághoz nem sok köze van. A jövő évi költségvetés is módosításra szorulna, bár az Orbán-kormánynál nem ritkák a "kreatív" megoldások.
A koronavírus-járvány óta nem volt ennyire rossz a hangulat az üzleti szférában, a fogyasztók pedig az akkorinál is pesszimistábbak.
hvg.hu
Még mindig kérdéses, mi lesz az uniós támogatások sorsa; a lakáspiac egyre megfizethetetlenebb lesz, a lakáshitelezés pedig összezuhan; az MNB feje fölött is átnyúlva újabb kamatstopot vezetett be a kormány. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Sztojcsev Iván
Nemcsak katonai segítséget, hanem generátorokat, hálózsákokat is adnak.
MTI
Sorban állnak az emberek, hogy a 20 százalékos infláció idején 10 százaléknál valamivel jobb kamatú állampapírt vegyenek, miközben van olyan befektetés is, amire szó nélkül megadja az állam a 20 százalékos hozamot is. Elég magas összeghatárig ilyen a nyugdíjpénztári, nyugdíjbiztosítási és egészségpénztári befizetés, aminél még ilyenkor sem késő belehúzni az éves adójóváírás kihasználásáért.
Bank360
A felújítás nem készült el, az unió idegesen várja az elszámolást.
hvg.hu
Vajon kié lehet a tehenészet, amelynek kapujáig aszfaltoztak?
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A bilitrénerek azok a vállalkozók, akik a gyerekek szobatisztaságra nevelésének fáradságos és kudarcokkal terhes folyamatában ígérnek segítséget jó pénzért a mindennapos küzdelembe belefáradt szülőknek.
hvg360
Egyesek szerint az épület komoly kockázatát hordozza a súlyosabb járványkitöréseknek.
hvg.hu
Felpörgött az export az energetikai piacon, így még az országba érkező gázmennyiségből is kevesebb marad itthon.
hvg.hu
Háromszor annyi LNG jött idén Európába az Egyesült Államokból, mint tavaly.
MTI
A Mol szerint négy oka van annak, hogy zavarok vannak az üzemanyagfronton. A címben említetteken kívül a százhalombattai karbantartásra és a stratégiai tárolók töltésére hivatkozik. Ezek közül a kormány kezében igazából csak az árstopok megszüntetésének lehetősége van, de erre politikai okokból nem hajlandó.
HVG
Közel egymillió autósnak, köztük majd félmillió magánszemélynek kell arról döntenie néhány napon belül, hogy szeretnének-e biztosítót váltani. Az inflációs hatás a biztosítások díját és a fedezetlenségi díjakat is jelentősen emeli, így érdemes alaposan megfontolni, hogy váltsunk-e, és ha igen, melyik társasághoz vigyük a kötelező biztosítást – írja a Bank360.hu.
Bank360.hu
Akinek csak egy vadászlese van Nagydobsza területén, annak nem kell fizetnie.
hvg.hu
Rossz adatokat küldtek az MNB-nek, és gondok voltak a befektetési tanácsadásnál is.
hvg.hu