Ifo-elnök: a görögöknek újra be kellene vezetniük a drachmát
Görögország és az EU is akkor járna a legjobban, ha az ország önként kilépne az euróövezetből − vélekedik Hans-Werner Sinn, a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet elnöke.
Görögország és az EU is akkor járna a legjobban, ha az ország önként kilépne az euróövezetből − vélekedik Hans-Werner Sinn, a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet elnöke.
MTI
Egyre derűlátóbb piaci környezetben erősödik a forint: az eurót szerdán délután fél négykor 261,54 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a kedd délután négy órai 263,87 forint után. Szerdára virradóra a jegyzés kissé 263 felett mozgott a nemzetközi kereskedelemben.
MTI
Levette a tavaly december óta érvényben tartott, negatív kihatású figyelőlistáról Görögország szuverén adósbesorolásait kedden a Standard & Poor's, amely szerint a görög kormány költségvetési konszolidációs programja megfelel az ország jelenlegi osztályzatainak.
MTI
Az osztogató (és fosztogató) paternalizmus görög és magyar földön egyaránt elérte teljesítőképességének határait, aztán bedőlt. Mindez azért is figyelemre méltó, mivel e két ország fejlődésének alapvonalai markánsan eltértek a XIX.-XX. században. Úgy látszik, a ráció vastörvényei átívelnek a kulturális sajátosságokon. Mindenütt kiszabva a felelőtlen populizmusért járó büntetést.
Papp László Tamás
Könnygázgránátokkal próbálta meg feloszlatni a görög rendőrség csütörtökön Athénban a sztrájkoló tömeget.
MTI
Tűzoltóktól tanárokig százezrek kezdtek huszonnégy órás sztrájkot csütörtökön Görögországban a kormány újabb megszorító csomagja miatt.
MTI
Hivatalosan pénzügyi segítséget kér Görögország az Európai Uniótól (EU), ha heteken belül nem csökkennek a hitelfelvételi költségek, és ha az unió nem segít, akkor a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fordul az athéni vezetés – mondták kormányzati források szerdán a DowJones hírügynökségnek.
MTI
Az athéni parlament elnöke a görög pénzügyi válság kirobbanása óta Németországban eluralkodó görögellenes hangulatra panaszkodott egy német magazinban.
MTI
A görög parlament pénteken jóváhagyta a kormány által beterjesztett újabb, 4,8 milliárd eurós megszorító csomagtervet, amely egyebek között áfa-emeléssel, luxusadókkal és a közalkalmazotti juttatások lefaragásával igyekszik hozzájárulni az államháztartási hiány idei, 4 százalékpontos csökkentéséhez. Az athéni utcákon a rendőrség ezalatt könnygázzal és gumilövedékekkel igyekszik szétoszlatni a megszorítások ellen tüntetőket.
MTI
A görögök döntő többsége ellenzi a kormány napokban ismertetett gazdasági megszorító intézkedéseit egy pénteken nyilvánosságra hozott felmérés szerint.
MTI
Néhány német képviselő azt javasolta, hogy a súlyos gazdasági válságba került Görögország szigetei egy részének eladásából fedezze adósságát − írta csütörtöki számában a Bild című német napilap.
MTI
Görögország kész a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fordulni segítségért, ha az uniós társállamok nem adják meg számára azt a pénzügyi támogatást, amelyet az utóbbi évtizedek legkeményebb kiadáscsökkentő intézkedéseinek bejelentése után vár tőlük – írta a csütörtöki Financial Times.
HVG
HVG
hvg.hu
Az Összgörög Szakszervezetek Frontjának (PAME) mintegy 300 tagja elfoglalta csütörtökön az athéni pénzügyminisztérium épületét, tiltakozásul a görög kormány egy nappal korábban bejelentett gazdasági szigorító intézkedései ellen.
MTI
Az Emberi Jogok Európai Bírósága ideiglenes intézkedésben szólította fel a magyar kormányt, hogy ne küldje vissza Görögországba a Magyar Helsinki Bizottság által képviselt, súlyosan beteg kiskorú afgán menedékkérőt. Nemzetközi szervezetek és jogvédők szerint a görög menekültügyi rendszer jelenleg képtelen a feladatainak ellátására.
hvg.hu
Görögország az államcsődöt kockáztatja, ha nem hoz radikális pótlólagos intézkedéseket - figyelmeztetett kedden a görög kormányfő, hozzátéve, hogy országa "háborús" helyzetben van.
MTI
A gazdasági válság dacára a görög gazdaság és társadalom továbbra is nyögi a korrupció terheit − derül ki a Transparency International (TI), a korrupció ellen létrehozott nemzetközi szervezet friss vizsgálatából.
MTI
Görögországban befagyasztanák minden nyugdíjas ellátmányát idén az ország munkaügyi miniszterének javaslata szerint.
MTI
Továbbra is negatív előjelű figyelőlistán tartja Görögország közepes befektetői szuverén adósosztályzatát a Standard & Poor's, amely szerdai elemzésében nem zárta ki, hogy a görög besorolások rövid időn belül tovább romolhatnak, egyszerre akár több fokozattal.
MTI
Fiatalok egy csoportja randalírozni kezdett Athénban szerdán, kihasználva a szakszervezetek tüntetését, amelyet a kormány megszorító intézkedései miatt hirdettek meg.
MTI
MTI
hvg.hu
Szinte teljesen megbénult az élet Görögországban a kedd éjfél óta tartó általános sztrájk miatt, amit a kormány szigorító intézkedései elleni tiltakozásul hirdettek meg a szakszervezetek.
MTI