A jegybanktól érkezett vezetőt neveztek ki a Revolut élére
A Revolut neobank magyarországi vezetője Léder Tamás lett, aki korábban banki digitalizációval foglalkozott a jegybanknál.
A Revolut neobank magyarországi vezetője Léder Tamás lett, aki korábban banki digitalizációval foglalkozott a jegybanknál.
hvg.hu
A cég a rekord összegből 480 milliárd forintot fizetett vissza a játékosoknak.
MTI
Erre figyelmeztet az IMF, amely rámutat arra: eddig a befektetők hajlamosak voltak arra, hogy átmenetinek tekintsék az inflációt, de ennek vége. A várható amerikai reakció többszörös kamatemelés lehet, emiatt pedig a korábbi hitelek visszafizetése egyre problematikusabb lehet.
Lengyel Miklós
Eltűnik a Lukoil márka Magyarországról, a Mol kimondottan azért vette meg a hálózatot, hogy a kutak egy részét elcserélhesse a lengyel Orlennel az ottani Lotos-kutakra. Az Orlen át fogja brandelni a Magyarországon megszerzett Lukoil- és Mol-kutakat, míg a Mol átbrandeli, amit megtart, és azokat is, amiket Lengyelországban szerez. Ha az uniós versenyhivatal rábólint a regionális szintű tranzakciókra, a Molnak közel 2400 kútja lesz tíz országban.
hvg.hu
A tavalyi reálkereset-veszteség kompenzálására fejenként 546 ezer forintot vár az érdekképviselet a munkáltatótól. A munkabeszüntetésről február elején dönthetnek.
MTI
Mintegy 1,8 millió háztartásnak adhatnak támogatást. A magas energiaárakért a svéd kormány Oroszországot hibáztatja.
hvg.hu
A turizmus lenullázódása és a kínai adósság is gyötri a szigetországot.
Lengyel Miklós
Monetáris szigorítással lehet és kell is megfékezni az inflációt, ahogy azt már az 1970-es évek válságának végén is láttuk – véli a jegybankelnök, aki sok hasonlóságot lát az ötven évvel ezelőtti és a mostani helyzet között.
hvg.hu
Idén 5, jövőre 4,3 százalékkal nőhet a magyar gazdaság teljesítménye a Világbank friss elemzése szerint.
hvg.hu
A plakátcég után a Jazzy és a Klasszik rádió inkább járulékos szerzeménynek tűnik. Ezzel tovább csökkenhet az ellenzék mozgástere a választási kampány hajrájában.
Fülöp István
Aki a minimálbért keresi, az havi 30 ezer forintot nyerhet a 25 éven aluliak szja-mentességén, csakhogy a fiatal dolgozók többségének fizetése meg sem közelíti ezt, mert nem heti 40 órában dolgoznak – számolt a GKI.
hvg.hu
A 20 négyzetméter alatti otthonok leginkább a belvárosban kapósak, de ha rendelkeznek kertkapcsolattal, akkor az aglomerációban is gyorsan lecsapnak rájuk.
hvg.hu
Kanada a világ egyetlen fejlett állama, ahol nem gyorsult az infláció, csak stagnált. A magyar helyzet rosszabb az OECD és az EU átlagánál is.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Stratégiai megállapodás született a Jansa-kormány és a Hernádi-cég között.
hvg.hu
6,4 százalékkal nőtt a GDP 2021-ben, miközben az államháztartás központi alrendszerének hiánya az 5 ezer milliárd forintot is meghaladta – közölte a Pénzügyminisztérium.
hvg.hu
A járvány okozta mélypontról 2021-ben egyértelműen visszakapaszkodtak a személyi kölcsönök, és 2022-ben már elérheti a folyósításuk a 2019-es szintet - derül ki a Bank360.hu összeállításából. Az otthonfelújítási támogatás ugyan elvileg konkurense ennek a hitelnek, de a valóságban esetenként még növelte is a keresletet iránta.
Bank360.hu
Erről nyilatkozott a brüsszeli Politicónak az a tajvani diplomata, aki Vilniusban a képviseletet vezeti. Tajvan 200 millió dolláros alapot hozott létre, amelyből beruházásokat finanszíroznak a balti államban. Tajvan fejlesztési minisztere kedden tárgyal a chipgyártásról Litvánia gazdasági miniszterével.
Lengyel Miklós
A lázongások során egyre-másra döntik le a volt diktátor, Nurszultan Nazarbajev szobrait Kazahsztánban, és a külföldi sajtóból az is kiderül, hogy miért. Míg a nép nagy része a megélhetésért küzd, a diktátor családja dúskál a földi javakban: Nurszultan Nazarbajev a francia Riviérán, 28 éves lánya Nagy Britanniában vásárolt be korábban.
Lengyel Miklós
Az ellenzék úgy véli, hogy a kormánynak lehetősége lenne rá, hogy csökkentse a magas élelmiszerárakat.
hvg.hu
Az új magyar foglalkoztatottsági csúcs ellenére rengetegen hagynak ott hiányszakmákat.
hvg.hu