#gázvezeték

Magyar-horvát gázvezeték-megállapodást kötöttek

A magyar-horvát közös határt keresztező földgázszállító vezetékek építésével, üzemeltetésével, fenntartásával, rekonstrukciójával és üzemzavar-elhárításával kapcsolatos együttműködésről szóló megállapodást írtak alá − közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.


Ellátási zavarokat okozhat az orosz-fehérorosz gázvita

Elmérgesedni látszik az orosz-fehérorosz gázvita: kedd délelőttől a Gazprom már 30 százalékkal kevesebb földgázt szállít Fehéroroszországnak, ugyanakkor Minszk jelezte, ha az orosz vállalat folytatja a csökkentést, akkor megcsapolják az Európába vezető gázvezetéket.




A Gazprom mindenképpen megépíti az Északi és a Déli Áramlat gázvezetékeket

A Gazprom nem tesz le az Északi és a – Magyarországon is áthaladó – Déli Áramlat gázvezetékek építéséről annak ellenére sem, hogy a megválasztott ukrán államfő visszatért ahhoz az elképzeléshez, hogy nemzetközi konzorciumot hozzanak létre az ukrajnai gázvezetékrendszer irányítására és fejlesztésére – jelentette ki Alekszandr Medvegyev, a Gazprom igazgató tanácsának helyettes elnöke.





Jövőre már tesztelik a Nabucco gázvezeték szállítóit

Várhatóan a jövő év első felében megnyílik a Nabucco gázvezeték potenciális szállítói számára az úgynevezett open season eljárás, amelynek során - még kötelezettség nélkül - felmérik a szállítási igényeket az évi 31 milliárd köbméter csúcskapacitásra tervezett vezetéken - jelentette be Bayer Mihály nagykövet a Nabucco földgázvezeték előkészítésének és megvalósításának folyamatát segítő parlamenti eseti bizottság ülésén szerdán Budapesten.


Mire gondolt Orbán Viktor?

Az energiafüggetlenségről beszélt az elmúlt napokban egy konferencián Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. A hvg.hu szakértőket és egy európai parlamenti fideszes képviselőt kérdezett arról, hogy mit is érthetett a volt miniszterelnök az energiafüggetlenség garantálásán. Az biztos, hogy a megújuló energiaforrások még nem versenyképesek itthon, és a földgáz még mindig az egyik legjobb energiaforrásnak számít. A beszerzési forrásokat azonban színesíteni, diverzifikálni kellene.


Átvágtak egy gázvezetéket Angyalföldön

Átvágtak egy gázvezetéket a XIII. kerületben péntek reggel; a gáz meggyulladt, a tűzoltók a helyszínen vannak - közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője az MTI-vel.



A Déli Áramlat Bulgária helyett Törökországon halad át

Elkerüli Bulgáriát a Déli Áramlat, miután a török gazdasági miniszter hétfőn váratlanul átadta az orosz miniszterelnök-helyettesnek a gázvezeték Törökországon áthaladó részének építésére vonatkozó összes engedélyt – írta kedden a Kommerszant című orosz gazdasági lap.



Ég egy gázvezeték Moszkva mellett

Közúti balesetben megsérült egy közepes nyomással működő távolsági gázvezeték kedd hajnalban Moszkva mellett. A balesetet okozó személyautó vezetője a helyszínen életét vesztette.




Gázvezetéket sértett meg egy munkagép Algyőnél

Megsértett egy háromszáz milliméteres tranzit gázvezetéket egy munkagép csütörtök reggel nyolc óra körül Algyő mellett; a vezetékszakaszt lezárták - tájékoztatta az MTI-t a Csongrád megyei katasztrófavédelem ügyelete.


Előny a Nabuccónál, de a feltölthetőség fő probléma marad

A Nabucco előnybe került az Oroszország által tervezett konkurens vezetékkel, a Déli Áramlattal szemben, de kulcsfontosságú probléma marad a gázzal történő megtöltése - írta a keddi orosz sajtó. Román lapkommentárok szerint a Nabucco olcsóbb ugyan, de több ismeretlen tényező övezi. A német lapok pedig "Európa harcol az energiabiztonságért", "Kis lépés előre" és ezekhez hasonló a címekkel számoltak be a Nabucco-megállapodás aláírásáról.