Az is köteles befizetni a kamarának az 5 ezer forintot, aki mostantól nem katázik
Semmilyen kompenzációt nem kap az, aki már nem katázik, de befizette az éves kamarai hozzájárulását.
Semmilyen kompenzációt nem kap az, aki már nem katázik, de befizette az éves kamarai hozzájárulását.
hvg.hu
Még mindig ragaszkodik az orosz kommunikáció ahhoz a magyarázathoz, hogy technikai okokból állt le a gázszállítás, de most már hozzátették: a technikai okot a nyugati szankciók okozták, és ha ezek enyhülnek, a szállítás is újraindulhat.
hvg.hu
Milliárdos veszteséget okoz az élelmiszerláncoknak a hatósági áras termékek kötelező forgalmazása, a cégek már az Alkotmánybírósággal semmisíttetnék meg az árstoprendeletet.
Fülöp István
El kell érni, hogy a magyar emberek 80 százalékban magyar élelmiszert fogyasszanak, és ennek a 80 százalékát magyar vállalkozások állítsák elő – mondta a hvg.hu-nak Lázár János a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tanévnyitóján, ahol elárulta azt is, ki ma Magyarországon a két "legerősebb ember".
Extraprofitadó befizetésére kötelezte a kormány a biogázüzemek jelentős részét, holott ezek éppen pótolni tudnák a méregdrága fosszilis energiaféléket az agráriumban, vagyis inkább támogatást érdemelnének. A gazdák nem adják fel, továbbra is ötletelnek.
hvg360
Tengerre vágyók a magyarok, akik közül a legtöbben augusztusban és az egész nyáron Horvátországot választották a külföldi nyaralásuk helyszínéül. Átlagban 7732 forintot költöttek utasbiztosításra a külföldön pihenők, de voltak, akik százezernél is többet szántak erre a családi nyaralás idejére – derül ki a Bank360.hu adataiból.
Bank360.hu
Egyedül az üzemanyag-forgalom növekedett júliusban, és ez is az ársapka módosítása miatt.
hvg.hu
A gázolaj literenkénti ára 800 forint alá csúszik.
hvg.hu
Úgy elszállt a tej termelői és feldolgozói költsége, hogy aligha lehet kihozni a szerződés szerinti állami támogatásból az iskolatej-szállításokat. A Tej Terméktanács elismerte, hogy emiatt több cég teljesen vagy részben kivonul a programból. A TTT és az Agrárminisztérium folyamatosan egyeztet a program jövőjéről.
hvg.hu
A tragédia két nappal az után történt, hogy a cége bejelentette: elbocsátja a dolgozói ötödét és bezárja 150 üzletét.
MTI
Három témát javasolunk, egyről beszélgetünk ebben a hónapban is. Ön döntheti el, melyik legyen az.
hvg.hu
A bezárás oka, hogy a cégek egy részének olyan magasra kellene emelnie az árait, amit képtelenek kifizetni a vásárlók.
hvg.hu
Olaf Scholz kancellár 65 milliárd eurós csomagot jelentett be, hogy ellensúlyozzák az energiaárak emelkedését és az inflációt.
MTI
Európa nagyon lemaradt azokban a kutatásokban, amelyek az energiatárolás lehetőségeit feszegetik, pedig ez kulcskérdés a magyar gazdaságban is – derül ki Kaderják Péter szavaiból, aki az előző Orbán-kormány energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára volt, most pedig egyebek között a Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetője. Interjú.
Rendkívüli támogatásról döntött a kormány.
hvg.hu
Jelentősen nőtt azok száma is, akik egyáltalán nem tudnak félretenni.
hvg.hu
A lap becsült képlete alapján szeptemberben és októberben még horrorisztikusabb gázköltségek várhatók.
hvg.hu
Két hónapig pluszgázt is veszünk az oroszoktól, és két-három hónapon belül jöhet az áram az ukránoktól. A lakosság annyira még nem nyögi az energiaszámlákat, a cégek viszont már nagyon is. Tovább fogynak az üzemanyagok az országban, nehezedik a napelemezés. Epikus szintre emelkedett az alapkamat, és még itt sem fog megállni, ahogy az infláció sem. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
hvg.hu
Délután nem mindig, nem mindenhol lehetett fizetni bankkártyával.
hvg.hu
Egy drogériában legalábbis fennakadásokat tapasztaltak.
hvg.hu