#gazdaság

Ilyen évünk lesz - neves szakemberek 2010-ről
 

Ilyen évünk lesz - neves szakemberek 2010-ről

Bizonytalanság még mindig bőven van a gazdasági előrejelzésekben, a válságnak sincs még vége, és az is valószínű, hogy ez az év sem lesz sokkal könnyebb az előzőnél, de talán a tavalyinál valamivel nyugodtabb körülmények között vághatunk neki. Mit gondolnak erről neves szakemberek? Cikkünkben Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék volt elnöke, Mihályi Péter közgazdász, Raskó György agrárközgazdász és Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő véleményét olvashatják.

hvg.hu hvg.hu

Bajnai: hadigazdálkodás kell 2010-ben
 

Bajnai: hadigazdálkodás kell 2010-ben

Bajnai Gordon szerint gazdasági értelemben stabil, biztonságos állapotban adják át az országot a következő kormánynak. A miniszterelnök az MTI-nek adott interjújában hangsúlyozta: ha folytatódik a tavalyi fegyelmezett gazdálkodás, 2011-től beindul a gazdasági növekedés.

hvg.hu hvg.hu

Emelkedhet idén az új autók eladása
 

Emelkedhet idén az új autók eladása

Az elmúlt évben jelentős mértékben esett Magyarországon az új autók értékesítése, azonban a kereskedők szerint már túl van a mélyponton az ágazat és jövőre már emelkedhet az új autók eladása.

hvg.hu hvg.hu

Megszorító intézkedéseket hoz az új év a románoknak
 

Megszorító intézkedéseket hoz az új év a románoknak

Romániában befagyasztják a következő évre a nyugdíjakat, a közalkalmazotti bérek közül pedig csak a legalacsonyabbak emelkednek - áll a parlament elé terjesztett 2010-es költségvetéstervezetben, ami több megszorító intézkedést is tartalmaz.

hvg.hu hvg.hu




Generali: az államadósságok újabb válsághullámot válthatnak ki
 

Generali: az államadósságok újabb válsághullámot válthatnak ki

2010 első hónapjaiban folytatódhat a tőkebeáramlás, amely változatlanul a jobb növekedési kilátásokkal bíró feltörekvő piacoknak kedvezhet. A devizapiacokon egyelőre nem várható trendforduló, rövid távon a dollár gyengülésére és a feltörekvő piaci devizák erősödésére lehet számítani Pallag Róbert, a Generali Alapkezelő részvényportfólió-menedzsere szerint.

hvg.hu hvg.hu

 

"Amerika semmit sem ért el, és semmit sem tanult"

Paul Krugman, a 2008-ban Nobel-díjjal, pontosabban emlékdíjjal kitüntetett amerikai közgazdász rendkívül kritikusan ír az USA elmúlt tíz évéről a The New York Timesban (NYT). Szerinte ez idő alatt Amerika semmit sem ért el, és semmit sem tanult.

hvg.hu hvg.hu



Vegyes adatok érkeznek az amerikai gazdaságból
 

Vegyes adatok érkeznek az amerikai gazdaságból

Vegyes üzenetet közvetítettek a befektetőknek a csütörtökön megjelent amerikai gazdasági adatok: a tartós cikkek megrendelései a vártnál kevésbé növekedtek, ezen belül a hadiiparon kívüli megrendelések stagnáltak, az új munkanélküliek száma viszont a vártnál jobban csökkent az Egyesült Államokban.

hvg.hu hvg.hu

Ukrán jegybank: nincs különösebb kockázat a piac számára
 

Ukrán jegybank: nincs különösebb kockázat a piac számára

Az Ukrán Nemzeti Bank csütörtökön nyilatkozatban igyekezett megnyugtatni mindenkit, akit illet, hogy az év végéig elegendő a devizatartaléka és "rendben vannak pénzügyei", annak ellenére, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felfüggesztette a készenléti hitele átutalását.

hvg.hu hvg.hu

Medvegyev: a talpra állás lassú lesz
 

Medvegyev: a talpra állás lassú lesz

Oroszország csak lassacskán lábalhat ki a gazdasági recesszióból és eközben a világ legnagyobb energia exportőreként rendkívül sérülékeny marad külső hatásokra, hacsak nem sikerül enyhítenie függőségén az olaj- és gázeladásoktól - hangsúlyozta Dimitrij Medvegyev államelnök év végi televíziós interjújában.

hvg.hu hvg.hu


Virágzik a zálogpiac
 

Virágzik a zálogpiac

Egész évben pörgött a dunántúli antikvitás- és záloghitelpiac, osztrák cégek is megjelentek vásárlóként - írta a Napi Gazdaság.

hvg.hu hvg.hu


Csak 2011-től kell törlesztenünk a mentőövként dobott hiteleket
 

Csak 2011-től kell törlesztenünk a mentőövként dobott hiteleket

A nemzetközi hitelcsomag lehívott, 12,8 milliárd eurós részletéből az Európai Bizottság által biztosított összeg törlesztését 2011-ben, a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) származót azonban csak 2012-től kell megkezdenie Magyarországnak - derül ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) közleményéből.

hvg.hu hvg.hu


Londoni elemzők: Görögország, Ukrajna a legkockázatosabbak között
 

Londoni elemzők: Görögország, Ukrajna a legkockázatosabbak között

Ukrajna és az euróövezeti Görögország egyaránt a legkockázatosabb szuverén adósok között fejezi be az idei évet, de a brit államadósság törlesztési kockázatát is nagyobbnak ítéli a piac, mint néhány kelet-európai országét - ez derül ki a legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató cég év végi összesítéséből.

hvg.hu hvg.hu